Erste elemző: Óvatos volt a jegybank

Hírek2024. márc. 27.Növekedés.hu

Nem voltak egyöntetűek az elemzői várakozások a mai kamatdöntő ülés előtt sem. A Monetáris Tanács mai ülésének eredménye végül 75 bázispontos további kamatcsökkentés lett: a jegybanki alapkamat új szintje holnaptól 8,25 százalék.

Mint a döntést követő sajtótájékoztatón megtudhattuk, három opciót tárgyalt a tanács: az 50, a 75 és a 100 bázispontos kamatvágás lehetőségét.  

A Monetáris Tanács megítélése szerint a továbbra is erőteljes és általános dezinfláció lehetővé tette az alapkamat csökkentésének folytatását, ugyanakkor a növekvő pénzpiaci kockázatkerülés a februári mértéknél lassabb ütemet indokolt- írja kommentárjában Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője.

A mostani márciusi döntéssel pedig lezárult a monetáris politika gyors (75-100 bázispontos) lépésekkel operáló szakasza.A második negyedévtől új szakasz kezdődik, azaz valószínűsíthető, hogy a kisebb lépésekre tér át a jegybank.

Továbbra is reálisnak látják, hogy a félév végére a jegybanki alapkamat szintje a 6,5-7 százalékos sávba mérséklődik, ami stabil, pozitív reálkamatot jelent.

A második félévre vonatkozóan a jegybank alelnöke sajtótájékoztatóján a bizonytalanságot hangsúlyozta, és jelezte, hogy a monetáris politika óvatos és adatvezérelt megközelítése továbbra is fennmarad.

Közzétette a jegybank a márciusi Inflációs Jelentés fontosabb előrejelzéseit. 2024-re 3,5-5 százalékos éves átlagos inflációt vár a jegybanki stáb, míg a GDP 2-3 százalékkal bővülhet.A decemberben közzétett várakozásokhoz képest mindkét előrejelzését lefelé korrigálta a jegybank. A 2025-ös és a 2026-os előrejelzések nem változtak.

Az előretekintő iránymutatás a jegybanki közlemény végén szintén a fokozott óvatosságot hangsúlyozta. „A globális dezinflációt övező kockázatok, a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága és a hazai infláció év közepén várt átmeneti emelkedése a következő hónapokban óvatos monetáris politikát indokol.

A Tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását. A következő hónapokban ezen információk alapján adatvezérelten dönt az alapkamat további csökkentéséről és annak optimális üteméről.”  

Összességében a jegybank mai üzenetei a várttal összhangban alakultak.A világ vezető jegybankjainak kamatpályájával kapcsolatos bizonytalanságok, az infláció év közepére várt újbóli emelkedése, illetve a pénzpiaci stabilitás fenntartásának szükségessége továbbra is óvatos monetáris politikát kívánnak.

Kamatelőrejelzéseink a mai döntés után nem változtak: a félév végére várhatóan lesz lehetőség eljutni a jegybank által is említett 6,5-7 százalékos sávba.

A második félévben pedig csak korlátozott lehetőséget látunk a monetáris enyhítések folytatására; alapelőrejelzésünkben nem is várunk június után további kamatcsökkentést.

A monetáris enyhítések folyamata 2025-ben indulhat újra - írja az elemző a kommentárjában.