3, 2, 1 – Indul a KGFB kampány

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, és kötelező felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező gépjármű állomány már túllépte az ötmilliós darabszámot, túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. A novemberi kampányidőszakban, amelynek díjait a biztosító társaságok – saját stratégiáik mentén – ezekben a napokban kalkulálják ki, és legkésőbb november 2-ig teszik közzé, már csak nagyjából minden negyedik autós érintett – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Nyolc év óta, amikor is szabaddá vált a hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere, egyre kevesebb autóst érint a novemberi kgfb-kampány. Ma már a biztosítók – 60 nappal korábbi közzétételt követően – év közben is bármikor módosíthatják kgfb-tarifáikat, s az éppen lejáró vagy új szerződések esetében ezek lesznek mérvadóak. Míg öt éve még a kampányidőszakban az összes gépjármű-tulajdonos kétharmada köthette újra szerződését korábbi társaságánál vagy válthatott kedvezőbb ajánlatra, idén már csak egynegyede. Pontosabban az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 5,11 millió gépjármű 26,5 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordul az év végén a MABISZ adatai szerint.

Az év végi évfordulós szerződések jövő évre vonatkozó díjait legkésőbb november 2-án teszik közzé a társaságok, s azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz. A tavalyi kampányidőszakban egyébként 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg.

A díjakat a biztosító társaságok saját honlapjukon, valamint a MABISZ honlapján, illetve a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján teszik közzé. A társaságok nem kötelesek díjat hirdetni, ha nem teszik, úgy automatikusan a korábbi díjtételek maradnak érvényben. A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló. A biztosítók a kgfb-díjak hiteles összehasonlítására hozták létre a MABISZ Díjnavigátorát, amely minden, a piacon díjat hirdető biztosító összes kedvezményének feltüntetésével hasonlítja össze a kgfb-díjakat – üzleti érdektől mentesen. A Díjnavigátor november első felében frissül az aktuális ajánlatokkal, a www.mabisz.hu oldalon.

A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák – mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása – figyelembe vételével. A novemberi kampányidőszakban jellemzően az öregebb, 2010 előtt vásárolt autók vesznek részt, s tulajdonosaik jelentős részének bonus-malus besorolása is igen kedvező, így ezen szerződések átlagdíja hagyományosan alatta marad az éves átlagnak. Az elkövetkező két hónapban át- vagy újraszerződőknek már nem kell arra figyelniük, hogy a kgfb-díjak mellett a díjbekérőkben szereplő, 30 százalékos baleseti adót is megfizessék, mivel ez január 1-től megszűnik, a helyébe lépő biztosítási adó pedig már a kgfb-díj része lesz. Önmagában az adótechnikai változás nem befolyásolja az ügyfelek terheit.