40 éves nőként hozott létre dollármilliárdos vállalkozást

A BlackLine létrehozása és felfuttatása érdekében Therese Tucker feláldozta nyugdíjkori megtakarításait, hitelkártyái teljes keretét és felvett lakására egy második jelzáloghitelt is. A legszűkösebb hónapokban két barátja kölcsönzött neki annyi pénzt, hogy alkalmazottjai munkabérét kifizethesse. Ő és barátai súlyos kockázatot vállaltak, de bejött.

 

A 2001-ben elindított BlackLine ma több, mint 2 milliárd dollárt ér. Therese Tucker személyes vagyonát pedig 380 millió dollárra becsülik (144 milliárd forint). A Forbes magazin szerint ezzel ő az egyik leggazdagabb nő az Egyesült Államokban, aki saját erejéből vált milliomossá.

Mivel a Los Angeles székhelyű BlackLine fogyasztói termékeket nem árusít, kevesen hallottak róla. Felhő alapú számviteli szoftver-szolgáltatásait pedig világszerte több, mint 2,200 vállalat veszi igénybe. A 800 alkalmazottal dolgozó, 177 millió dollár éves bevétellel bíró vállalkozás ügyfelei között olyan cégek szerepelnek, mint a Coca-Cola, az eBay, a Philips és az Under Armour.

A néha rózsaszín hajat viselő, barátságos Therese Tucker, aki 50-es éveiben jár, azt mondja: a vállalkozói lét a vérében van, és szívesen vállal kockázatokat. Ezt tette akkor is, amikor elindította a BlackLine-t, hiszen még nem is foglalkozott azzal, talál-e majd kockázati tőkét a vállalkozás fejlesztéséhez. „Azokban a napokban fogalmam sem volt arról, hogyan lehet tőkéhez jutni” mondja. „Őszintén szólva nem is hittem, hogy bárki hajlandó lenne pénzt tenni a dologba”. 

Therese Tucker hozzáteszi: már korábban is próbálkozott néhány start-up vállalkozás indításával, de sikertelenül. A sikeres előélet hiányában kétségesnek tartotta, hogy a befektetők mögéje állnak. Így csak saját forrásaira, illetve két barátjára támaszkodhatott. 

A statisztikai adatok alátámasztják Therese Tucker akkori aggályait. Az All Raise lobby csoport, amely azon dolgozik, hogy egyre több nő kerüljön vezető gazdasági pozíciókba, azt állítja: 2017-ben, a technológiai ipar diverzifikálására fordított rengeteg idő, pénz és rábeszélés ellenére is az összes amerikai kockázati tőke alig 15 százaléka került olyan vállalkozásokhoz, amelyeket nő alapított.

Therese Tucker, aki az ország közepén, egy farmon nőtt fel, számítógépes ismeretekből és matematikából szerzett diplomát Illionis egyetemén.  Első munkahelye Dél-Kaliforniában volt a Hughes Aircraft vállalatnál, később pedig szabad foglalkozású szoftverprogramozó  lett. Mielőtt a BlackLine-t megalapította volna, technológiai vezető volt a SunGard szoftver-vállalkozásnál. Egy idő után felmondott, hogy több időt tölthessen két kisgyermekével. Pénzügyi menedzsere ösztönözte a BlackLine elindítására.  

Korábbi munkakörében érzékelte, hogy a vállalat által használt szoftver nehézkes és rossz hatékonyságú volt. Tudta, hogy képes lenne egy jobb program kidolgozására: nekiült és megcsinálta.

Elindítását követően a BlackLine-t Therese Tucker önállóan finanszírozta. Egy évtizeddel később, 2013-ban a Silver Lake Partners 200 millió angol font tőkeemelést hajtott végre, 2016-ban pedig a cég részvényeit bevezették a New York-i Értéktőzsdére. 

„A technológiai világban nem gyakori a tőzsdei megjelenés. Az a tény, hogy Therese Tucker képes volt erre a szintre saját erőből eljuttatni a cégét, a legnagyobb elismerést érdemel” mondja Christie Pitts, egy befektetési alap, a Backstage Capital partnere.

Christie Pitts hozzáteszi: Therese Tucker kiemelkedik a technológiai világból, mert 40 évesnél idősebb nőként egy sikeres vállalatot épített fel, ami „pontosan a szokványos tech-sztorik  ellentéte”.

Maga Therese Tucker elismeri, hogy a technológiai ágazatnak többet kellene tennie azért, hogy magához vonzza és megtartsa a nőket, de elmondta: amikor ő nekilátott, nem sokat tudott ezekről a dolgokról. Azt azonban felismerte, hogy a szexuális zaklatás szerves része volt a nagyvállalati életnek.

“Ez volt az a világ, ahol valamennyi, magam korabeli fiatal nő élt és dolgozott” mondta és hozzátette: „a nők megtanulták kinevetni, hogy egyes emberek mennyire taplók voltak. Egyszerűen tudomásul vettük. Nem tettünk feljelentést, mert az kettétörte volna a karrierünket”.

A mai munkahelyeken Therese Tucker szerint igen kedvező, hogy a fiatal nők már megtanulták, hogyan kell kialkudniuk a jobb fizetést és a jobb munkakörülményeket. “Azt hiszem, az én generációm nőtagjai hosszú időn keresztül nem tudtak jól tárgyalni” mondja. 

Úgy véli: egy új vállalat indításakor túl sok nő áldozza fel saját fizetését a cég jövője érdekében. „Ez nagyszerű, ha minden egyes alapító így tesz” mondja. A férfiak, azonban hagyományszerűen jobbak a kereset és a részesedés kikövetelésében.

Therese Tucker számára a vállalkozói létet a farmon elköltött gyermekkor alapozta meg. „Azt hiszem, nevelkedésem egyik legaranyosabb eleme, hogy a farmerek általában fiúgyermekeket szeretnének, az én apámnak pedig csak négy lánya lett”. A lányoknak mindenféle munkában részt kellett venniük – traktorozásban, rakodásban, a csirkék és malacok etetésében, a szója, a kukorica és a zab aratásában.

„Az emberek azt mondják: óh, te áttörted ezeket a határokat,  én pedig visszakérdezek: miféle határokat? nem is tudtam róluk.