A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT – AZ EVOLUTION MUTATJA AZ IRÁNYOKAT

hirdetés

Elképesztő változások elé néz a világ. A mesterséges intelligencia, de a transzhumanizmus egyes elemei már most is jelen vannak életünkben, még ha ez nem is tudatosult bennünk – állítja Csermely Ákos az Evolution konferencia szervező-tulajdonosa, aki szerint a fejlődés akkor is megállíthatatlan, ha sokan csak az árnyoldalait veszik észre.

 

A mai digitális világban, milyen kihívásokat azonosíthatunk?

A világnak, s benne a kereskedelemnek, a marketingnek, a médiának  nincs olyan területe, ahol a digitalizáció ne vette volna át a hatalmat. Sőt tovább megyek: a digitalizáció szó már nem is jó szó, szinte kissé porosnak is hangzik, az csupán az alapja, ha úgy tetszik táptalaja volt mindennek. Mára egészen másról van már szó.  Az egész életet átszövi maga a mesterséges intelligencia, vagy annak valamely alkotó eleme. Például a transzhumanizmus majd minden alkotóeleme itt van közöttünk és működik. Van machine learning, van mesterséges intelligencia a marketingben, van blockchain, fintech, és még bizonyos szabályozók is amely a pénzügyi lberalizáció – ilyen a PSD2 – is gyorsítja a fejlődését. Az alkotóelemek tehát köztünk vannak. Az a kérdés, hogy mikor fogja egy kreatív üzletember ezeket elemek az érdeke mentén összekötni

A marketingen és a kereskedelmen belül mire helyeződik a hangsúly?

Amikor elkezdem összerakni a konferencia programját, előtte nagyon sok szakemberrel beszélek, olvasok, tanulok, igyekszem több forrásból tájékozódni. Ebből a sok beszélgetésből idén arra jutottam, hogy a reputációmenedzsment rendkívül fontos lett manapság.

Mit jelent ez?

A 2008-as válság többek közt bizalmi válság is volt, és ez a bizalmatlanság a mai napig nagyrészben fennmaradt. Felértékelődött a reputáció, amit nem lehet megvenni, csak organikusan, nagyon lassan felépíteni. Például ha egy rossz reputációval megáldott ember elkezd szídni egy jó reputációval rendelkezőt az, olyan, mintha dicséretet kapna. A brandet meg lehet venni pénzért, reklámmal. De a brand mögött a reputáció az igazi érték.

Tudna erre példát mondani?

Itt van például a Viszkis, akinek borzasztóan rossz volt a reputációja. A brandje viszont jó volt, mert mindenki tudta, ki ő: az, aki a rablás előtt Viszkit iszik. De a megitéltetése rossz volt, hiszen bűnöző volt. Ő ebből a vert helyzetből felépített egy tökéletes márkát, és a reputációját is rendbehozta. Aki ezt ennyire lentről végig tudja csinálni, fel tudja építeni, azt el kell ismerni. Ez egy érdekes történet. Az Evolution konferencián van egy Reputációmenedzsment termünk, ahol végigmegyünk azon, hogy mi a  reputációmenedzsment, mi köze a márkához, hogy kapcsolódik egyik a másikhoz, miként néz ki ez a gyakorlatban. Szily Nóra beszélget a  Viszkissel, aki elmondja, miként ismerte fel, hogy változtatnia kell, hiszen ő ezt nagyon tudatosan építette. Később PR-os, sajtós kollégákkal azt beszéljük meg, kik azok, akik a megítéltetésükre rátörnek és hogyan tudják ezt kezelni, miként építik reputációjukat és mit csinálnak a krízisekkel. A reputációt ugyanis a krízis nagyon tudja csorbítani. A reputációmenezsment, amikor nem csak előre akarsz menni, hanem fedni is akarsz. Ezt a legjobban a politikai életben lehet látni, van amikor terelnek, tematizálnak, fednek. Hányszor van az, hogy valamit meg akarsz közvetlenül mondani valakinek, elkezdesz sztorikat mondani, és egy mondatban mellékesen odadobod az igazságot. Ez a verbális-taktikai része a dolognak, De van olyan is, amikor az interneten el kell tűnnöd valamilyen oknál fogva. Kérdés, hogyan lehet ezt megtenni, hogy ne alkalmazz úgynevezett sötét eszközöket. Az internet, amit mi látunk ugyanis csak a jéghegy csúcsa, hiszen van a darkweb, a deepweb, ahol el lehet bújni, el lehet fedni. De egy normális cég ide nem mehet le, mert azzal csak rosszat tesz magának. Hogyan lehet fedni, vagy a SEO-ban miként lehet negatív SEO-t használni az eltűnés érdekében. Erről is fogunk beszélgetni

Egyébként mennyire nehéz ez?

Nem ördöngösség, ha valaki eljön a konferenciára, az irányokat megtudja.

Rendkívül divatos lett most az employer branding kifejezés. Foglalkoznak ezzel?

Valóban mindenhol előkerül ez a téma. Mi egy kicsit máshogy fogjuk meg. Van egy íve az egész branding témakörnek. Fontos milyen a reputációd, a márkád, milyen, amikor támadnak, ez a kríziskommunikáció és ennek az egésznek egyik ága az employer branding. Amikor a cég külső és belső kommunikációja nem egyezik meg egymással, az jelentős problémákat tud okozni

Mire gondol?

Nincs annál frusztrálóbb egy munkavállaló számára, amikor a főnöke zsarolja,  megfélemlíti, terroizálja, miközben az ügyféllel negédes, mézes-mázas. Műviselkedés az egész. Nyilván látja ezt a munkaválalló. Amikor az employer brandingről beszélünk, akkor arról, szólunk, miért fontos, hogy ne ezt lássa, ne ezt érezze a munkavállaló. Ha a belső és külső kommunikáció nincs összhangban, az elég kellemetlen, és semmilyen kötődés nem tud kialakulni a munkahelyen.

Volt olyan téma, amely önt is meglepte?

Nagyon sok diszruptív dolgot mutatunk be. Ezek mindegyike érdekes, meghökkentő. Számos olyan szoftver van, amelyek már a tartalmat is meg tudja ha szabad így mondanom, alkotni. Valójában egy teljes értékesítési láncot el lehet úgy készíteni, hogy ember nem nyúl hozzá, csak a gép. Ezek öntanuló számítógépek. Ami azonban igazán meglepett, s ezt be is mutatjuk a konferencián, hogy van olyan számítógépes e-kereskedelmi megoldás, amely a száz éves kereskedelmi tradíciót dobja sutba. Lehet ugyanis olyan szupermarketet építeni, mondjuk így: a semmiből, hogy nem kell a raktárkészletre vagyonunkat költeni. Ehhez képest minimális pénzből meg lehet csinálni, mert ez a szoftver képes arra, hogy nagykereskedelmi cégek termékeiből összeállít egy webshop felületet, majd egy logisztikai rendszerrel a ténylegesen megrendelt termékeket összegyűjti és elhozza onnan. Ez a technológia felforgat, kihasznál. Mert volt egy kreatív ember, aki összepakolta az összes lehetőséget, ahogy azt a beszélgetésünk elején említettem. Ebben a rendszerben a számítógép még azt a logisztikai tervet is összerakja, hogy milyen útvonalon legyenek összegyűjtve a termékek.

Mi várható a médiában?

Egy szuperszámítógépnek az AlphaGo Zeronak, a 3000 éves go játékot, – amely a világ egyik legbonyolultabb játéka -, sikerült negyven nap alatt úgy megtanulnia, hogy minden stratégiáját megverte. Ez egy öntanuló gép. Amikor ez a machnie learning rendszer majd megtanulja a médiát tervezni és lebonyolítani, az komoly változást hoz majd a piacon. Több ezzel kapcsolatos előadásunk lesz. Megmutatjuk, hogy a magyar médiarendszerben, milyen sok helyen lehet kikapcsolni az emberi munkaerőt és számítógépekkel helyettesíteni őket. Tévedés ne essék, nem a jövőről beszélünk, hanem a ma forgalomban lévő technikákról, és lehetőségekről.

Milyen problémákat okozhat ez az emberiség életében?

Amikor a ló mellett feltűnt a 30 km/h-val „száguldó” autó, azt mondták, hogy ez nagyon veszélyes, ezt nem lehet engedni, és most milyen jól elvagyunk az akár 200 km/h-val tartósan haladó autókkal. Annak idején örökségként lehetett megkapni a telefonigénylést, és már utánunk dobják az okos készülékeket.  Alkalmazkodni kell. Ezért evolució-evolution az egész konferencia neve, mert a világ nem csak arról szól, hogy kreativitás és fejlesztés, hanem alkalmazkodó képesség, változás.

A céges kommunikáció változott az évek alatt?

Idegesebbek, célorientáltabbak lettek az ezzel foglalkozó munkatársak, de ehhez nagyon gyakran nem párosul a bölcsesség, az előrelátás, a vélhető következmények vizsgálata.

 

Mennyiben lett fontosabb a kríziskommunikáció?

 

Lényegesen több lett a krízis.

 

A közösségi média miatt?

 

Igen, természetesen ez közrejátszott. Az emberek szeretnek öncélúan, látszólag minden ok és cél nélkül gonoszkodni. Azt hiszik ha lehúznak valakit, akkor ők attól magasabbra kerülnek. Pedig csupán egy barommal van dolgunk, akivel viszont foglalkozni kell. Az a szerencsésebb, amikor egy közismerten gonoszkodó, vagy hiteltelen ember szól be. Az még dicséretnek is beillik. Sajnos ez inkább álom, mint valóság. Egyébként Nem véletlenül lett Gyorsuló Vágykeltők a konferencia mottója. Amíg pár médium, néhány vezető piaci szereplő volt, akik időnként kijöttek valami újítással, akkor a cégeknek csak ritkán kellet reagálni arra versenyhelyzetre. Ma a technológia gyorsaságával, az alacsony befektetés lehetőségével lényegesen több a médiapiacon induló versenyző. És ez egyre jobban gyorsul, de ehhez viszont nincs elegendő mennyiségű hír. Vagyis lehetne, de előállítása munkaigényes, és költséges.  Arra, hogy virágzik a pitypang süt a nap kevesen kattintanak, a vihar szóra inkább. A negatív híreket tetszik, nem tetszik, jobban fogyasztjuk. De ebből sincs elegendő, mert költséges az előálltása, így majd mindenki a másikat másolja. Ennek eredménye a kevesebb klikkelés, aminek eredménye a kevesebb reklámbevétel,… Ez egy ördögi kör. Amíg nem jelenik meg egy kreatív ötlet, pédául a fakenews. S mindezek az eredeti funkción túl tovább mutálódnak. A cégeknek tehát egyre több negatív hírrel kell megkűzdeniük, szükségessé vált a kríziskommunikáció fejlesztése is. Mondhatom, hogy a média tényleg hihetetlen változásokat él át és ez hatással lesz mindenre. A média, a gazdaság szerkezeti változásokon megy át.  

 

 

 

Kamasz Melinda