A kábeled mellé most ingyen online videótéka jár!

hirdetés

A cím csábító, és bizonyos akciók keretében itthon is jól lehet járni. Most azonban a legújabb amerikai őrületet nézzük meg: az egyik ottani vezető szolgáltató, a Verizon egy éves, ingyenes Netflix előfizetéssel csábítja ügyfeleit. Fokozva az amúgy is „háborús” hangulatot a tengerentúli távközlési piacon.

Elképesztően nehéz évek vannak a távközlési-, illetve a kábelszolgáltatók mögött az Egyesült Államokban. Főként a vonalas telefonok és a mobil hanghívások szintje olvad alaposan, hiszen az okostelefonokon ott a Facebook, a Google, vagy éppen a Skype és a Viber, hogy csak a legismertebbeket említsük. Az SMS-t már csak az öregek használják, telefonálás helyett is egyre gyakoribb a chat. De ha hanghívást kell bonyolítani, akkor is a netes adatforgalmat „rágjuk”, vagy az otthoni wifin lógva „szkájpolunk”.

A kábeltévé szolgáltatásokat pedig az olyan netes lehetőségek „tizedelik”, mint a Hulu vagy a Netflix, melyek egyre több helyen nem csak kiegészítő szerepet töltenek be, hanem egyenesen a kábeltévé helyett, nem pedig mellette választják az emberek.

A minap a Verizon gondolt egy nagyot, és egy évig ingyenes, azaz mintegy 34 ezer forint értékű Netflix előfizetést ajándékoz ügyfeleinek.

Persze csak azoknak, akik a nálunk is ismert internet-tévé-telefon hármas csomagot egyszerre fizetik elő, és persze két év hűséget vállalnak. A szaknyelven triple pay-nek nevezett modell odakint nem két fillér. Még a limitált tévés triple pay csomag is havi 80 dollár, azaz húszezer forint. De ha valaki több adót akar, az már 95 dollár, igaz ott 255 csatorna jár e mellé. Sőt, 110 dollárért, azaz majd’ havi 30 ezer forintért már 330 tévécsatorna is jár, melyek közül százat nagy felbontásban csodálhatunk meg.

E mellé egy kis vevőcsalogatásra pedig – úgy tűnik – belefér a Netflix közepes, Standard csomagja is, ami amúgy havi 11 dollárba kerül. (Akinek már van Netflix-e, az is megkapja jóváírásként a havi 11 dollárt.) E vevőmegtartó ötlet sikerességét most a BI Intelligence nevű elemzőcég kétségbe vonja.

Friss kutatásuk szerint a vásárlók 88 százalékának nem jelentenek szinte semmit ezek az ingyenes „mellécsomagolós” akciók.

Hasonló akciókat szervezett például a T-Mobile szeptemberben, a One nevű csomagjuk előfizetőinek, ha azok két vagy több hanghívásra alkalmas telefonvonalat fizetnek. Az AT&T kiemelt ügyfeleit HBO előfizetésekkel csábította és DirecTV Now applikációján keresztül ingyenes videókat tett elérhetővé. Sprint pedig a Tidal zeneszolgáltató tartalmait kínálta, és a legnagyobb csomagjaira előfizetők számára költségmentes Hulu tagságot kínált fel.

A fenti akciók ugyanakkor általában korlátlan ideig érvényesek, míg a Verizon Netflix ajánlata csak egy évre szól. Nagy előnye viszont, hogy semmilyen extra telepítést nem kíván, az ügyfeleknek csupán a set top box-on a 838-as csatornára kell kapcsolniuk, ahol azuán szabadon kereshetnek a világ legnagyobb online tékájában, amelynek  nem kevesebb, mint 117 millió előfizetője van világszerte és több tízezer, online filmet, sorozatot, műsort, sportközvetítést, és újabban saját gyártású, exkluzív tartalmakat kínál.