A magyar hozzáadott értéken múlik a BMW-gyár hazai sikere


hirdetés


Elemi érdekünk, hogy ne legyen amerikai-európai kereskedelmi háború, hiszen az autóipar a gazdaságunk közel ötödét teszi ki, és ezer szállal kötődik az amerikai piacokhoz is – mondta a Növekedés.hu-nak Becsey Zsolt, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, a Magyar Közgazdasági Társaság nemzetközi szekciójának egyik vezetője.

Államtitkárként majd miniszterelnöki megbízottként évekig felelt a hazánkban működő legnagyobb autógyártókkal való kapcsolattartásért. Milyen hatása lehet a nem rég bejelentett BMW beruházásnak ?

A hír mindenképpen pozitív, bizalmat jelez. Azt még nem lehet tudni, hogy milyen feltételeket tartalmaz a megállapodás. Az látszik, hogy csúcstechnológia érkezik újra hazánkba, újabb fontos makrogazdasági beruházási tétel keletkezik és középtávon a beruházás javítja a magyar külkereskedelmi mérleget is.

Az igazi mérce azonban az lehet, hogy mennyi magyar hozzáadott értéket fog eredményezni a beruházás, és ehhez mennyi magyar tulajdonú cég fog csatlakozni a helyi és nemzetközi  termelési láncba.

Különösen fontos az autóipar számára az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi viszony, a vámháború kiújulásának veszélye. Milyen forgatókönyvekkel számolhatunk?

Sokat, hiszen a magyar gazdaságban jelentős szerepet betöltő autóipar egyik fontos felvevőpiacáról van szó.

Hazánk bruttó hazai termékének mintegy 18 százaléka származik az autóiparból. Az itt gyártott luxusautók – az Audi TT vagy a Mercedes-gyártmányok – tekintélyes része pedig Észak-Amerikába kerül,

de a szentgotthárdi Opel-motorokból is nagy számban szállítunk az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény országaiba, vagyis az USA-ba, Kanadába és Mexikóba. Sajnos – mint a jegybank egyik közelmúltbeli  tanulmánya megjegyzi –

a magyarországi autógyártásban, illetve az elektronikai iparban sajnálatosan kevés a magyar hozzáadott érték, és ezt egyelőre nem sikerült feljebb tornázni.

Nekünk, magyaroknak tehát érdekünk lenne a mielőbbi megegyezés, mert a kereskedelmi háború esetleges kitörésével komoly kár érheti a magyar gazdaságot.

Ezért is tartotta fontosnak a harmadik Orbán-kormány, hogy bólintsunk rá az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásra, a TTIP-re, illetve az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményre, a CETA-ra. De a kínaiakkal sem szeretnénk semmiféle háborúba keveredni vagy elszenvedni. Ebbe a viszonylatba is sok, nálunk összeszerelt terméket szállítanak a multik. Az Audi például  motorokat szállít Csungkingba.

A forintárfolyamon keresztül már ma is hat a magyar gazdaságra az amerikai vámháború. Az amerikai-kínai, és most már a török összecsapás javában folyik, de az Unióval épp tűzszünet van. Elképzelhető, hogy akár a korábban megrekedt EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások is újra indulhatnak?

A kereskedelmi háború nem tesz jót sem az Európai Uniónak, sem az Egyesült Államoknak, ezért üdvözlendő, hogy végül sikerült elkerülni az összecsapást. Ahhoz, hogy a kialakult helyzetet elemezni tudjuk, figyelembe kell venni, hogy mi történt korábban az USA és az Európai Unió között tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény, a TTIP ügyében. Az előző amerikai és brüsszeli vezetés célja még egyaránt az volt, hogy mire lejár Barack Obama, illetve José Manuel Barroso megbízatása, addigra sikerüljön aláírni az egyezményt, de mint jól tudjuk, ez nem sikerült. Bár sokan úgy vélik, a TTIP csak a két piac közötti vámtételek, illetve -kontingensek csökkentéséről szól, ez túlzó leegyszerűsítés. Először is az átlagos vámszínvonal már most is igen alacsony, 3-5 százalék közötti, legfeljebb az európai agrárvámtételek magasabbak ennél. Az egyezmény igazán vitatott pontja az államok és a befektetők közötti vitarendezési mechanizmus (ISDS) alkalmazása. Az erre vonatkozó tárgyalások az unióban igen nagy felzúdulást váltottak ki.

Sokan  attól tartottak, hogy a tervezett befektetési bírósági rendszerben a beruházó azt csinál az adott országban, amit csak akar, és az elmaradt haszonra hivatkozva perelheti az államot,

ha azok állampolgáraik egészsége vagy a környezet védelme érdekében meghoznak bizonyos intézkedéseket. Bár voltak kompromisszumos javaslatok, de végül magát az alapkoncepciót sem fogadták el a szakszervezetek vagy más szervezetek, sem a németeknél, sem a franciáknál. Nálunk az Országgyűlés megszavazta a tárgyalási mandátumot a kormány számára. Én úgy látom, hogy Donald Trump amerikai elnök is fenntartásokkal viszonyul a TTIP-hez a korábban létrejött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) általa vélt problémái miatt, és újra akarja tárgyalni az egész befektetővédelmi rendszert. Ebből az is következik,

nem volt reális az a felvetés, hogy az amerikaiak húznák a legnagyobb hasznot az ISDS-ből.

A szabadkereskedelmi tárgyalások része lett volna a közös észak-atlanti szabványövezet is, az úgynevezett kereskedelmi NATO. Ennek mi a jelentősége számunkra?

Létrejötte esetén nem kellene a termékeket oda-vissza bevizsgálni, összehangolnák és elismernék az eltérő amerikai és európai szabványokat. Ugyanez igaz lenne a szolgáltatásokra is. Emellett mindkét fél számára megnyílt volna a teljes közbeszerzési rendszer, de 13 amerikai állam nem fogadta el a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó közbeszerzési szabályait, így ez is kútba esett.

A közelmúltban zajlott megbeszélésen jó eséllyel csak az első pillérig jutott el Donald Trump és Jean-Claude Juncker,

az Európai Bizottság elnöke, vagyis csak a vámtételekkel és -kontingensekkel kapcsolatos kérdésekről tárgyalhattak. Juncker például az amerikai termékek uniós piacra való jutásának könnyítésével segítheti Trump azon törekvését, hogy több amerikai szója jusson az európai piacra. Trump fontos célkitűzése ugyanis, hogy erősítse a belföldi termelést, az amerikai termékek külpiacra jutását, valamint hazacsalogassa a termelő vállalatokat.

Sok szó esik manapság a kínai Új Selyemút projektről. Lehetünk-e európai hídfőállás Kína számára, egyáltalán, milyen előnyökkel jár számunkra a csatlakozás?

A Selyemútra rákerülni mindenképpen érdemes, mert Kínának egyre nagyobb a jelentősége a világgazdaságban.

A projektnek köszönhetően Nyugat-Kína, Tibet és Ujgurföld is fejlődésnek indult. Peking számára belpolitikai szempontból-a területi gazdasági felzárkózás miatt- is fontos ennek a területnek a fejlesztése. Az viszont nem kifejezetten pozitív számunkra, ha túlságosan nagy mennyiségben érkezik az unióba a kínai áru, mert az kiszoríthatja a kontinensről az európai termékeket.

Hogyan tudunk mi hasznot húzni ebből a helyzetből? Kialakulhat-e esetleg nálunk is egy olyan logisztikai elosztóközpont, mint Lengyelországban?

Egyrészt úgy élhetünk a lehetőséggel, hogy beépülünk a multik értékláncába, s a keletre értékesített termékek hasznából mi is részesedünk. Másrészt elhelyezkedésünkből adódóan, logisztikai szempontból is jó helyen vagyunk. Kérdés, miként tudunk élni ezzel. Tisztában kell lenni azzal, hogy Kína az Eurázsiai Gazdasági Unión – Fehéroroszország, Oroszország, Kazahsztán voltak az alapítók – keresztül illetve a lengyel határon át komoly mennyiségű árut szállít az unióba, amelyek onnan Duisburgba, a nagy vasúti elosztóközpontba kerülnek.

A varsói kormány rá is mozdult erre, így például hatalmas logisztikai bázis, valamint autópálya-, vasúti és repülőtéri kapcsolat építésébe kezdtek a keleti határon, Bresztnél.

A tervek szerint innen indul egy déli autópálya és vasúti vonal is, amely Eperjesen, Kassán keresztül Nagyvárad felé halad majd, s éppen érint bennünket. Eközben Ukrajna társult uniós státuszával létrejött egy önálló vámövezet, amely egyben háborús övezet is. Mindezek alapján –érzelmeink ellenére is-kérdés, ki fog árut szállítani a magyar érkeztetési ponton, Záhonyon keresztül.

Mi a helyzet a déli irányból, Görögországon keresztül érkező kínai árukkal? Ebbe illeszkedik a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása, amely hazánk pozícióját is erősíti.

A görögországi Pireuszból kétféleképpen mehetnek tovább a szállítmányok: hajón Olaszország esetleg más mediterrán célállomás vagy vasúton Belgrád felé. Sajnos azt egyelőre nem látni, hogy miként jut el az áru gyorsan és versenyképesen  a szerb fővárosig. Az is kérdés persze, hogy miért választanák a kínaiak ezt az utat, amikor a szlovéniai Koperben is átrakhatják az árut vagonokba.

Persze itt is szükség lenne megfelelő kapacitású vasútvonal kiépítésére, ám ha ez megépül, az versenytársa lehet a tervezett Budapest-Belgrád vasútvonalnak.

Azt is figyelembe kell venni, hogy lesz-e, illetve az Európai Unió akar-e olyan hatalmas mennyiségű árut behozni Kínából, amely miatt értelme lenne megépíteni mindezeket az alternatív kapcsolatokat. Ráadásul a kínai áruk számára újabb szállítási útvonal kínálkozik Európa felé: ez Kazahsztánon, Bakun és Grúzián át Törökországig, majd a Boszporuszon keresztül Bulgáriáig vezet. Ez is versenytársa lehet a Budapest-Belgrád vasútvonalnak, és Bulgáriából akár Belgrád felé is mehetnek az áruk. Persze a szintén európai folyosó Craiova-Lőkösháza útvonal is szóba jöhet, amit építünk és a románok is szeretnének felvirágoztatni. Ez esetben azonban felvetődik a kérdés, hogy mekkora forgalmat kap a belgrádi kapcsolat és milyen gazadsági fellendülést eredményezhet a felújított vonal mentén.

Mindez azt mutatja, hogy sokféle folyosó képzelhető el, de egyelőre csak a lengyel vonalat használják ki a kínaiak.

Természetesen magyar oldalról a stratégiai kínai és szerb  kapcsolat és a külgazdasági kapcsolatok diverzifikálása fontos szempont lehet a döntésben, amit nem mindig látunk kívülről. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a kínaiak nem politikai alapon döntenek, hanem minden egyes fillér költséget figyelembe véve határozzák el, melyik útvonalat preferálják.

Ha már a Balkánt említette: volt EP képviselőként hogyan látja: a régió országai közül melyek vezethetik még be a közeli években az eurót?

Brüsszel májusi bejelentését (a következő hétéves költségvetési tervezetről) követően már tudjuk, hogy a közös költségvetésből is támogatják majd azokat az országokat, amelyek euróövezeti tagok kívánnak lenni. Az a tagállam ugyanis, amelyik vállalja az euró bevezetését – ahogyan a csatlakozási szerződésben mi is –, komoly strukturális átalakításokra kényszerül, és ehhez kap segítséget.

Jelenleg úgy tűnik, hogy Bulgária, Horvátország és Románia készül az eurózónába való belépésre. Azért tehetik ezt meg hamarabb, mint Lengyel-, Magyar- és Csehország, mert náluk kevésbé szempont a monetáris önállóság fenntartása.

Számos balkáni országban már az euróhoz kötötték a saját valuta árfolyamát, vagy – akár uniós tagság nélkül is – azt használják fizetőeszközként. Hogy a csatlakozásra a következő hétéves uniós költségvetési ciklusban kerül-e sor vagy sem, azt még nem tudni. Általában az az elfogadott, hogy az adott ország fejlettségének el kell érni az uniós átlag 70 százalékát ahhoz, hogy ne alakuljanak ki problémák, az euró átvétele ne okozzon kárt a gazdaságnak. De nagyon fontos a belépni akaró országok  ár- és a bérszínvonalának közelítése is az uniós átlaghoz, amiről sokan megfeledkeznek.

A nyugat-balkáni országok lehetnek a következők az EU-hoz csatlakozó államok sorában. Hol a legelőrehaladottabbak a tárgyalások?

Az újabb belépéseket illetően egyelőre csak annyi biztos, hogy két országgal, Szerbiával és Montenegróval már évek óta tárgyalnak. Hogy mikor kerülhet sor a következő csatlakozásra, azt nem tudni, eddig a 2025-ös időpont került szóba. Csak azok az államok alkalmasak egyébként a  tagságra, amelyek elérték az unió átlagos fejlettségének bizonyos szintjét.

A balkáni országok közül ebben a tekintetben Montenegró áll a legjobban, hiszen 46 százalékos fejlettségi értéke meghaladja Bulgária, de még Románia  belépéskori fejlettségi szintjét.

Számukra tehát reális lehet a csatlakozás. Ettől a szinttől jelentősen elmarad Szerbia, 35 százalék körüli szintjével. Különösen érdekes Macedónia helyzete, amely már társult státuszban van, de Görögország eddig megvétózta a belépési tárgyalásokat az ország elnevezése miatt. Az elmúlt hónapok fejleménye azonban, hogy megegyezés született a két ország között, így ez az akadály elhárulhat az útból. Mindent összevetve, a csatlakozás nagyon fontos feltétele, hogy elérte-e már megfelelő fejlettségi szintet az aspiráns ország, vagy sem, illetve hogyan tud közelíteni az uniós országokhoz.

A jegybank 180 pontos versenyképességi programja szerint elengedhetetlen a kis- és középvállalkozások (kkv) állami támogatása az exportra lépéshez. Miként lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani?

A kkv-k versenyképességének jó fokmérője, hogy képes-e külpiacon értékesíteni termékét, szolgáltatását. Ha ez egyszer önállóan sikerült, akkor már van esély arra, hogy más országok felé is szállít majd. Jelen pillanatban azonban nagyon kicsi, kevesebb mint 20 százalék a magyar tulajdonú vállalatok exportjának részesedése a teljes kivitelben, és ennek is a töredéke, alig néhány  milliárd eurónyi export származik a kkv-któl.

A kormány megpróbálta direkt exportösztönzés útján eljuttatni a magyar kkv-kat a környező országokba, ez azonban nem nagyon sikerült, részben azért is, mert az uniós szabályok miatt csak korlátozottan támogathatjuk külön a kicsiket.

Pedig ha ez megvalósulna, megfelelő alapot adna ahhoz, hogy innen a régió távolabbi országaiba, esetleg azon kívül is szállítsanak a magyar kisvállalkozások. A másik lehetőség az indirekt exportösztönzés: ennek lényege, hogy a versenyképes multinacionális vállalatokat kell rávenni arra, hogy nagy arányban alkalmazzanak magyar beszállítókat. Ez ugyanis felhúzná a hazai kisvállalkozásokat az értékláncban. Eddig azonban nem jártunk átütő sikerrel, hiába kötött a kormány stratégiai megállapodásokat a fontosabb multinacionális cégekkel. A kihívás az, hogy hiányzik ezekből a megállapodásokból a kényszerítő erő. A kormányt sem kényszeríti semmi a stratégiai megállapodások kötésére, de mégis szerződik, és ennek keretében anyagilag is támogatja a multik beruházásait. Ezért cserébe viszont – a csehekkel ellentétben – nem várhatja el, hogy a magyar beszállítók aránya elérje a termelési érték 50-60 százalékát. A nemrégen még kardinálisan fontos munkahelyteremtést és a szakképzéshez való hozzájárulást kéri. Pedig ebben a jelenlegi gazdasági helyzetben ez nem elég, már csak azért sem, mert a szakképzett munkaerőt elviszi a multi, így a magyar kkv-knak ebből semmi hasznuk nincs.

Szabó Anna