A monetáris politika nagyura – Ismerje meg Jerome Powellt, a FED elnökét

Jerome Powell, a Federal Reserve új elnöke bizonyos értelemben két világot is kínál Trumpnak. Egyrészt a Janet Yellen által képviselt óvatos, kompromisszumokon alapuló és megfontolt monetáris politikát, másrészt a bankszektor gyakorlati tapasztalatokon nyugvó ismeretét. 

Janet Yellen, az amerikai jegybank, a Federal Reserve elnöke január 31-én lehúzta a redőnyt. Ekkor volt az utolsó általa vezetett kamatdöntő ülés. Február elsejétől Jerome Powell vezeti a testületet. Yellen nem emelte tovább az irányadó kamatot, nem akarta kényszerpályára terelni utódját. Az amerikai gazdaság lendületesen nő, a Fed nagyon visszafogott kamatpolitikát követ. Jerome Powell, az új jegybankelnök feladata lesz annak eldöntése, hogy mennyire kell óvni a túlhevüléstől a gazdaságot, mennyire kívánja folytatni elődje óvatos kamatemeléseit. 

Ha a Fed a jövőben túl lassan szigorít, kockáztatja, hogy egy, a 2001-eshez, vagy a 2007-eshez hasonló buborék alakul ki a pénzpiacokon. Powell öreg jegybanki róka, öt éve ül a Fed legfelsőbb döntéshozó testületében. Ez alatt az idő alatt soha nem fejezte ki egyet nem értését a csoport döntéseivel szemben. Így feltételezhető, hogy követi elődje gazdaságpolitikáját. 
Powell korábban, mielőtt a Fedbe került volna, tisztségviselő volt a republikánus adminisztrációban és elég sok pénzzel támogatta a jobboldal kampányát. Személye ugyanakkor a demokratáknak is elfogadható, egyszer például erősen érvelt a republikánus honatyák azon szándéka ellen, hogy a központi bank felett erősebb kongresszusi ellenőrzés valósuljon meg.

Konzervatív oldalról érték is kritikák: azt várták volna Trumptól, hogy a korábbi hagyományokkal élesen szakító új jegybankelnököt választ. Powell a pénzpiacokról jön, de nem közgazdász – jogász. Harminc év óta először fordul elő, hogy az amerikai központi bankot olyan személy vezeti, akinek nincs közgazdász tudományos fokozata. Ugyanakkor a testületen belül sokan mondják, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy Powellben megvan a szándék a tanulásra és az alkalmazkodásra. 

A Goldman Sachs szál

De miért pont Powell? Trump már a kampánya során kifejezte ellenérzéseit Janet Yellen monetáris politikájával szemben. Aztán amikor elnök lett, békülékeny és elismerő gesztusokat tett az elnök felé. Ebben szerepet játszhatott az, hogy adminisztrációjába számos Wall Street-i öreg rókát beválasztott. Ők tanácsolhatták neki, hogy a jegybankot jobb nem támadni, Yellen mandátuma úgyis hamarosan lejár, aztán jöhet a saját jelöltje. 

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a tábornokok mellett az ex-Goldman Sachs alkalmazottak dominálják az amerikai adminisztrációt. Gary Cohn Trump gazdasági tanácsadó testületének vezetője, ő dolgozta ki az elnök adóreform terveit. A szinten ex-goldmanes Steve Mnuchin a pénzügyminiszter. A befektetési banknál korábban jogászként dolgozó Jay Clayton pedig a tőkepiaci felügyelet vezetője lett. Gary Cohn sokáig nyeregben érezhette magát, nem is titkolta jegybankelnöki ambícióit. Trumpnak azonban nagyobb szüksége volt rá a gazdaságpolitikája szempontjából kulcsfontosságú adóreform kidolgozásában. A beszámolók szerint Powell nevét Mnuchin ültette el Trump gondolatai között.

Az elnök presztizskérdést csinált a jegybankelnöki jelölésből, nagyon nem szerette volna, ha támadások érik az egyik legfontosabb amerikai gazdaságpolitikai pozíció esetében. 

Mnuchin egyébként személyesen is jó viszonyban van Powellel. Az öreg tőkepiaci róka pontosan tudta, hogy Powell nem csak gazdasági, de politikai szempontból is jó választás. Régóta a Fed-nél van, nem közgazdász, így nem fog partizánkodni és heveskedni. Kívülállósága miatt rá van kényszerítve arra, hogy konszenzuskereső politikát folytasson. A demokraták és a republikánusok nagy része számára is elfogadható. Trump szűk listáján Powell és Cohen mellett ott volt még Kevin Warsh, az egyik regionális Fed korábbi kormányzója, azóta egyetemi tanár. Warsh a reupblikánusok egy csoportja számára inkább elfogadható jelölt volt, Trump azonban presztizskérdést csinált abból, hogy konszenzusos jelöltet állítson. (Ehhez persze azért az nem kellett, hogy a demokratákkal is egyeztessen.)

A kiválasztás

A Fehér Házból kiszivárgott információk szerint Trump – és tanácsadói – úgy gondolkodtak, hogy az összes korábbi Fed elnök erős hatással volt a gazdaságra, komoly változások kötődnek neveikhez. Trump számára fontos volt, hogy olyasvalakit jelöljön, aki megtalálja a hangot a Fed belső erős köreivel, ugyanakkor hajlandó legyen a politikai alkalmazkodásra is. Magyarul: ne folytasson olyan gazdaságpolitikát, ami ellenkezik Trumpéval. Powell ideális ember erre a feladatra.

A kiválasztás egy szűk kör munkája volt. Ennek tagja volt Mnuchin, Jerry Katz, az elnök gazdaság tanácsadó testületének helyettes vezetője, Andrew Olmem, aki az elnök közvetlen tanácsadója pénzügyi kérdésekben, valamint Johnny DeStefano, aki az elnök személyzeti tanácsadója. Gary Cohn szintén tagja volt a testületnek, egészen addig, míg Trump egy, a The Wall Street Journalnak adott interjúban meg nem említette a nevét a lehetséges jelöltek között.

Powell mondhatni a velejéig republikánus. Dolgozott George W. Bush pénzügyminisztériumában, később egy befektetési banknál vállalt munkát. Jogász létére a fél életét a pénzügyi szektorban töltötte. A 2008-as pénzügyi válság idején aktívan részt vett a Ben Bernanke akkori jegybankelnök által kidolgozott mentőakciókban. Van tehát rutinja a válságkezelésben. A 64 éves Powell – akinek egyébként Jay a beceneve -, többször nyilvánosan is elkötelezte magát a növekedésbarát gazdaságpolitika mellett. A Bush adminisztrációban eltöltött évek után a Carlyle Groupnál helyezkedett el, így megvan neki a Trumpnak olyannyira fontos magánszektorbeli tapasztalat. A legnagyobb rosszindulattal se lehet washingtoni karrierpolitikusnak nevezni – amit Trump olyannyira utál.

Powell kiválasztásában a saját előnyei mellett nagy szerep jutott versenytársai hibáinak is. A 47 éves Kevin Warsh Jane Lauder férje. Jane Lauder a kozmetikai milliárdos Ronald Lauder lánya. A papa egyébként Trump régi jó barátja. Trumpnak az volt Warsh-al a baja, hogy túlságosan fiatal. A külcsínyre nagyon ügyelő elnök nem engedhette meg magának azt, hogy politikai ellenfelei azzal vádolják, hogy egy tapasztalatlan tacskónak adja oda a Fed elnök pozícióját.
Így sokáig Gary Cohn volt a befutó. Trump feltétlenül megbízik benne, ezért is merte rábízni az adóreform kidolgozását. Ez a bizalom azonban megrendült, amikor Cohn kritizálta Trump charlottesvillei faji zavargásokra adott reakcióit. Egy, a kánonból kibeszélő, esetleg az elnököt nyíltan bíráló – ahogy ezt Cohn tette – Fed elnök folyamatos muníciót adna Trump politikai ellenfelei számára, ami megengedhetetlen. Így ejtette Cohn jelölését.

Így maradt Powell, akinek javára írta az is, hogy az ő elnöki periódusa alatt is komoly tényező volt a Fednél. Powell áprilisban vette át a központi bank bankszabályozási részlegének vezetését. Ebben a pozícióban azt szorgalmazta, hogy a pénzintézeti szektor szabályozása egyszerűbb legyen, kevesebb jogszabály kösse meg az ágazat kis és regionális bankjait, de tett engedményeket a legnagyobb piaci szereplőknek is. Ez a hozzáállás tökéletesen megegyezik Trump hozzáállásával. Az elnök számára politikailag is fontos ez a megközelítés – számos republikánus honatyát állíthat maga mellé a “kevesebb állami szabályozás” gyakorlatát követve. Powell versenytársainak nem volt ilyen bankszabályozási gyakorlata.

Út a FED-hez

Powell már az idősebb Bush alatt is ezzel foglalkozott: a pénzügyi tárca helyettes államtitkáraként a pénzintézeti szektor szabályozását felügyelte. Nem sokkal azt követően, hogy 1990-ben csatlakozott az apparátushoz, máris nagy feladatot kapott. Közel ezer bankcsőddel kellett szabályozási szinten foglalkoznia. A csődbe ment bankok között volt a Bank of New England, amely az egyik legnagyobb regionális bank. A legnagyobb veszély egy ilyen helyzetben az országos bankpánik kialakulása: a betétesek megrohanják a bankokat félve a fizetésképtelenségtől és készpénzben veszik ki megtakarításaikat, ezzel olyan likviditáshiányt okozva, hogy az egész bankrendszer bedőlése fenyeget. Powellék azzal oldották meg a problémát, hogy teljes körű betétbiztosítást vezettek be, nem számított az adott bankbetét összege. Powell feladata volt az is, hogy az egykor legendás Salomon Brothers botrányát kezelje. A befektetési bank manipulálta az amerikai államkötvény aukciókat. Powell éppen vakáción volt, amikor kitört a botrány. Telefonon tartotta a kapcsolatot Alan Greenspannel, a Fed akkori elnökével, valamint Nicholas Brady akkori pénzügyminiszterrel, valamint Wallren Buffettel, a Salomon egyik legnagyobb befektetőjével. A Salomon Brother végül túlélte a válságot, a Travelers Group, majd később a Citigroup vásárolta fel. Ebben Powellnek nagy szerepe volt.

A 64 éves jegybankelnök Washingtonban született – most is ott él. Apja jogász volt, édesanyja részmunkaidőben a republikánusok pártnak dolgozott. Így Jay mondhatni az anyatejjel szívta magába a konzervatív elkötelezettséget. A Princeton Universityn végezte el a jogot. A Fedhez tulajdonképpen véletlenül került. 2011-ben republikánus képviselők éppen arról vitatkoztak, hogy megszavazzák-e Obama számára az államadósság plafon megemelését. (Ami gyakorlatilag egy formális gesztus, mivel az amerikai szabályozás nominálisan határozza meg az államadósság maximális mértékét, nem pedig GDP arányosan.) Powell a mellett érvelt, hogy a politikai nézetkülönbség ellenére ez igenis fontos, hiszen így kaphatnak nyugdíjat a nyugdíjasok, járadékot a katonai veteránok. Powell kiállásának híre eljutott Timothy Geithner akkori pénzügyminiszterhez, aki jelölte őt a Fed legfelsőbb döntéshozó testületébe.

Aggasztóan normális

Powell bizonyos értelemben két világot is kínál Trumpnak. Egyrészt a Janet Yellen által képviselt óvatos, kompromisszumokon alapuló és megfontolt monetáris politikát, másrészt a bankszektor gyakorlati tapasztalatokon nyugvó ismeretét. Egy hiányossága azonban van, mégpedig az, hogy soha nem vezetett nagy szervezetet. Márpedig a Fed igencsak nagy szervezet: 12 regionális bankból áll, a kamatdöntések, a bankszabályozás, az államadósság kezelése összesen 2700 fős stábot igényel. Ehhez hozzá kell majd szoknia, kemény kézzel kell vezetnie az apparátust.
Más területen azonban lehet laza. A házon belül szeretik, elismerik. Különösen nagyot nőtt a támogatottsága tavalyi forró nyáron, amikor az ő javaslatára enyhítették az amúgy meglehetősen konzervatív jegybanki öltözködési szabályokat.

A Carlyle-nál jól keresett. Vagyonát a szakértők 20-50 millió dollárra becsülik – ezzel ő a leggazdagabb Fed elnök a második világháború utáni időszakban. Vagyona ellenére barátai szerint már-már “bosszantóan normális”. Gyakran jár biciklivel a hivatalba, ahonnan úgy 10 kilométerre lakik – Washington kertvárosában. Keveset iszik, sokat golfozik, gitáron játszik és megvan az a furcsa szokása, hogy egészen pontosan tudja visszamondani kollégáinak azok jóval korábbi mondatait. Csak nehogy egyszer Trumppal is kipróbálja ezt a tehetségét.