A NATO-viták következményei beláthatatlanok Európa biztonságérzetére és a befektetésekre

Több tényező együttes fennállása szükséges ahhoz, hogy valóban kialakuljon egy válság a világgazdaságban: hazánk számára elsősorban az európai növekedés lelassulása jelenthet kockázatot. A Brexit és a migráció kapcsán kialakult viták, a késlekedő fiskális és bankkonszolidáció egyes országokban, valamint egy globális kereskedelmi háború kialakulásának a veszélye sok bizonytalansági tényezőt hordoz magában – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Szapáry György. A jegybank elnöki főtanácsadója szerint nem mehetünk el szó nélkül a NATO csúcson kirobbant vitákról sem, aminek egyelőre beláthatatlanok a következményei Európa biztonságérzetére. Kedvezőtlen esetben mindez egymásra épülve fokozza a bizonytalanságot és erősítheti a válság kitörésének esélyét.

Mostanában mind több szakértő festi az ördögöt a falra, és jósolja azt, hogy hamarosan itt a következő világgazdasági válság. Akad, aki a 2008-asnál is nagyobb összeomlást vizionál. Ön hogyan látja

Több tényező is okozhat válságot, de ezek egyike sem elegendő egyedül ahhoz, hogy valóban krach alakuljon ki,

ehhez több tényező egyidejű fennállására van szükség.

Ennek megértéséhez tisztázni kell azt, hogy mi is történt 2008-ban. Tévhit azt gondolni, hogy az akkori krízis kiindulásának oka az államok eladósodása volt, hiszen 2007-ben az egész EU-ban mindössze négy országban, köztük Görögországban és Magyarországon, haladta meg a GDP-arányos államadósság a 60 százalékos maastrichti kritériumot. A válság kiindulópontja az Egyesült Államokban és az EU-ban is a lakossági hitelezés nagyon gyors felfutása volt, ami egy ingatlanlufival párosult. Amerikában már akkor több éve negatív reálkamatok érvényesültek a gazdaságban, ez vezetett a gyors hitelexpanzióhoz. Európában,

amikor a mediterrán országok és Írország bevezette az eurót, a náluk még magas szinten álló kamataik hirtelen lecsökkentek az eurozóna alacsony kamatszintjére, ami a lakossági hitelek gyors növekedéséhez vezetett.

Szokásos módon, amikor a könnyelmű hitelezés eluralkodik, óhatatlanul megnőnek a nem teljesítő hitelek, ami a bankok tőkehelyzetét és fizetőképességét rontja. Ez történt az óceán mindkét oldalán, és amikor ez a felszínre tört és ismertté vált, bizalmi válság alakult ki. Súlyosbította a helyzetet, hogy

az EU perem-országaiban a gyors hitelexpanzió ár- és bérinflációt okozott, ami ezen országok versenyképességét rontotta, növelte a fizetési mérleg hiányukat és spekulatív tőkekivonásokat indukált.

Ezek az egymásra épülő tényezők csaptak át pénzügyi válságba, majd vezettek növekedési válsághoz és megugró munkanélküliséghez, ami csak tovább mélyítette a krízist. Sok pénzintézet hatalmas veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni.

A kilábalás ára viszont egy olyan eladósodás volt, ami a jelenlegi helyzet egyik legnagyobb bizonytalansági tényezőjévé vált.

A kormányok nem tehettek mást, mint hogy sok helyen átvállalták a banki adósságokat a pénzügyi szektor megmentése érdekében. Így viszont számos országban megnőtt az államadósság. A megemelkedett munkanélküliség hatására egyre kevesebben tudták fizetni a törlesztőrészleteket, ezért a bankok megmentésére további állami forrásokat kellett fordítani. Mind Amerikában, mind Európában – kamatcsökkentéssel és mennyiségi lazítással –

a jegybankok különösen fontos szerepet játszottak a krízisből való kilábalásban, hiszen könnyebben és gyorsabban tudtak lépni, mint a költségvetési politika, amelynek mozgástere szűkebb volt a megnövekedett államadósságok miatt.

Az Egyesült Államokban viszont, ahol a fiskális mozgástér tágabb határokkal rendelkezik, a költségvetés is azonnal tudott lépni és jelentősen növelte a beruházási kiadásait. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy Amerika hamarabb kilábalt a válságból, mint az európai kontinens.

Pontosan ennek a hatalmas adósságnak a visszafizetését kérdőjelezik meg egyre többen.

A konszolidáció következtében az EU-ban, a válság kitörése előtti néggyel szemben, már egy tucat országban haladja meg az államadósság aránya a maastrichti kritériumokat. Ez részben annak az eredménye is, hogy a kormányok nem mindenütt használták fel az alacsony kamatok időszakát és az ebből származó megspórolt kamatkiadásokat a költségvetési hiány megfelelő csökkentésére. A FED kamatemelési ciklusba kezdett ami, lassan, de biztosan megemeli a kamatlábakat a világpiacon is.

Ez növekvő terheket fog eredményezni a felduzzasztott államadóssággal rendelkező EU tagországok költségvetésére is, amelyek így megszorításokra kényszerülhetnek. Így ezzel eljutottunk a válságot előidéző egyik lehetséges okhoz.

Mi lehet egy lehetséges visszaesés másik veszélyforrása?

Ezt abban látom, hogy

az európai bankrendszer még mindig gyengélkedik.

Az EKB adatai szerint Olaszországban például 11 százalékra rúg a nem teljesítő hitelek aránya, ami jelentősen meghaladja az elvárható 5-6 százalékot. Nem is beszélve  Görögországról, ahol ugyanez az arány rendkívül magas, 45 százalék. De Cipruson is 32, Portugáliában pedig majdnem 17 százalékos ez az arány. Eközben Németországban a Deutsche Bank és a Commerzbank küzd nehézségekkel. Vagyis még nem konszolidálódott a teljes európai bankrendszer, ami a krízis esélyét erősíti, mert kiszámíthatatlan pénzmozgásokat idézhet elő és bizalmatlanságot kelt.

Fotó: Nagy Zoltán

Nem fenyeget egy ingatlan és részvénypiaci lufi kialakulásának veszélye, csakúgy mint 2007-2008-ban?

A gyors hitelbővülés ingatlanlufit alakíthat ki, azaz az emberek gyorsan és túlzott mértékben eladósodhatnak ismét. Sőt, a részvénypiacokon is kialakulhat egy buborék, aminek a veszélye ugyan eltompult a kamatok emelkedését követően, de miután nagyon sok pénzt árasztottak a jegybankok a piacokra, ahogy a központi bankok emelik a kamatokat és szűkítik a pénzbőséget,

a részvénypiacokon kialakulhat egy nem kívánatos ingadozás, ami növeli a bizonytalanságot.

Sőt még a nyakunkon van a nemzetközi kereskedelmi háború. Ha az Egyesült Államok és Európa, illetve Kína között kereskedelmi háború alakul ki, az jelentős ingadozásokat válthat ki a tőzsdéken és a valuta-árfolyamokban, valamint befolyásolja a növekedési kilátásokat, tovább gerjesztve a bizonytalanságot.

Milyen egyéb felhők gomolyodnak még felettünk?

Problémát okozhat a britek elhúzódó elszakadása az EU-tól, vagyis a Brexit kimenetele is. A brit miniszterelnök egy olyan, kevésbé radikális programot („soft” Brexit) támogat, ami az áruk terén teljes hozzáférést szeretne biztosítani az egységes piachoz az Egyesült Királyság számára, de ezzel szemben a szolgáltatások és a munkaerő-áramlás terén már nem. Ez a javaslat, ami azt jelenti, hogy Nagy-Britanniának el kell fogadnia az árukereskedelemre vonatkozó jelen- és jövőbeli EU-s szabályokat és az ehhez kapcsolódó felügyeletét az Európai Bíróságnak, élesen szembe megy a „hard” Brexitet szorgalmazókkal és erősen megosztja a brit kormányt és törvényhozást is. Ráadásul a javaslat kivitelezése sok technikai problémát vet fel, például, hogy miként biztosítható továbbra is a nyitott határ az Ír-szigeten, amire még nem találtak olyan kielégítő választ, amit az EU is el tudna fogadni. Nem is beszélve arról, hogy a javaslat felveti a „mazsolázás” kérdését, amit az EU határozottan elutasít, vagyis azt, hogy egy ország a közösségi vívmányokból („acquis communautaires”) mit fogad el és mit nem. Muszáj még megemlíteni

a közelmúltban zajlott NATO csúcstalálkozón kialakult éles vitát Amerika és Európa között, ami bizony kételyeket szült az európaiak biztonságérzetében, hogy mennyire számíthatnak Amerika segítségére egy háborús konfliktus esetén.

Mindez bizonytalanságot okoz a befektetők számára, akik hosszú távra tervezik a beruházásaikat.

Mit tehet az Európai Unió, hogy csökkentse a válság kitörésének esélyét?

Mindenképpen szükség lenne az eurozóna reformjára, ami viszont megköveteli a gazdaságpolitikák jobb összehangolását. Emmanuel Macron francia elnök egy eurozónás költségvetést szorgalmaz, amely az aszimmetrikus sokkokat szenvedő országok terheit ellensúlyozná a pénzek átcsoportosításával. Ahhoz, hogy ennek legyen hatása, hatalmas összegekre lenne szükség. Ezt azonban a németek ellenzik, így csak szerényebb forrás kerülhet ebbe a kalapba, ami nem fogja megoldani a problémákat. Itt tulajdonképpen az a nagy kérdés, hogy kockázatmegosztásról vagy kockázatcsökkentésről legyen szó.

A németek kockázatcsökkentést, a franciák kockázatmegosztást szeretnének.

Ez utóbbit szolgálná tehát az eurozóna költségvetése, továbbá a szintén Macron által sürgetett egységes bankbiztosítási és bankszanálási rendszer, illetve a közös bankszanálási alap mielőbbi feltöltése egy biztonságos szintre. Ez azért nem tetszik a németeknek, de egyébként az északi államoknak sem, mert úgy vélik, hogy nekik kellene a gyengén teljesítő országok megmentésének az árát megfizetni. Azt is hozzá kell tenni, hogy az európai integráció terén a három legfontosabb dolog már megvalósult: megvalósult az áruk, a szolgáltatások, és a munkaerő egységes piaca, valamint a tőke szabad mozgása, megszületett a közös pénz, valamint létrejött a schengeni határrendszer. Minden további, szorosabb összefonódást eredményező lépés – így, amit a franciák is javasolnak – már azonnal költségvetési tényezővé válik, politikai szempontból tekintve, fiskális problémává egyszerűsödik le.

Végül is lesz közös költségvetés az euróövezetben?

Úgy tűnik igen, de kisebb összeggel, mint a franciák szeretnék. Továbbá

az Európai Stabilitási Mechanizmus intézményét alakítanák át Európai Monetáris Alappá. Ez előrelépés lenne, mert a bajba kerülő országoknak gyorsabban tudnának hitelt nyújtani.

A működési mechanizmus persze még nem tisztázott. A szorosabb együttműködés szándéka rajzolódik ki a terrorelhárításban, vagy a katonaság és hadviselés terén, de az euroövezet működésében bőven marad még bizonytalanság. Jó példa erre a most hatalomra jutott olasz kormányerők bejelentése, miszerint fontolóra veszik az eurozónából való kilépést. Ezt az álláspontot végül visszavonták, de maga a bejelentés is bizonytalanságot okozott a pénzügyi piacokon. Görögország helyzete is bizonytalan még. Bár kikerültek az EU/IMF programból, további jelentős adósság átstrukturálásra és gazdasági reformokra lesz szükség ahhoz, hogy stabilizálódjon az ország helyezte.

A szabad munkaerő-áramlás korlátozása körüli vita is hozzájárul a kiszámíthatatlanság fokozódásához.

Kétségtelenül feszültséget okoz a migráció kérdése, amikor a tagországok egymást okolják a bevándorlás kapcsán. Ennek fontos következménye, hogy a politikai viták erre a problémára összpontosulnak, és így kevesebb energia marad a gazdaságpolitikák megvitatására. De az unión belüli “migrációról” sem szabad megfeledkezni. Ugyanis a szabad munkaerő-áramlás következményeként a volt szocialista országokból tömegek vándoroltak nyugatra, ahol a magasabb termelékenységet magasabb bérekkel jutalmazzák.

A 20-64 év közötti lakosságnak Romániából 20, Horvátországból 15, Litvániából 15, Bulgáriából 12, Lettországból 11, Magyarországról pedig 6 százaléka próbált szerencsét a régi EU tagországokban.

Ilyen mértékű kivándorlás már munkaerőhiány kialakulásához vezetett több új tagországban is, ami visszafoghatja a növekedést ezekben az országokban. Az optimális valutaövezet egyik tézise, hogy a munkaerő szabad áramlása azért szükséges, hogy a munkaerő oda áramoljon, ahol nagyobb a termelékenysége, és így az övezet egészének javul a teljesítménye. Ebben az esetben azonban olyan nagymértékű az elvándorlás, hogy a befogadó államok plusz gyarapodását teljes mértékben ellensúlyozhatja a küldő országok növekedés vesztesége.

A felsorolt bizonytalansági tényezők közül melyek érintik a leginkább Magyarországot?

Minket a legérzékenyebben

 az alacsony európai növekedés érintene, mert exportunk jelentős része az Unióba irányul és a külföldi beruházások nagy része is onnan származik.

Az alacsony növekedést pedig leginkább a Brexit, a kereskedelmi háború, egy esetleges bankkrízis, illetve a kamatemelés következtében felfutó költségvetési hiányok és annak megszorításokat eredményező hatása befolyásolhatja.

Külön-külön talán egyik tényező sem váltana ki világválságot, de ha időben és térben egyszerre fejtik ki hatásukat, az halmozottan hat a bizonytalanságra.

Közismert, hogy a közgazdasági modellek nagyon rosszul tudják felmérni a bizonytalanság makrogazdasági hatásait, mivel egyes szereplők, mint például a pénzügyi spekulánsok gyorsan, mások viszont, mint például a beruházók, akik hosszú távra terveznek, ha kivárnak, annak negatív hatása csak jóval később jelentkezik.

Talán az egyik leghosszabb ideje tartó gazdasági felívelés korszakát éljük meg 2009 óta. Lehet látni, mikor lesz ennek vége?

Tudni kell, hogy

a legtöbb ország még csak pár éve érte el a válság előtti egy főre jutó GDP szintjét.

Lényeges, hogy a visszaesés alatt a termelési kapacitások nem épültek le teljesen, ezért kevesebb beruházással is újra lehetett indítani a termelést. Jó hír számunkra,hogy a visegrádi négyek növekedése nagyobb volt az átlagnál az utóbbi időben. Ez persze természetes, hiszen alacsonyabb szintről indultunk.

Mit lehet tenni az esetleges újabb visszaesés elhárítása érdekében?

A magyar gazdaság makrogazdasági fundamentumai jók, de figyelni kell arra, hogy az eladósodás mértéke is csökkenjen, mert bizalmatlanság idején az elemzők és a pénzügyi befektetők az adósságrátára figyelnek, s a 72 százalék körüli GDP-arányos magyar ráta még mindig kiugróan magas. Vannak persze jóval magasabbak is, hiszen Portugáliában ez a mutató 123 százalék, míg Olaszországban 131, Görögországban pedig 178 százalékon áll. Pontosan az ilyen tetemes államadósságok lehetnek egy potenciális válság forrása az emelkedő kamatok következtében.

Jó hír, hogy az adósságunk devizaarányát sikerült nagyon alacsony szintre letornásznunk.

Az adósság úgy csökkenthető, hogy a növekedés mellett mérsékli a kormány a költségvetési hiányt. Örömteli, hogy erősödik a bankrendszerünk a kormány és a jegybank összehangolt intézkedéseinek köszönhetően.

Közben persze a gazdaságunk versenyképességét kell javítanunk, mert csak ez teremtheti meg a tartós növekedés feltételeit.

Számos helyről érkeztek javaslatok ezen a téren, de itt ki kell emelni az MNB munkatársai által készített kiemelkedő versenyképességi tanulmányokat is.

Szabó Anna – Facsinay Kinga