A Shanghai tőzsdével közösen fejleszt a BÉT

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde a világ egyik legnagyobb börzéjével, a Shanghai Értéktőzsdével. A két szervezet többek között a magyar, illetve a kínai befektetők által elérhető új termékek kidolgozásán is közösen fognak dolgozni. 

A Shanghai Értéktőzsdével széles körű együttműködésre lehetőséget adó megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde. A most induló partnerség keretében a két börze közösen fog befektetési termékeket fejleszteni, valamint közös kutatói munkát is elindítanak. Az együttműködés részét képezi továbbá az információcsere a tőkepiaccal, a tőzsdei működéssel, illetve a szabályozással kapcsolatban.

Az aláírással a világ öt legnagyobb tőzsdéjének egyikével lépett együttműködésre a BÉT (az éves összesítésekben a 4-5. helyeken szokott szerepelni a Shanghai Értéktőzsde). A shanghai börzén több mint 1400 vállalat papírjai forognak, átlagos napi forgalma nagyobb, mint a teljes hazai részvénypiaci kapitalizáció. A Shanghai Stock Exchange-et 1990-ben alapították, nonprofit szervezetként működik, közvetlenül a China Securities Regulatory Commission (CSCR), a kínai értékpapírpiaci felügyelet kormányzásával. A börze egyike Kína két független tőzsdéjének a Shenzheni Értéktőzsde mellett; mindkét piac széleskörű választékkal rendelkezik részvények, kötvények és egyéb értékpapírok terén.

Az aláírási ceremónia tanúi voltak Fang Xinghai a CSCR elnök-helyettese és Dr. Windisch László a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A Budapesti Értéktőzsde tőkepiac-fejlesztési tevékenységének kiemelt fontosságú eleme, hogy szorosabbra fűzze a dinamikusan fejlődő Kínával való együttműködést. 2017 januárjában a Bank of China-val kötött a mostanihoz hasonló együttműködési megállapodást, amely – többek között – jüan alapú kereskedhető termékeknek a BÉT-en történő megjelenését is hatékonyan elősegítheti.

A Távol-Kelet 2014 óta dominálja a globális IPO-színteret, a shanghai és shenzheni börzéken csak 2017-ben 436 nyilvános részvénykibocsátást bonyolítottak, ami világszerte az új IPO-k negyedét tette ki. A tranzakciók összértékét tekintve mind tavaly, mind 2016-ban a Shanghai Értéktőzsde volt a világelső.