A spekulánsok beperelték a Tesla vezérigazgatóját

A „shortolók” azt állítják, hogy Elon Musk bejelentése miatt dollár-milliókat buktak.

 Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla alapítója és vezérigazgatója bejelentette, hogy egy 72 milliárd dollár értékű tranzakció keretében saját tulajdonába tervezi venni a vállalatot. Azt mondta: a magánkézbe vétel megvédi a céget a részvényárfolyam változékonyságának következményeitől és feleslegessé teszi, hogy negyedéves pénzügyi célkitűzésekhez kelljen igazodnia. A tőzsdéről való kivezetés ezért „a legjobb előrelépési lehetőség” a cég számára

A vezérigazgató egy részvény értékét 420 US dollárban jelölte meg. Azt azonban nem hozta nyilvánosságra, pontosan honnan származik a rendkívül nagy értékű ügylet lebonyolításához szükséges forrás.

Nyilatkozatai eredményeként a Tesla részvényeinek ára 11 százalékkal, közel 380 US dollárra emelkedett, bár azóta visszaesett (1 US dollár =283,13 Ft). 

A mindenkit meglepő bejelentés váratlan következménnyel is járt. A cég befektetői pert indítottak Elon Musk ellen. A részvény árának csökkenésére spekulálók (shortolók) most azzal vádolják, hogy félrevezette a piac szereplőit.

A „shortolás” a tőzsdei spekuláció egy formája, részvény árának csökkenéséből profitot termelő tranzakció. A „shortoló” befektető részvényeket  vesz kölcsön, eladja azokat a napi áron. Megvárja, míg csökken az érintett részvények árfolyama, majd akkor, az olcsóbb áron, ugyanannyit vásárol belőlük és visszaadja a kölcsönadónak. A magasabb eladási és az olcsóbb vételi árfolyam különbsége a” shortolás” profitja.

Változékony árfolyam

Elon Musk, aki ma a vállalat ötödének tulajdonosa, már korábban is panaszkodott, hogy az árfolyam csökkenésére spekuláló shortolók „negatív propagandát” folyatatnak a Tesla ellen

A shortolók most azt állítják, hogy Elon Musk bejelentése miatt milliókat veszítettek.

Az egyik panaszos, Kalman Isaacs szerint a közlemény célja az volt, hogy „tökéletesen megtizedelje” a shortolókat.

Az általa kezdeményezett per azzal vádolja a Tesla alapítóját, hogy megsértette a szövetségi értékpapír-törvényeket és mesterségesen felpumpálta a Tesla részvényeinek árfolyamát. Benyújtásra került egy másik, azonos tartalmú kereset is.

A San Francisco szövetségi bíróságán indított per ügyében sem Elon Musk, sem a Tesla nem kívánt nyilatkozni.