A történelem egyik legnagyobb növekedése: a nyugatnémet gazdasági csoda

hirdetés

Időről időre előfordulnak olyan nagy gazdasági növekedési időszakok egy-egy ország vagy régió életében, amikor éveken át rendkívül magas a GDP növekedése, akár a 10 százalékot is meghaladja. Volt ezeken belül is egy egész különleges eset: a második világháború utáni nyugatnémet gazdasági csoda.

Reménytelen indulás

A hitleri Németország 1945-ben úgy szenvedett háborús veszteséget, hogy szinte az utolsó négyzetméterig harcolt, vagyis a háború saját földjén is végigsöpört, óriási rombolást okozva, ráadásul előtte már légitámadások során infrastruktúrája és ipara jelentős része elpusztult. Már a háború alatt limitálták az egy fő által megvásárolható élelmiszert, és több más gazdasági korlátozást is hoztak a háborús szükségállapotnak megfelelően, ezeket az intézkedéseket azonban nem oldották fel a megszálló erők, mivel nem döntötték még el, mi legyen Németország-politikájuk, sőt kezdetben félelemből akadályozni akarták a fejlődést.

A keleti részeket a Szovjetunió szállta meg, itt gyorsan meg is kezdődött a szovjet mintájú, kollektív gazdaság kialakítása. A nyugati országrészt amerikai, brit és francia zónákra osztották, külön közigazgatással, a brit és amerikai zónákat azonban egy idő után összevonták. A Szovjetunió által elfoglalt Kelet-Poroszország és az Odera-Neisse határtól keletre fekvő területek német lakosságát elűzték, ők legnagyobbrészt a nyugati zónákba menekültek, ez több mint 10 millió embert jelentett.

Feketepiac

A háború után a mezőgazdasági termelés a felét teljesítette az 1936-os szintnek, a megmaradt ipar a harmadát. A nyugati zónákban a fejenként limitált élelmiszer-adag rendkívül kicsi volt, a lakosság éhezett, fűtés hiányában télen fázott. A még kapható termékek árát korlátozták, így széleskörű áruhiány is kialakult, ami kiterjedt, virágzó feketepiacot eredményezett.

A feketepiacon az elértéktelenedett birodalmi márka használata szóba sem került, lényegében árucsere folyt, a legfőbb fizetőeszköz a megszálló haderőktől szerzett cigaretta lett, a leggyümölcsözőbb tevékenység pedig a megszálló haderők ellátása a fellelhető árukkal és szolgáltatásokkal, persze főleg az amerikaiaké, mivel a britek és franciák nem voltak bővében az ellátmánynak, mivel országok ugyancsak kivérzett a háborúban.

Hidegháborús váltás

A németek nem igyekeztek sok időt munkahelyükön tölteni: teljesen fölöslegesnek érezték, hogy az értéktelen fizetésért dolgozzanak, helyette élelmiszer után jártak, vagy a feketepiacon csereberéltek. A gazdaság így persze nem növekedett, egy helyben állt igen alacsony szinten. A 15-35 közti férfilakosság a háborúban megfogyatkozott, sok volt a rokkant, sokan pedig Szibériában töltötték hadifogságukat.

Teljesen reménytelennek tűnt a helyzet, aztán 1989-ben, a német egyesülés előtt, Nyugat-Németország mégis a világ harmadik legnagyobb gazdasága lett az Egyesült Államok és Japán után. Hogy lehetséges ez?

1947-48 folyamán a megszálló erők, mindenekelőtt az amerikaiak úgy döntöttek, hogy mégsem kellene megakadályozni a Németország talpra állását, mivel kezdett kialakulni a hidegháború. A nyugati német zónákra kezdtek szövetségesként tekinteni, akik hatékony társak lehetnek majd a Szovjetunió és szövetségesei elleni szembenállás során, ráadásul felismerték, hogy ha tartós lesz Németország megosztottsága, akkor versengeni fog két felében az adott gazdasági modell. Nem engedhették, hogy a kommunista keleti fél vonzóbb legyen, mint a kapitalista nyugat.

Pénzcsere

Az intézkedéseket Ludwig Erhardra bízták, aki már a háború alatt azzal foglalkozott, hogy az óhatatlan vereség után mit lehetne kezdeni a gazdasággal. Az amerikaiak már ekkor felfigyeltek rá, a háború után kinevezték bajor pénzügyminiszternek, majd pedig a megszállt zónák gazdasági tanácsának vezetője lett. Annyira jó szakembernek tartották, hogy rábízták: belátása szerint indítsa el a nyugatnémet gazdaságot a növekedés útján.

Erhard úgy döntött, hogy az első, elkerülhetetlen lépés egy olyan stabil valuta bevezetése, amely bizalmat élvez a lakosság és a vállalkozók körében, ezért serkenti a gazdasági aktivitást. Az új valuta, a német márka nyomtatását, kibocsátását a szövetségesek bonyolították, de Erhard szervezte. A műveletre 1948. június 21-én került sor: a régi pénz megszűnt, mindenki kapott 40 márkát az újból, hogy a fizetésig vagy nyugdíjig legyen valamennyi pénze, majd az első fizetést már az új valutában kapták a dolgozók.

Egy hatékony szabadpiaci elme

Erhard rábeszélte a megszálló hatóságokat, hogy egyúttal minden árkorlátozást is töröljenek el, hisz azok csak torzítják a piacot, az új valutából pedig úgyis csak olyan kevés lesz a kibocsátott mennyiség, aminek az árufedezete megvan, csak addig a feketepiacon cserélt gazdát. A szövetségesek féltek ettől az ötlettől, de nem akadályozták meg, Erhardnak pedig bejött a számítása: a D-Mark bevezetése után a boltok megteltek, a kereskedelem visszatért a legális útra, az emberek pedig hirtelen elfelejtették a betegszabadságot és rendesen bejártak munkahelyükre, hisz volt miért dolgozni: a jó pénzből kapott fizetés biztosította a kezdetben szerény megélhetést.

A gyártulajdonosok, vállalkozók is immár érdemesnek látták, hogy üzemeiket, vállalkozásaikat rendbe hozzák, fejlesszék, amennyire lehetséges volt az adott körülmények között, hisz visszatért a normális piac, volt miért termelni, akár belföldre, de első körben az alacsony vásárlóerő miatt exportra.

Júniustól év végégig már meg is történt, amit csodának lehet nevezni: az ipari termelés az 1936-os szint feléről annak 80 százalékára szaladt fel. A folyamatban kétségkívül közrejátszott a Marsall-terv is, igaz, hogy közben jóvátételt is kellett fizetnie a németnek.

Új állam, új intézkedések

1949-ben a három zónából létrehozták a Német Szövetségi Köztársaságot, immár volt állam, önálló kormányfővel (Konrad Adenauer), a gazdasági miniszter pedig Ludwig Erhard lett. Az ország innentől kezdve már önállóan működött, a még meglévő gazdasági korlátozásokat feloldották, jelentős adócsökkentést vezettek be, csak az átlagnál lényegesen nagyobb jövedelmekre maradtak rendkívül magas adókulcsok még egy darabig.

Amire építhettek

Kétségtelen, hogy az ország nem teljesen a 0-ról indult: le volt rombolva ugyan, de a tudás, a technológia megvolt már korábban: a háború előtt Németország az egyik legiparosodottabb ország volt, amely a háború alatt technikai bravúrokat hajtott végre (sajnos a hadiiparban és rossz ügy érdekében): létrehozta az első, világűrön át célba jutó rakétákat és megalkották a sugárhajtású repülőgép kezdetleges változatát.

A háború után ugyan a legjobb szakembereket elvittek Amerikába illetve a Szovjetunióba, de azért a tapasztalatból, szakértelemből bőven maradt, a háborús korosztályok kiesését pedig pótolta a keletről érkezett 10 millió ember, nem is beszélve a további milliókról, akik a keletnémet zónát hagyták el, hogy átjöjjenek a szabaddá váló és prosperálni kezdő NSZK-ba. A lehetőségek így adottak voltak a gyors növekedéshez: 1948-től 10 éven át tartott a rendkívül gyors növekedési időszak, 1958-ra a négyszeresére nőtt az ipari termelés.

A csoda

1960-ra az NSZK-ban már a jólét első jelei mutatkoztak, az ország utolérte és lehagyta Nagy-Britanniát, sőt a legnagyobb gazdaság lett Európában.

A 60-as évek elején ugyan valamelyest lassult a növekedés, de még mindig viszonylag magas maradt, és az évtized második felében újra gyorsult.

1970-re az ország teljesen újjáépült, gazdaságát már az egész kontinens irigyelte, valutáját a dollárral egyenrangúan kezelték, sőt Kelet-Európa feketepiacain a nyugatnémet márka lett a sztár.

Kétségkívül nem csak az NSZK növekedett nagy ütemben, hanem Nyugat-Európa több gazdasága is, leginkább a francia és az olasz (az olaszoknál is emlegettek csodát, a franciák pedig csodálatos 3 évként emlegették az 1945-75-ös időszakot), valamint Ausztria és a Benelux-államok, de a német eredmény kiemelkedő: a háborús veszteség miatt ez az ország indult a legmélyebbről, és jutott a legmagasabbra Európában a 70-es évekre. A világban is csak egy ehhez hasonló folyamat zajlott, mégpedig a másik, baráttá vált korábbi háborús ellenség, Japán esetében.

Fellegi Tamás