MAGYAR ROBOTSOFÖRÖK MÁR A SZILÍCIUM-VÖLGYBEN IS

hirdetés

Az önvezető autókat fejlesztő budapesti, korábban AdasWorks-ként ismert, AImotive 2015-ben alakult, és eddig összesen közel 50 millió dollár befektetést kapott. Legutóbb 2018 januárjában nemzetközi tőkebefektetők biztosítottak a cégnek közel tízmilliárd forintot.

Egyre több nagyvállalat foglalkozik vezető nélküli járművek fejlesztésével. Többnyire olyan szenzorokat használnak, amelyek roppant drágák, ráadásul helyes működésük az útvonal teljes 3D-s térképéhez van kötve. A magyar AImotive fejlesztése kikerüli ezeket a buktatókat: a járműveket vezérlő mesterséges intelligencia pont úgy, mint a hús-vér sofőrök, elsősorban vizuális információk alapján tájékozódik.

A hazai találmány története azzal kezdődött, hogy a vállalat elődje, a Kishonti Kft., egy chipgyártó cég felkérésére demonstrációt készített arról, hogyan használhatók a fejlett chiptechnológiák az önvezető autókban. A sikeres bemutatót követően a tulajdonos Kishonti László előtt világossá vált, hogy az autóipar hamarosan átalakul.

Újdonsült cégében, az AdasWorksben kezdetben 15-en dolgoztak, két éve már 100-an voltak, mostanra pedig a csapat több mint 170 fősre bővült.

A cégbe többek között a német Robert Bosch kockázatitőke-részlege, az Nvidia és a Draper Associates is beszállt: 2017 végéig közel 3 milliárd forint befektetést kaptak. 

Biztos anyagi háttérrel a hátuk mögött a nemzetközi terjeszkedésnek is neki tudtak kezdeni: 2016 szeptemberében a Google szomszédságában,

a Szilícium-völgyben nyitottak irodát.

2018 elején közel tízmilliárd forintos (38 millió dolláros) befektetési kört zárt le az AImotive. Ebből az összegből folytatják a különböző érzékelőkre épülő, mesterséges intelligencia alapú megoldásuk fejlesztését. A B Capital Group nevű tőketársaság mellett a Cisco Investments és a Samsung Catalyst Fund fektetett be a korábban AdasWorksként ismert hazai startupba. A középvállalattá nőtt cég immár leánycéget működtet a Szilícium-völgyben.

Az AImotive önvezető flottája 2017 nyarától Budapesten kívül már Kaliforniában és Franciaországban is járja az utakat. 

Idén tervezik megkezdeni az önvezető autók tesztelését Japánban, Kínában és Amerika más államaiban is. Az AImotive már 2016-ban közel félmilliárd forint árbevételt produkált.

Az AImotive által fejlesztett rendszer relatív alacsony költségekkel különböző típusú autókba is beépíthető, így az autóipari partnereik között szerepel többek közt a Groupe PSA (Peugeot, Citroën, Opel és Vauxhall márkákat gyártó csoport), a SAIC (Kína egyik vezető autógyártója) és a Volvo. Az első önvezető autójuk, amely városi környezetben is képes boldogulni, a tervek szerint 2018 végére készülhet el.