Amerika megint a tűzzel játszik?


hirdetés


Sokan a következő pénzügyi katasztrófa előhírnökének tartják azokat a tervezett lazításokat, amelyeket az amerikai kormányzat kezdeményezett. A bankokra vonatkozó szabályok puhítása ugyanis teret enged a kockázatosabb tevékenységeknek – épp egy közelgő világválság küszöbén. A lazítás ugyanoda vezethet, ami a 2008-as válságot is okozta, amikor a bankok az ügyfeleik pénzével játszottak kockázatos játékokat.

Kevesen értik a jelentőségét, ám számos szakértő szerint mindenki számára veszélyes hazárdjátékba kezdenek az amerikai szabályozó hatóságok, mert a Fed javaslatára jelentősen enyhítenek a bankokra vonatkozó előírásokon. A korábbi Fed-elnök, Paul Volcker nevét viselő Volcker-szabályról van szó, amely a pénzügyi szektort újraszabályozó, 2010-es Dodd-Frank-törvény részeként 2015 júliusa óta hatályos.

A pénzintézetek által hevesen ellenzett törvénycsomagot Barack Obama akkori elnök egyik pénzügyi vívmányának tartják, amelyet a bankrendszer 2008 utáni, csaknem teljes összeomlása után fogadtak el.

A közel ezer oldalas dokumentum tényleg elképesztő alapossággal korlátozza a kockázatos ügyleteket, hogy ne kelljen még egyszer 700 milliárd dollárt költeni az adófizetők pénzéből a legnagyobb pénzintézetek megmentésére. Igaz, egyes szakértők már akkor hangoztatták, hogy ez sem elég, valódi bankreformra lenne szükség a lyukak betömködése vagy a laza csavarok meghúzása helyett. Azóta azonban eltelt néhány év, és Donald Trump elnökké választása után

ismét megindult a pénzügyi szektort gúzsba kötő szabályozások felvizezése, ami egyébként kampányígéret is volt.

Mit tartalmaz a bankok által gyűlölt szabály?

Maga a Dodd-Frank-törvény a bankok számára – mérettől függően – szigorúbb stresszteszteket és nagyobb tőkekövetelményeket ír elő. Emellett a származékos termékek központi elszámolását, a fogyasztóvédelmi hatóság erősítését illetve magát a Volcker-szabályt tartalmazza. Ez utóbbi a fő mumus:

megtiltja a bankoknak a saját haszonra végzett, saját számlás kereskedést a fokozottan kockázatos pénzügyi termékekkel

(például rövid lejáratú származékos vagy határidős papírokkal), illetve erősen korlátozza részesedésüket a spekulatív fedezeti valamint magántőke-alapokban. Vagyis meggátolja az olyan befektetési ügyleteket, amelyek nem az ügyfelek érdekeit szolgálják, azaz nem lehet szabadon tőzsdézni a pénzekkel.

A gond abból adódik, hogy kezdettől fogva nem volt teljes megegyezés abban, mi számít saját számlás kereskedésnek. A különböző pénzügyi eszközöket hosszabb-rövidebb ideig a mérlegükben tartó bankok ugyanis sokszor kénytelenek a tőkepiacokon fedezni ezeket a pozíciókat, például a kamat- vagy az árfolyamkockázat ellensúlyozására. Érvelésük szerint nehéz megkülönböztetni az ügyfelek kiszolgálására vagy a kockázatminimalizálásra törekvő ügyleteket a spekulációtól.

Még az ötletgazda Paul Volcker is a következőképpen definiálta a saját számlás kereskedés fogalmát: “olyan, mint a pornográfia: ha látod, rögtön tudod, hogy arról van szó”.  

A szabályozás ezt úgy oldotta meg, hogy a bankoknak kell minden egyes, a tőkepiacokon megkötött ügyletről bizonyítaniuk, az az ügyfelek pénzének megóvását szolgálja, illetve, hogy megbízóik erre engedélyt adtak. Adatokkal alátámasztott idősoros elemzésekkel kell bizonyítaniuk, hogy csak az ügyfeleik igényeire alapozva állítják össze portfóliójukat. Ráadásul a hatóságok automatikusan saját számlás ügyletnek tekintik az olyan tranzakciókat, amelyeket az adott pénzintézet 60 napon belül zár le. Ment is a folyamatos panaszkodás, hogy a kereskedőknek jogászra és pszichológusra is szükségük van ahhoz, hogy a tevékenységüket a szabályozáshoz igazítsák, miközben becslések szerint évi 2,3 millió munkaórát emészt fel az ezzel kapcsolatos papírmunka.

Megint ujjonghatnak a bankok

Úgy tűnik, mostanra kezd beérni a bankok kitartó lobbizása: az üzleti környezet javítására hivatkozva a Trump-adminisztráció elkezdte apránként lazítani a Dodd-Frank-törvénycsomagot. Ennek egyik állomása, hogy a legszigorúbban felügyelt kategóriába már csak a 250 milliárd dollár feletti eszközállománnyal rendelkező bankok – például a JP Morgan, a Goldman Sachs vagy a Wells Fargo –  tartoznának, a korábbi 50 milliárd dolláros limit helyett. Ezzel olyan, a pénzügyi rendszer stabilitása szempontjából fontos pénzintézetek kerülhetnek ki a legszigorúbban ellenőrzöttek közül, mint a BB&T, a SunTrust Banks, a Key Bank és az American Express. Nekik tehát a jövőben nem kellene évente részt venniük a Fed stressztesztjein, és nem kellene “végrendeletben” taglalniuk, hogyan mennének rendezetten csődbe. Olyan, látszólag kisebb jelentőségű változtatást is fontolgat a Jerome Powell vezette Fed, hogy csökkentené a nyolc legnagyobb amerikai bankra vonatkozó tőkekövetelményeket.

S végül a Volcker-szabályhoz is hozzányúlnának: a Fed tervezete könnyebbé tenné a bankok számára annak bizonyítását, hogy a tőkepiacon kötött ügyleteik az ügyfelek érdekeit szolgálják, sőt, tulajdonképpen

a szabályozó hatóságoknak kellene bizonyítaniuk a spekulációt.  

Egy másik javaslat szerint nem tekintenék automatikusan saját számlás ügyletnek a 60 napon belül lezáruló tranzakciókat. Továbbra is a legszigorúbb szabályozás alá tartoznának azok a pénzintézetek, amelyek legalább 10 milliárd dolláros eszközállománnyal rendelkeznek, de

az egymilliárd dollár feletti intézmények kevésbé szigorú szabályok alá esnének, az ennél kisebb bankoknál pedig még kevesebb lesz a kötöttség.

Pedig pont szigor kellene 

A tervezett változtatásokat öt szabályozó hatóságnak – köztük a Fed-nek – kell áttekintenie és jóváhagynia, vagyis még hónapokba telhet, mire véglegesítik a szöveget. Első pillantásra a tervezett módosítások nem tűnnek túl drámainak, de a szakértők egy része rossz irányba tette lépésnek tartja a liberalizációt.

A szabályok lazítása ugyanoda vezethet, ami a 2008-as válságot is okozta, amikor a bankok az ügyfeleik pénzével játszottak kockázatos játékokat.

Érthetetlennek tartják az elemzők az időzítést is, hiszen az amerikai  bankszektornak éppen nagyon jól megy: az első negyedévben 56 milliárd dollárnyi nettó jövedelmet könyvelhetett el, ami 27,5 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Vagyis nem igaz az az érvelés, hogy a túlzott szabályozás visszafogná a tevékenységüket, így a gazdasági növekedést is. Viszont egyre több jel mutat egy közelgő világválságra, amikor inkább pénzügyi szektor szorosabb felügyeletére lenne szükség, nem pedig a gyeplő elengedésére.

Facsinay Kinga