Ázsiai gazdasági csodák és csapdák

Kína akár el is kerülheti a közepes jövedelmű országok csapdáját, és várhatóan hét-nyolc éven belül átkerül a magas jövedelműek csoportjába. Ám ez az eltolódás alapjaiban változtathatja meg a gazdasági világot – mondta lapunknak Szunomár Ágnes, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének munkatársa a Világgazdasági Tudományos Tanács ülésén.

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) a Világgazdasági Tudományos Tanács (VTT) második ülésén a kínai növekedési kilátásokat elemezték a szakemberek. A tanácskozást Török Ádám, az MTA főtitkára, a VTT elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében többek között elmondta, hogy a világgazdaság növekedési epicentruma a nyolcvanas évek közepén valahol az Azori-szigetek környékén volt, Nyugat-Európa és Észak-Amerika között. Most Irán környékén lehet – Ázsia és a Nyugat között. Húsz év múlva pedig biztosan Ázsiában lesz, Kína, Japán és Dél-Korea környékén.

Erről a keletre tolódó epicentrumról, a kelet-ázsiai gazdasági modellek kilátásairól tartott előadást Szunomár Ágnes, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa, a Fejlődés-gazdaságtani Kutatócsoport vezetője. Mint a növekedés.hu-nak kifejtette,

Kína – eddigi eredményei és a már megkezdett strukturális átalakulás révén – valószínűleg képes lesz elkerülni a közepes jövedelmű országok csapdáját, és várhatóan hét-nyolc éven belül átkerül a magas jövedelmű országok csoportjába. További kérdés azonban, hogy vajon képes lesz-e elkerülni azt a „csapda utáni csapdahelyzetet”, melybe Japán és Dél-Korea már magas jövedelmű országként került.

Szerinte az a stagnálás, a negatív növekedés és a defláció, mely Japánt negyedszázada sújtja, s amely Koreát is egyre inkább fenyegeti, ugyanis valójában nem sokban különbözik a közepes jövedelmű országok alapproblémáitól.

Így a növekedés e fejlett kelet-ázsiai országokban is kifulladt, a fejlődés megrekedt, s a probléma orvoslására hozott gazdaságpolitikai és intézményi reformok vagy hatástalannak bizonyultak, vagy csupán időlegesen és minimálisan adtak lendületet a gazdaságnak.

Az egyik legfőbb különbség talán az, hogy míg a közepes jövedelmi csapda elkerülésére pár pozitív példa és ezáltal néhány potenciális „recept” is kínálkozik, addig a „magas jövedelmű országok csapdahelyzete” sok szempontból feltáratlan terület, így nehéz megbecsülni, mely szektorok, milyen jellegű gazdaságpolitikai döntések játszhatnak fontos szerepet az elkerülésében vagy a belőle való kikerülésben. A magas jövedelmi csapdahelyzet kutatásaink alapján leginkább a lassuló növekedéssel, elöregedő társadalommal, növekvő egyenlőtlenségekkel és az innovációs potenciál visszaesésével jellemezhető, s a legtöbb esetben polarizált társadalmat, politikai feszültségeket eredményez, melyek feloldása komoly kihívás elé állítja az érintett kormányzatokat.

A magas megtakarítási és beruházási ráta, a külső eladósodottság hiánya, az exportorientált fejlődési modell, a gyors tőkefelhalmozás s az így szerzett vagyon nyersanyagokra és energiahordozókra való fordítása, magas színvonalú oktatás vagy épp az elöregedő társadalom és a növekvő eladósodottság mind-mind továbbgondolásra késztet

– sorolta előadásában a szakértő azokat a példákat, amelyek csupán néhányak a Japánt, Dél-Koreát és Kínát egy platformra hozó makrogazdasági hasonlóságok közül. Mint mondta, ennyi hasonlóság után a fentebb sikeres csapdaelkerülőként citált Japán vagy Dél-Korea pozitív példája talán kecsegtetőnek tűnhet Kína számára, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Japán és Dél-Korea is jelentős gazdasági problémákkal küzdött a múltban, és küzd ma is.

A három kelet-ázsiai ország – Kína, Japán és Dél-Korea – adott fejlettségi szint eléréséhez kapcsolódó fejlődési útja, gazdasági és társadalmi kihívásai sok szempontból valóban hasonló, ugyanakkor több különbség is megfigyelhető köztük. Valóban ugyanaz a fejlődési út, ugyanolyan típusú „gazdasági csoda” jellemzi a három kelet-ázsiai országot, vagy már a növekedés mozgatórugóiban is mutatkozik különbség? Valóban fennáll-e a közepes jövedelmi csapda lehetősége Kína esetében, vagy képes lesz elkerülni? Ha elkerüli, fennáll-e egy „közepes jövedelmi csapdán túli csapdahelyzet”, amelynek kapcsán ugyancsak idézhető a japán és koreai – de immár negatív – példa Kína számára?

A strukturális átalakulás sajátosságai kapcsán megállapítható, hogy míg Japán és Dél-Korea esetében adott időszakokban a folyamatos gazdasági növekedéshez szükséges termelékenységnövekedést elsősorban az innováció és az új technológiák szolgáltatták, addig a nagy növekedési hullámot, a kínai gazdasági csodát a strukturális átalakulás táplálta.

A termelési tényezők és beruházások újraelosztása, például a munkaerő átirányítása az alacsony termelékenységű szektorokból a magas termelékenységűekbe, de strukturális átalakulás hivatott úrrá lenni a kínai gazdaság mai problémáin is. Az adatok és folyamatok alapján ugyanakkor kijelenthető, hogy Kínában még folyamatban van – és előreláthatóan még jó darabig folyamatban is lesz – e strukturális átalakulás, amely tehát Japán és Dél-Korea esetében már nagyrészt lezárult, mire ezek az országok átléptek a magas jövedelmű tartományba. Szunomár szerint megjegyzendő, hogy a japán és dél-koreai gazdaság a küszöbérték átlépését megelőző három évben gyorsuló ütemben nőtt, míg Kínát lassuló – igaz, az elmúlt években talán stabilizálódó – növekedési ütem jellemzi, amelyben nem mutatkozik különösebb kitörési potenciál.
Kényes kérdés a demográfia helyzete is. „Itt arra jutottunk, hogy Kína – bár gazdasági fejlettségét tekintve még sok szempontból nincs velük azonos szinten – demográfiai értelemben a mai Dél-Koreával és Japánnal mozog együtt, bár igaz, számos különbség is mutatkozik. Közös probléma például mindhárom országban az elöregedés, de annak természete eltérő” – fogalmazott Szunomár Ágnes. Hozzátette: Kínában mesterségesen idézték elő ezt az „egy család, egy gyermek” modellel, míg Japánban és Dél-Koreában ez a fejlődés természetes velejárója volt.

A japán, dél-koreai és kínai teljes tényezőtermelékenység (TFP), 1960–2014 (a magas jövedelmi sávba kerülés évét pont jelöli). Forrás: University of Groningen, Penn World Table

Az elöregedés szintje sem azonos: Kínában 2050 után áll csak elő az az állapot, hogy a társadalom negyedét a 65 felettiek adják, míg Japánban már ma is ez a helyzet, és rövidesen Dél-Korea is szembesül e problémával. A munkaerő csökkenése is közös kihívás, Kínában e mögött azonban nem minden esetben a népességcsökkenés áll, hanem a felsőoktatás bővülése és a gazdasági jólét terjedése is szerepet játszik benne.

A kínai munkaerő mennyisége tehát távlatilag ugyan folyamatosan csökkenhet, a termelékenysége viszont mindeközben hatalmas ütemben növekszik, tovább táplálva a kínai fejlődés motorját.

Az biztos, hogy a kínai gazdaság az elmúlt évek során valóban mélyreható változásokon ment keresztül, céljait és szerkezetét tekintve egyaránt. A kínai növekedés a világbanki várakozások szerint 2018-ban 6,4 százalékra csökken, és az azt követő években is ezen a szinten marad majd. Ezzel Kína fejlődése továbbra is a világátlag kétszerese és a fejlett országok várható növekedési ütemének többszöröse. A világbanki becslés nagyjából egybevág a kínai kormányzat elképzeléseivel is, hiszen az új növekedési normát hosszú távon 6-6,5 százalék körül határozták meg, s ez a szint jó eséllyel valóban tartható is lesz.  Legalábbis egy darabig. Kína ugyanis – bár jelenleg felső közepes jövedelmű ország, mely éppen csak kopogtat a magas jövedelmi szint ajtaján – sok szempontból már ma is osztozik a magas jövedelmi csapda fent sorolt attribútumaiban.