Békésen vagy háborús konfliktusokkal alakul az új világrend?

Visszatérhet-e a bipoláris világrend új szereplőkkel, vagy egy multipoláris világrend felemelkedésének lehetünk tanúi? A kereskedelmi háború már erről a kérdésről, pontosabban a technológiai elsőségről szól, melyben elsősorban az amerikai és a kínai “Szilikon-völgy” versengését látjuk. 

A 21. századra a geopolitikai valóság megváltozott: míg az elmúlt évtizedek során egy unipoláris világról beszélhettünk az Amerikai Egyesült Államok vezetésével, addig mára egyeduralmát számos dimenzió mentén megkérdőjelezik a különböző feltörekvő hatalmak –mint például Kína, India, vagy az ASEAN országai –, akik mindnyájan nagyobb szerepet kívánnak játszani a globális hatalmi játékban. Többek között ezeket a kérdéseket járta körbe a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány “Új világrend” című konferenciája.

Csizmadia Norbert, az alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy a 21. században új geopolitikai realitásról beszélhetünk, amikor a korábbi unipoláris világ helyett Ázsia felemelkedésének lehetünk tanúi. Az új világ megismeréséhez pedig új térképekre, új nézőpontra van szükségünk.

A konferencia első nyitóbeszédét Yukon Huang, a Carnegie Asia Program szenior munkatársa, korábban a Világbank Kínáért felelős igazgatója tartotta, aki azt a kérdést járta körül, hogy valójában miről is szól az USA és Kína kereskedelmi háborúja.

Előadásában olyan állításokat cáfolt meg, amik a két ország gazdasági szembenállásában az amerikai kormány érvelésének fontos részét is képezik. Egyik fő állítása az volt, hogy az általánosan elterjedt vélekedéssel ellentétben nincs kapcsolat Amerika kereskedelmi hiánya és Kína kereskedelmi többlete között – vagyis az előbbi nem az utóbbi következménye –, mivel jelenleg az amerikai kereskedelmi hiány nő, ám a kínai kereskedelmi többlet csökken (idővel pedig hiányba fog fordulni). Huang kifejtette, hogy az USA kereskedelmi hiányának valódi oka az ország óriási államháztartási hiánya, a kínai kereskedelmi többlet oka pedig a kínai háztartások megtakarítása – a kettőnek pedig nincs köze egymáshoz.

A másik közkeletű tévedést is cáfolta, mely szerint túl sok az amerikai befektetés Kínában, ami árt az amerikai gazdaságnak. A valóságban ugyanis az amerikai külföldi beruházások mindössze egy százaléka irányul Kínába. Ezzel szemben az európai befektetések sokkal nagyobb mértékűek, aminek az oka a Kínába irányuló európai export, az ázsiai ország felvevőpiacának bővítése érdekében ugyanis az európai vállalatok befektetéseket eszközölnek. Az amerikai export Kínába viszont főleg olyan termékekből, termékcsoportokból történik, melyek fogyasztását helyi beruházásokkal sem feltétlenül lehetne ösztönözni, mint például mezőgazdasági termények vagy hulladék.

Huang elmondta, hogy a kereskedelmi háború egy geopolitikai rivalizálás része a világ két vezető hatalma között. Ennek egyik aspektusa a globális pénzügyekkel kapcsolatos: a kereskedelemmel ellentétben a globális pénzügyi rendszert illetően Kína ereje nem mérhető Amerikáéhoz, ezen a területen az USA az egyetlen domináns hatalom. Ez akkor változhatna, ha Kína saját valutáját, a renminbit globális fizetőeszközzé tudná tenni, erre azonban a közeljövőben nincs kilátás.

Amire viszont van, az a kutatás és fejlesztés terén történő nagyhatalommá válás, ami Kína deklarált célja – az amerikai kormány egyik sérelme pedig éppen az, hogy Kína ezt nem etikusan csinálja, ugyanis külföldi cégektől lopja el a kívánt technológiát. Ez a kereskedelmi háború egy további fontos indoka.

A szembenállásnak beszélhetünk egy teljesen szubjektív oldaláról is, mégpedig a Kínával kapcsolatos irracionális bizonytalanságról a nyugati világban. Egy Huang által ismertetett közvéleménykutatás szerint ugyanis a világon mindenhol Amerikát tartják a világ vezető gazdasági hatalmának – kivéve az USA-t és Európát, ahol Kínát. Összességében azonban Kína még évtizedekre van attól, hogy valódi nagyhatalom legyen, amit szemléletesen mutat, hogy az amerikai és a kínai egy főre jutó jövedelem közti különbség nem csökken, hanem éppenséggel nő – márpedig ez a mutató „nagyhatalmi” szempontból fontosabb, mint a gazdaság mérete.

A konferencia másik nyitóbeszédét Martonyi János, Magyarország volt külügyminisztere szerint az USA és Kína közötti kereskedelmi háború oka nem a kereskedelem, hanem a geopolitikai versengés, aminek csak az egyik formája a kereskedelmi háború. A két nagyhatalom közötti geopolitikai küzdelem miatt a világban nő a valódi harcok kirobbanásának veszélye.

Magyarország számára lényeges kérdés, miként érinti a kereskedelmi háború az Európai Uniót. Van olyan vélemény, miszerint az EU a nevető harmadik, ám a konfliktus hosszú távon mindenkinek árt. Összességében elmondható, hogy bizonytalan világunkban az EU a saját vízióját kívánja a világ felé példaként állítani, így többek között a szabályokon és multilaterális egyezményeken alapuló rendet, példát mutatva ezzel arra, hogyan működhetne egy globális együttműködésen alapuló világrend.

Szapáry György, az MNB elnökének főtanácsadója, volt washingtoni nagykövet előadása azt vizsgálta, milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy egy ország vagy egy integrációs tömörülés geopolitikai nagyhatalommá válhasson. Megállapítása szerint elengedhetetlen a kellően nagy lakosság, terület, GDP és katonai erő, a kellően nagy mennyiségű tartalékvaluta és természeti kincsek, az óceán melletti elhelyezkedés, valamint a világhatalommá válás szándéka.

A világ legnagyobb országait és integrációs formáit számba véve Szapáry kifejtette, hogy Európa hiába képvisel óriási gazdasági erőt, nem egységes mivolta miatt nagyon nehezen tudna az USA-hoz vagy Kínához mérhető szerepet játszani, ráadásul Európának inkább a támogató szerepek felelnek meg. Oroszország ezzel szemben nincs szűkében a világhatalmi ambíciónak, gazdasága azonban ehhez a szerephez túlságosan gyenge. Összességében tehát egy bipoláris világrend várható, amelyben ugyanakkor az USA még sokáig vezető szerepet fog játszani.

Darwis Khudori, a Le Havre Egyetem professzora előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy Ázsia erősödése vajon egy új világrendhez fog-e vezetni. Khudori történelmi áttekintést nyújtott a nyugati hatalmak általi gyarmatosítás mechanizmusairól, valamint a gyarmatosítás alól frissen felszabadult országok által 1955-ben rendezett bandungi konferencia alapelveiről. Felvázolta, hogyan folytatódik posztkolonialista korunkban a nyugati dominancia a tudomány és technológia, az információ és kommunikáció, a pénzügyi rendszerek, a tömegpusztító fegyverek, valamint a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés terén. Khudori úgy vélte, mivel az ázsiai országok jelenleg a nyugati fejlődési modellt követik, annak destruktív múltja és más modelleket kizáró jellege miatt nem várható békés fejlődés Ázsiában.

Bendarzsevszkij Anton, a PAIGEO vezetője az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) jelenét és kilátásait vázolta fel előadásában. A Szovjetunió szétesése után létrejött néhány gazdasági együttműködési formáció, de ezek nem írnak le egy lineáris fejlődési ívet. Az EAEU keretein belül működő vámunióban komoly feszültségek tapasztalhatók. Vagyis Szapáry György előadásához kapcsolódóan azt mondhatjuk, hogy az Oroszország köré szerveződő integráció által sem tud világvezető pozícióra törni.

A kisebb országok integrációs lehetőségeivel kapcsolatban Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója kifejtette, hogy a V4 tagországai, kis országok lévén, önállóan nem sokat tudnának elérni a külkapcsolatok terén, továbbá azért sem, mert szuverenitásuk jelentős részét feladták az EU-csatlakozással. Az EU-s szabályrendszer azonban természetesen nemcsak megkötést jelent, hanem egyben védelmet is nyújt. Erre példa Magyarország Kínával való kapcsolata, az EU tagjaként ugyanis hazánk jobb helyzetben van, mintha egyedül tárgyalna Kínával, ráadásul a közösségi szabályok miatt nem jöhetne létre az Afrikában tapasztalható kínai adósságcsapdához hasonló helyzet.

A konferenciáról részletesen itt olvashatnak.