BIOFILTER SIKERSZTORI: A MAI NAPIG OLAJOZOTTAN MŰKÖDIK

hirdetés

A hazai családi vállalkozás több mint negyedszázad alatt európai szinten is egyedinek számító rendszert alakított ki a sütőolaj és az élelmiszer-hulladék begyűjtésére.

Magyarország talán legrégebbi családi környezetvédelmi vállalata a Biofilter Zrt., amely közvetlenül a rendszerváltás után jelentős hálózatot épített ki, ma pedig már 6000 helyről szedi össze az éttermi szerves hulladékokat.

Mint Deák György vezérigazgató mondja, cégcsoport szinten havonta nem kevesebb mint 2000 tonna sütőolajat és élelmiszer- hulladékot gyűjtenek be 80 járműből álló autóflottájukkal az ország minden szegletéből. 

A szintén a cégcsoportba tartozó Greenpro Zrt. – amelyet LTV Trans néven fél évtizede vásároltak fel – pedig egyrészt hasonló tevékenységet végez 20 autóval, másrészt zsír- és olajfogó berendezések tisztításával védi a környezetet. „Sok területen kipróbáltuk magunkat az alapítás óta eltelt bő negyed évszázadban, de végül annál maradtunk, amiben a legjobbak vagyunk: hulladékgyűjtéssel foglalkozó cégként teszünk a széndioxid- kibocsátás csökkentéséért” – foglalja össze a vezérigazgató.

Mindig a piac többi szereplője előtt jártak újításaikkal, talán ezért is sikerült ilyen hosszú távon megtartani vezető szerepüket.

Ez utóbbit mutatja, hogy jelenleg a hazai melegkonyhai szerves hulladék 70-80 százalékát a Biofilter Zrt. gyűjti be. 

Feldolgozóüzemeik saját fejlesztésű technológiákat használnak, és már közel 15 éve bevezették a GPS alapú flottakövetést. Most big data adatelemzéssel és alkalmazott matematikai számítások ötvözésével szeretnék még hatékonyabbá tenni a begyűjtési és gyártási folyamataikat. A 150 fős cégben továbbra is az eredményesség a legfontosabb – húzza alá az első számú vezető.

Irodájuk teljesen papírmentesen – időbélyegzővel ellátott e-okiratokkal, , teljes körű elektronikus dokumentumkezeléssel – működik. Így könnyen megfelelnek a szigorú élelmiszer-biztonsági és hatósági előírásoknak, ráadásul a munka is átláthatóbb. Már csak a begyűjtőhelyek papírmentesítése van hátra, ennek érdekében a partnereket és a felügyelő szervezeteket is be kell vonni a digitális transzformációba. Ezt segíti, hogy a vendéglátásban is egyre erőteljesebbek a fenntarthatósági törekvések.

A régiós terjeszkedést több körben is megpróbálták, de a piac mindenhol nagyon egyedi. Horvát- és Görögországban, valamint Romániában működtek leánycégeik, de a helyi vállalkozók mindig orrhossznyi előnyben voltak. Szerbiában és Szlovéniában pedig mások a kulináris, illetve vendéglátási szokások, nem használnak annyi olajat, hogy érdemes legyen megszervezni a gyűjtést. Mégis, a Horeca (szállodai, éttermi, kávéházi) szektorban Európa- szerte egyedinek számít a Biofilter tevékenysége. Nem csoda, hogy a vállalat munkatársai rendszeresen előadásokat tartanak európai és magyarországi szakmai szervezetekben, illetve tanácsadásra is fel szokták őket kérni.

Adódik a kérdés, hogy miért csak a vendéglátásban érdemes visszagyűjteni a használt sütőolajat. Ennek oka, hogy melegkonyhákban működnek a nagyobb olajsütők, itt gyűlik össze kellően nagy mennyiség ahhoz, hogy ez a tevékenység gazdaságos legyen. Öt éve a Mol Nyrt. kiemelt töltőállomásain elindult a lakossági begyűjtés, ami hatalmas fegyvertény, ám a teljes mennyiségnek ma is csak 5-6 százaléka származik ebből a forrásból – árulja el a Biofilter vezetője.

Ráadásul a lakossági sütőolaj-felhasználás érezhetően csökken. Ritkábban főznek otthon az emberek, egyre többen ételfutárcégektől rendelnek. Másrészt pedig a fritőzök ma már kevéssé divatosak, mint az ezredforduló környékén voltak.

Az utóbbi években a vállalat fejlődése egyebek mellett annak köszönhető, hogy az étterembe betérők egyre igényesebbek. Ma már nem spórolnak a séfek az étolaj sokadik felhasználásával, hiszen a vendégek nem térnek vissza, ha rossz ízűek a frissensültek, vagy olajszagban kell ülniük. A friss adatok szerint cégcsoport szinten 2017-ben összesen közel 30 000 tonna hulladék sorsáról gondoskodtak, amivel 30 000 tonna szén-dioxid terheléstől mentesítették a környezetet – ez annyit jelent, mintha 6 000 személyautót egy éven keresztül kivonnának a forgalomból.

Biofilter a Budapesti Értéktőzsde: BÉT50 – Ötven hazai sikervállalat kiadványában is szerepelt (2016)