BOTOS KATALIN: A GYERMEKEK SZÁMÁTÓL IS FÜGGJÖN A NYUGDÍJ

Nemcsak a felnevelt gyermekek számát, de az általuk a társadalom számára hajtott hasznot is figyelembe kellene venni a nyugdíjrendszer elengedhetetlen átalakításakor. Az új rendszer szerint a munkanyugdíjon felül a felnevelt gyerekek számától függő másik nyugdíjrész is járna, a változtatás pedig nem igazságtalanságot eredményezne, hanem éppen azt szüntetné meg – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Botos Katalin közgazdász, a Népesedési Kerekasztal nyugdíjszakértője.

A jegybank előrejelzése szerint 2030-35-ig fönntartható a jelenlegi nyugdíjrendszer. Ezzel szemben sokan a teljes összeomlás rémével fenyegetnek: nyugdíj persze lesz, csak megalázóan alacsony, még a mostani, amúgy is szegényes összeghez képest. Ön hogyan látja?

Attól nem kell tartani, hogy összeomlik a nyugdíjrendszer, hiszen a szociális hozzájárulási adó (szocho) bevezetése óta már nem járulékot fizetünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs külön társadalombiztosítási kassza, hanem a költségvetés állja a nyugdíjak ellenértékét. A törvény szerint az adó fizetése nem jelent semmiféle elkötelezettséget a nyugdíjra, illetve annak nagyságára vonatkozóan. De ez egyben a fordítottját is jelenti:

semmi nem tiltja, hogy a nyugdíjfizetéshez szükséges összeget más adónemekből pótolja ki a költségvetés.

Az bizonyos, hogy a szociális hozzájárulási adó bevezetésével a korábbi gondolkodást – amely szerint az összes bérjellegű juttatás utáni munkavállalói és munkáltatói befizetéssel szoros összefüggésben van a nyugdíj összege – sutba lehet dobni.

Ez azt jelenti, hogy semmit sem lehet tudni a várható nyugdíj összegéről?

Ezt nem mondanám, hiszen a jelenlegi nyugdíjszámítási technika figyelembe veszi az életkeresetet, úgy gondolom, ez a jövőben is így lesz.

Így a szabályok szerint kiszámolható a várható nyugdíj.

A gond az lehet, hogy nagyon sokan hosszú ideig minimálbérrel vannak foglalkoztatva, s így várhatóan alacsony lesz a nyugdíjuk.

Sokan gondolják azt, hogy vége a felosztó-kirovó rendszernek, ha nincs közvetlen összefüggés a befizetések és a nyugdíjak között. Ön is egyetért ezzel?

Szó szerinti értelemben igen. Abban a tekintetben viszont fönnmarad, hogy a nyugdíjak fizetéséért felelős költségvetés egy hatalmas felosztó-kirovó rendszerként fogható fel, amelynek egy részét képezi a nyugdíjfizetés. Ez a rendszer tehát finanszírozható az adóbevételekből, akár a bérjellegű befizetésekből is, amíg van, illetve lesz elegendő befizető, azaz aktív munkavállaló.

A demográfiai folyamatok azonban aggasztóak abban a tekintetben, hogy kevés gyermek születik, illetve hogy sokan külföldön keresik a boldogulást.

A Ratkó-generáció kifutásával valóban csökken a befizetők létszáma, amely aggodalomra ad okot. Erre döbbent rá a kormány, amikor családbarát szociálpolitikát hirdetett meg. Nem egyszerű azonban ezen a területen eredményt elérni. Ezért arra kell készülni, hogy a büdzsé egyéb bevételeiből kell majd pótolni az úgynevezett nyugdíjkasszát, amíg a demográfiai folyamatok kedvezően nem alakulnak. Nehéz döntés azonban, hogy honnan vegyenek el. Úgy gondolom,

az általunk kidolgozott elképzelés – amely szerint a felnevelt gyermekek számát is figyelembe vennék a nyugdíj megállapításánál – hosszú távon mindkét problémát megoldaná.

Egyrészt a gyermekszám emelésére ösztönözné a családokat, másrészt az ennek eredményeként növekvő számú aktív dolgozó befizetései kellő nagyságúak lennének ahhoz, hogy gond nélkül tudják utalni az aktuális nyugdíjakat a jövőben. Azt azonban ki kell emelni, hogy a gyermekszám növeléséhez nem elegendő a jövőbeni finanszírozás, vagyis a nyugdíjban elismerni a gyermeknevelés költségeit.

A mindennapi élethez is támogatást kell adnia az államnak, mert anélkül ma nem élhet minőségi életet egy többgyermekes család.

A számítások azt mutatják, hogy a gyermeknevelés költségeinek 50-55 százaléka még mindig a családok vállát nyomja, a jelenlegi családtámogatási rendszer csak kisebbik részét fedezi a kiadásoknak, és akkor még nem beszéltünk az otthoni munkáról.

Mostanában több kormányzati megnyilvánulás is arról szólt, hogy gondolkodnak a Népesedési Kerekasztal által felkarolt javaslaton.

Reményeim szerint a nyugdíjrendszer átalakítására belátható időn belül sor kerülhet, s annak során figyelembe veszik a lassan harminc éve hangoztatott javaslatunkat, azaz a havi járandóság kiszámításánál számításba veszik a család által nevelt, tanittatott gyermekeket.

A javaslat szerint a 35 éves kornál fiatalabbak esetében vezetnék be az új rendszert. Mi ennek az oka?

Roppant egyszerű. Egy ilyen jelentős változtatást csak úgy szabad életbe léptetni, hogy azoknak, akiket érint, legyen bőven idejük a változtatásoknak megfelelően alakítani az életüket. Mire gondolok? A 35 év még az a kor a mai világban, ameddig gond nélkül dönthet az egyes ember, hogy az új, a gyermekek számát is figyelembe vevő nyugdíjrendszerhez miként alkalmazkodik. Vállal-e egy, vagy több gyermeket, és élvezi-e az ez után járó “extra nyugdíjat”. Vagy inkább takarékoskodni kezd öregkorára.

Javaslatunk szerint ugyanis a nyugdíj két részből állna. Lenne a munkanyugdíj, és ezen felül a gyermekek felnevelése után járó másik nyugdíjrész.

Az elképzelés ellen már most nagyon sokan tiltakoznak.

Bizonyos tekintetben ez érthető, de az embereknek meg kellene tanulniuk egy kicsit közgazdaságilag gondolkodni, hogy úgy ne mondjam, használni a józan észt. Figyelembe kellene venni, hogy azoknak a családoknak, amelyek gyermekeket nevelnek, nagyon sok olyan kiadásuk van, amilyen az egyedülállóknak vagy gyermektelen pároknak nincs. Akik nem nevelnek gyermeket, azok a más által nevelt gyermekek jövőbeni befizetéseiből kapják a majdani nyugdíjat.

A jövőbeli munkavállalók, vagyis a jelenlegi gyermekek által fizetett járulék úgy is felfogható, hogy ők akkor törlesztik szüleiknek a felnevelésük költségeit.

Az elképzelt rendszer ellen tiltakozók úgymond, más által tartatnák el magukat idős korukban úgy, hogy ők a járadék alapjához nem járultak hozzá, hiszen nincsenek gyermekeik, akik törlesztenének. A felosztó-kirovó rendszer lényege ugyanis az, hogy az adott pillanatban befolyó adóból, járulékból fizetik az esedékes nyugdíjakat, tehát

a nyugdíjasok nem a saját befizetéseiket kapják vissza, hanem gyermekeik béréből levont szochóból és fizetett járulékokból finanszírozza a költségvetés a nyugdíjukat.

Tehát szó sincs arról, amire a tiltakozók hivatkoznak, azaz, hogy elvesznek tőlük valamit. Éppen ellenkezőleg, nem kapnak azért juttatást, amiért nem is dolgoztak meg, vagyis, amire nem költöttek aktív korukban.

Logikusan következik ebből, hogy akinek nincs gyermeke, annak érdemes mihamarabb elkezdeni a takarékoskodást.

Ennél tovább mennék. Minden pályakezdőnek automatikusan el kellene kezdenie valamiféle takarékoskodást, akár egészen alacsony összeggel is. Aztán ha lesz gyereke, úgyis rájuk kell ezt költeni, ha pedig nem, akkor megmarad öregkorára, ha addig fel nem éli.

Ezt a logikát követve mondhatjuk-e azt, hogy az elképzelt új rendszerben a gyermeket nevelőknek elegendő lenne az állami nyugdíj, a többieknek pedig érdemes lenne a kedvezményekkel támogatott önkéntes nyugdíjpénztárakban gyűjteni öreg korukra?

Pontosan erről van szó. Vagyis úgy kell kezdeni, mintha csak magunkra számíthatnánk, azaz nem lenne gyermekünk. Persze tudom, a mai világban nem egyszerű a fiatalok dolga, sok esetben nem nagyon jut takarékoskodásra. Ezért hagyják el sokan az országot. Fontos viszont, hogy elindult a bérek emelkedése az elmúlt néhány évben.

Az önkéntes pénztárakkal kapcsolatban feltétlenül biztosítani kell a tagokat, hogy nem vész el a befizetés.

Ön egyébként helyesnek tartaná, hogy – amint az önkéntes pénztárak szeretnék – engedjen a kormányzat a vállalkozások nyugdíjcélú cafetéria-befizetéseit terhelő adóból?

Mindenképpen, ha nyugdíj-előtakarékosságra fordítják. Ezért is üdvözlöm, hogy ez már annyiban megtörtént, hogy a munkavállaló által fizetendő tagdíj vállalati átvállalása esetében nem kell ezen összeg után szja-t fizetnie a magánszemélynek.

Mi lesz így a gyermektelenekkel?

Tudom, hogy az, aki nem talált magának társat, vagy párkapcsolatban él, és akarna, de mégsem születik gyermeke, esetleg egyáltalán nem akar gyermeket, úgy érzi, az általunk javasolt törvény ellenük született. Pedig nem, hiszen bármelyik csoportról is van szó, nekik lenne lehetőségük arra, hogy a nem létező gyermekeken megspórolt összeget félrerakják.  

Amit érzelmi veszteségben ez jelent, azt nem lehet pénzzel kárpótolni amúgy sem.

Ki lehet egyáltalán számítani, mennyibe kerül egy gyermek felnevelése? Egyes vélemények szerint egy egyetemet végzett fiatalra a szülei összesen 14-15 millió forintot költöttek.

Nagyjából reális ez a szám. Vannak ennél nagyobb összegű becslések is. A Központi Statisztikai Hivatalnak részletes számításai léteznek arról, hogy mi mindenre költ egy gyermeket nevelő család, Ezekből a számításokból kell kiindulni akkor, amikor a gyermeknevelés után járó nyugdíjrészt meg akarjuk határozni. Szakmai egyeztetésekre lesz szükség, hogy pontosan ki lehessen számolni, mennyit költöttek a gyermekekre a szülők, illetve

azt is el kell dönteni, hogy a gyermekekkel kapcsolatos otthoni tevékenységet is figyelembe vegyük-e a nyugdíj kiszámításánál, s ha igen, akkor ezt miként számítsuk bele a nyugdíjba.

Egyetért-e Kopátsy Sándor közgazdász minapi kijelentésével, amely szerint nemcsak a gyermekek számát kellene figyelembe venni a nyugdíj összegének meghatározásakor, de azok képzettségét is?

Természetesen. Kopátsyval korábban együtt dolgoztunk a pénzügyminisztériumban, s ezért közel áll egymáshoz a gondolkodásunk. A szülők feladata nemcsak annyi, hogy felneveljék a gyermeket, hanem az is, hogy az utód a társadalom lehető leghasznosabb tagja legyen, azaz, a lehetőségekhez képest jól képzett legyen, aki a tudásalapú társadalomban is képes hasznot hajtani a közösség javára.

Azok a gyermekek, akik nagyobb hozzáadott értéket termelnek munkájukkal, nagyobb mértékben járulnak hozzá a költségvetés azon bevételeihez, amelyekből a nyugdíjakat fizetik. Ezt a pluszt honorálni kell.

A tévedések elkerülése érdekében tisztázni kell, hogy ez nem feltétlenül diplomát jelent, de szakmai képzést mindenképpen. Vannak esetek, amikor ez utóbbi fontosabb a társadalom számára, mint a diploma. Mindenképpen szemléletváltásra van szükség, az emberbe kell sokat befektetni.

Az elképzeléseikkel szemben fölhozható másik érv, hogy nagy veszteséget jelent, ha tömegével költöznek el az országból a fiatalok, akik után kedvezményt kapnának a nyugdíjszámításnál a szülők.

Ez kétségtelen veszély, erre utaltam is. Hiszen a külföldön élő fiatal nem a magyar büdzsébe fizeti a munkabér utáni adót, járulékot. A problémát nemzetközi egyezményben kellene rendezni.

Másrészt viszont a hazai viszonyok javításával kell ösztönözni az itthon maradást.

Az elmúlt időszakban a kivándorlás miatt gyorsan növekvő jövedelmek és az inflációhoz igazított nyugdíjemelés miatt egyre nagyobbra nyílik az olló a bérek és a nyugdíjak között. Nem gondolja, hogy ez egyre nagyobb feszültséget okoz?

Ez kétségtelenül létező probléma. Tudni kell, hogy a rendszerváltás óta már többféle nyugdíjemelési metódust is alkalmazott az éppen regnáló kormány. De azzal is tisztában kell lenni, hogy amennyiben a német pontrendszert – amely szorosan kötődik a béremelkedéshez – vezetnénk be, akkor a nyugdíjakat is nagyobb mértékben kellene emelni. Sajnos az a helyzet, hogy a gazdasági növekedést a rendszerváltás óta a nyugdíjasok kárára finanszírozták. Jól mutatja ezt, hogy

amíg a rendszerváltás után tíz évvel érte el a bruttó hazai termék szintje az 1990-es értéket, addig a béreknek ehhez 12 évre volt szükségük, a nyugdíjaknak pedig csak 14 év volt erre elegendő.

Többek között ennek köszönhető, hogy a hárommillió nyugdíjas szavazatával buktatták meg az egyébként nagyon jól teljesítő első Orbán-kormányt 2002-ben. Jelenleg a kormányzat a gazdaság teljesítményétől függő prémium esetleges fizetésével kíván ezen enyhíteni. Ez azonban nem automatizmus, a mindenkori kormány mérlegelésétől függ…

Mennyi időre lenne szükség az önök által javasolt rendszer bevezetéséhez?

Egy év talán elegendő lenne, ha nagy lendülettel nekilátnának az illetékes hivatalos szervek a számítások elvégzéséhez, és törvényi megfogalmazásához. A váltáshoz szükséges elvi előmunkálatok jó része már megtörtént.

Csak politikai döntésre lenne szükség, hogy a szakértői csapatok megfelelő finanszírozással a hátuk mögött a kidolgozzák a végletes változatot.

A kormány egyelőre csak ígérgeti az egyéni nyugdíjszámlát. Lesz-e ebből valami?

Valójában nyomon lehet követni, hogy ki után mekkora befizetés érkezett, csak közben az állam részéről koncepcióváltás következett be, ami a szochó bevezetésében testesült meg. Így még kevesebb a kapcsolat a befizetések és a később kapható nyugdíjak között, ezért nincs sok értelme bevezetni az egyéni számlás rendszert. A részünkről hangoztatott koncepcióváltás lényege az, hogy

elméletileg nem előtakarékosságként kezeljük a befizetéseinket, hanem a belénk fektetett humántőke-beruházás törlesztéseként. Ez az alapja a gyermekek után járó nyugdíjhányadnak.

Hajdú Péter