Csalódást keltett a Tesla utolsó negyedéves teljesítménye

A tőzsdei kereskedés megnyitását követően 8 százalékkal esett a Tesla részvényeinek árfolyama, miután az elektromos autók gyártója bejelentette: nem sikerült teljesítenie forgalmi előirányzatait.

Az utolsó három hónapban 90,700 járművet értékesített. A Model 3s típusból a negyedév során 63,150 készült el, kevesebb, mint a FactSet által becsült 64,900 darab.

A cég vezérigazgatója, Elon Musk twitter-üzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy néhány napon belül felére csökken az Egyesült Államokban az első 200 ezer Teslára biztosított energiahatékonysági adóhitel mértéke.

Szeretném emlékeztetni az amerikai vásárlókat, hogy 5 nap múlva az energiahatékonysági projektekre biztosított 7500 dollár adóhitel összege felére csökken. Gyorsan küldje be megrendelését a Tesla.com honlapon vagy látogasson el a legközelebbi Tesla-szalonba, hátha talál még eladó autót.

Elon Musk közölte azt is, hogy az adóhitel változásra tekintettel a Tesla 2 ezer dollárral, nagyjából 560 ezer forinttal csökkenti az Egyesült Államokban értékesített járművei árát. Az árcsökkentés a Model S, a Model X és a Model 3 típusokra vonatkozik.

Nicholas Hyett, a Hargreaves Lansdown részvényelemzője szerint a befektetők hosszú ideje „herkulesi teljesítményt” várnak a Teslától. „Ezek az adatok a legtöbb autógyártó esetében komoly elismerést váltanának ki, hiszen egy év alatt az átadott autók száma közel háromszorosára növekedett”.

Korábbi közleményében a Tesla azt ígérte, hogy figyelmét a termelési mutatók javítására összpontosítja, mert ez a vállalat hosszú távú nyereségességének kulcskérdése.