Elszálló hozamok Amerikában: nálunk is gyorsabb lehet a kamatemelés?

Az elmúlt napokban hirtelen meglódult, és több mint hét éves csúcsra kapaszkodott az amerikai 10 éves államkötvény hozama. A folyamat világszerte változásokat hozhat, vajon gyorsabb lesz a vártnál az európai és a hazai kamatemelés?

Fontos mérőszám

Az amerikai hosszabb lejáratú államkötvények hozamát komoly figyelem övezi, miután alakulása olyan folyamatokat tükröz, melyek meghatározóak az amerikai gazdaság szempontjából, és miután a nagy jegybankok a válság óta nagyjából hasonló monetáris politikát folytattak, legfeljebb időbeli eltéréssel, nem kis hatása lehet világszerte, így természetesen Európában is nálunk is.

Soha nem látott mélység

Az amerikai 10 éves államkötvény hozama akkor kezdett heves csökkenésbe, amikor az amerikai jegybank szerepét betöltő FED megkezdte a különlegesen laza monetáris politikát és kötvényvásárlási programot kezdett, miután megszűnt az infláció, és attól féltek, hogy ez recesszióhoz vezethet.

Miután a jegybank is nagy vásárlóként lépett fel, érthető, hogy emelkedni kezdett a kötvény árfolyama, azaz esni a hozama. Míg 2011 elején még 3,5 százalék volt a hozam, az év folyamán már két százalék alá esett, ami annyiból volt különlegesség, hogy amióta létezik ilyen kötvény, még sosem volt 2 százalék alatt a hozama. Látszott, hogy egyedülálló helyzet alakult ki.

Európa rásegített

A következő évben másfél százalék volt a hozam mélypontja, onnan 2014 elejére visszatért 3 százalékig, de aztán jött egy minden korábbinál nagyobb esés, a mélypont másfél százalék alatt volt ezúttal. Ez a folyamat már nehezen volt magyarázható, leginkább az eurózónában ekkor maximálisan felpörgetett eszközvásárlási program hatása lehetett, hisz ekkor az európai hozamokban is extrém helyzet állt elő: a német 10 éves hozam negatív is volt.

Fordulat

Ezután megkezdődött a hozam tartósabb emelkedése, amit az időközben megindított amerikai kamatemelési ciklus is segített. Tavaly még csak 2,5 százalékig emelkedett a hozam, az idei év nagy részét már 3 százalék közelében töltötte, ami már elég magas volt ahhoz, hogy a világ tőkemozgását megváltoztassa.

10 éves amerikai államkötvény hozama

A magasabb amerikai hozam hatására a tőke már nem áramlott tovább a feltörekvő piacokra, sőt, egyenesen távozni kezdett azokról, komoly árfolyamesést okozva. Egyúttal az olcsó finanszírozás elapadásával hirtelen felszínre kerültek a túlköltekező országok, mint Argentína és Törökország súlyos gondjai, valutáik zuhanni kezdtek, Argentínának hatalmas IMF kölcsönre lett szüksége.

Belehúzott a FED

Közben nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai gazdaság szépen felpörgött, az infláció már a 2 százalékos jegybanki cél fölé került, a munkanélküliség igen alacsony szintre esett vissza, így a jegybank a gazdaság túlfűtöttségétől kezdett tartani, és felgyorsította a kamatemelési ciklust. Most negyedévente emel 25 bázispontot, az irányadó kamat már 2 százalék fölött van, és egyre többe számítanak arra, hogy 3-3,5 százalékig meg sem fog állni.

Mindez még rendben van, meg is felel a gazdasági ciklusok szerinti mozgásoknak, bár az egy ellentmondás, hogy közben az EKB alapkamata még mindig 0, és még az eszközvásárlási programot is most fejezi csak be év végén. Ez elvileg még akár az amerikai hozam csökkenése irányába is hathatna, hisz mi mást vegyenek a befektetők, amikor a hasonlóan kockázatmentes országok, mint Japán, Németország vagy Svédország hozamai mélyen egy százalék alatt vannak.

Honnan a túlkínálat?

A múlt héten azonban váratlanul meglódult az amerikai kötvényhozam, áttörte a 3 százalékot, és nem kicsivel került fölé, hanem mindjárt 3,23-ig szaladt fel. Felmerül a kérdés, hogy vajon honnan a sok eladó? Idén egyszer már megtörtént, hogy rendkívüli eladó jelent meg: az orosz kincstár szórta ki amerikai papírjait, akkor emelkedett először 3 százalék fölé a hozam. Most ugyanez esetleg Kínával történhet meg a kereskedelmi háború miatt, ugyanakkor Kínának sokkal több amerikai állampapírja van, mint az oroszoknak volt, így nem valószínű, hogy hirtelen eladásokkal rontaná saját magának a piacot.

Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni, hogy tavaly indított adócsökkentési és kiadásnövelési program igencsak megnövelte az amerikai költségvetési hiányt, ami jövőre már ezermilliárd dollár is lehet, a GDP 5 százaléka. Ez még Amerikának is megterhelő, a hatalmas lyukat finanszírozni kell, mégpedig államkötvények kibocsátásával. Ezt a növekvő mennyiségű kötvényt meg is kell vásárolnia valakinek, és miután Kína a kereskedelmi háború miatt most talán nem jeleskedik ebben, új vevők kellenek, akik esetleg már csak magasabb hozam mellett szívják fel a megnövekedett kínálatot.

A kapitalizmus csodája

Pénteken aztán még egy tényező napvilágra került: kijött az amerikai munkanélküliségi adat, amely 49 éves mélypontot jelzett. Ha figyelembe vesszük, hogy 1969-ben még a 3,7 százalékos munkanélküliség ténylegesen jelenthetett 3,7 százalék álláskeresőt, ma pedig lazábban kezelik a munkanélküli segélyt, vagyis a statisztikában megjelenők jó része nem feltétlenül potenciális munkavállaló, akkor felmerülhet, hogy az Amerikai Egyesült Államok, történetében először, elérte a teljes foglalkoztatottságot, sőt akár át is billent a munkaerőhiány felé.

Ez példátlan eset, hisz Marx óta az volt a vélekedés, hogy a kapitalizmus elkerülhetetlenül munkanélküliséggel jár, melyet a gépesítés csak növel, napjainkban pedig a robotizációtál várják ugyanezt. Most bekövetkezett mégis, amit senki nem várt, és ez alapvetően örömteli, de egy komoly veszéllyel jár. Miután nincs további szabad, megfelelő munkaerő, a cégek kénytelenek bérversenybe bonyolódni, ami viszont elkerülhetetlenül felfűtheti az inflációt, az eddig tervezettnél nagyobb mértékben.

Átterjedő hatás

Ha pedig így van, akkor kezdődhet az újraszámolás: vajon meddig kell a FED-nek szigorítani, hogy ezt a folyamatot megfékezze? Lehet, hogy magasabbra kell majd emelni a kamatot, mint eddig hitték, és az hosszabb távon is magasak maradhat? Ha így van, akkor elkerülhetetlenül hatása lesz ennek a világ más részein is, különösen Európában.

Az Európai Központi Bank az első kamatemelést jövő év közepére tervezi, és nem tudni, milyen lesz a kamatemelési ciklus üteme, nyilván attól függ, hogyan alakulnak a makrogazdasági folyamatok, mint az infláció és a béremelkedés. Amerikával ellentétben az eurózóna sokkal kevésbé homogén gazdasági egység: míg Németország ugyancsak a teljes foglalkoztatottság állapotához közeledik, addig Görögországban és Spanyolországban igen magas a munkanélküliség, de még a sokkal fejlettebb Franciaországban is jelentős.

Már csak Dél miatt alacsony a kamat

Ebből az következik, hogy az eurózóna összességében nem tud létrejönni a teljes foglalkoztatottság, de legerősebb gazdaságaiban igen, miközben további munkaerőt még vonzhatnak a nagyobb munkanélküliségű déli országokból, és természetesen a még alacsony bérű keleti tagországokból, jóllehet ezeknek már mindegyike munkaerő hiánnyal küzd.

Mindazonáltal éppen elég, ha a fejlett eurózónás országokban jócskán a jegybanki cél fölé emelkedik az infláció, akkor már elkerülhetetlen az ultra laza monetáris politika feladása, akármeddig nem támogatják az alacsony kamatokkal az eladósodott, illetve szerkezeti reformokra szoruló déli gazdaságokat, ahogy ezzel Mario Draghi EKB-elnök saját hazájára, Olaszországra is többször célzott.

És nálunk?

Nos, ha az amerikai folyamatok megjelennek Európában is, akkor elkerülhetetlen lesz az eurózónában is a vártnál gyorsabb kamatemelési ciklus, és akkor hamar visszatérhetnek Európában is a régebben megszokott, 2-4 százalék közti kamatszintek. Ebben az esetben nálunk sem alakulhat másként a helyzet: az MNB láthatóan az EKB-val nagyjából összhangban alakítja monetáris politikáját.

Fellegi Tamás