Felgyorsíthatja-e az erős béremelkedés az inflációt?

A KSH adatai szerint májusban az infláció megközelítette a 3 százalékos jegybanki célt, jóllehet ennek egy részét rendkívüli tételek adták. A trend emelkedő, és vajon mi történik, ha az erősen negatív reálkamatok mellett begyorsul az áremelkedés, ahogy ez délkeleti szomszédunknál történt?

Különös időszak volt

Elszoktunk az inflációtól az utóbbi időben, pedig évtizedekig velünk volt, többször a kétszámjegyű tartományt is elérve (nem véletlen, hogy annyi nulla van bankjegyeinken: 1970 óta az ötvenszeresére emelkedett az árszínvonal). Még 2012-ben is 5 százalék fölött volt a pénzromlás üteme, 2013-ban már csak egy százalék, majd a következő három évben megtörtént, ami utoljára 50 éve: teljesen eltűnt az infláció.

Tavaly már 2,3 százalék volt az ütem, így mondhatni, hogy visszatért az elvárt szintre. A mostani májusi szám már 2,8 százalék: a gyorsulás zajlik, hisz a jegybank három éven át küzdött a defláció, avagy a túl alacsony infláció ellen, és ez meghozta hatását, de elképzelhető, hogy a folyamat nem áll meg a kitűzött 3 százalékos szinten, hanem jóval túllép azon. A feltételek adottak hozzá, és előttünk Románia példája, ahol tavaly év elején még defláció volt, viszont most már 5 százalékra szaladt fel a pénzromlás üteme.

Deflációs spirál

Ami szokatlan, az nem az infláció visszatérése, hanem maga a három évig tartó inflációmentes időszak volt. Persze nem valamiféle hazai különlegességről volt szó, hanem Európa nagy részén, elsősorban az eurózónában alakult ki a jelenség, és így terjedt át hozzánk is. A gazdasági szereplők egy része, de főleg a jegybankok, attól kezdtek félni, hogy deflációs folyamat alakulhat ki, mégpedig olyan, mint 1929-32 között. Akkor a nagy fellendülés és a tőzsdei összeomlás után hirtelen lecsökkent a vásárlóerő, az árak esni kezdtek, amitől a gyártók veszteségesek lettek, így embereket kellett elbocsátaniuk. Ez laposan megnövelte a munkanélküliséget, ami tovább keresletcsökkenést hozott, és az egészből egy spirál lett.

A helyzet 2014-ben ugyan gyökeresen eltért az akkoritól, hisz a munkanélküliség rohamosan csökkent a fejlett országokban, sőt egyes helyeken, mint Amerikában, Németországban és persze nálunk is, közgazdasági értelemben nulláig esett. A jegybankok ennek ellenére úgy gondolták, bármilyen kicsi a deflációs spirál esélye, fellépnek ellene, ezért soha nem látott monetáris könnyítésbe kezdtek. Nulláig csökkentették a jegybanki alapkamatokat, majd úgy döntöttek, hogy ez sem elég, és fedezet nélküli kötvényvásárlásokba kezdtek, melyek során több mint 10 000 milliárd dollár fedezetlen pénzt zúdítottak a piacokra.

Közben azonban jól látszott, hogy szó sincs az 1929-es folyamatokról, hisz a gazdaság mindenhol fellendült, több helyen kialakult a teljes foglalkoztatottság, csak azt nem értették, miért nincs infláció, hiszen ilyen helyzetben mindig meg szokott jelenni. Nos, ennek is megvolt az oka: a kamatok megszűnése miatt a lakosság egy része még többet takarított meg, hogy pótolja a kamatokat, vagyis nem a fogyasztás lendült fel olyan mértékben, ami már az árakat is meglódítja, hanem a megtakarítások nőttek.

Az infláció visszatérése

Egy idő után persze belépett a pszichológiai tényező is: nincs infláció, mindenki elszokott tőle, akkor sokáig nem is lesz. A kis-, és nagykereskedők, a szolgáltatások nyújtói is így kezdtek gondolkozni, ezért nem is merészeltek árat emelni sokáig, féltek, hogy rögtön elpártolnak a vásárlók. Tavaly azonban már megváltozott a helyzet: a vásárlóerő a fejlett országokban is megugrott, miután viszonylag magas, 2-3 százalék lett a béremelkedés üteme, és ez visszahozta az elvárt közel 2 százalékos inflációs szintet.

Nálunk némiképp eltér a helyzet: a béremelkedés üteme évi 10 százalék fölötti, és nem azért, mert a gazdaság ekkorát nő, hanem azért, mert egy munkaerő-övezetet képezünk egy sor országgal, ahol a bérszínvonal háromszorosa a miénknek, így a munkaerő tömegesen elvándorol. Ez kikényszeríti az erőltetett béremelkedést, felzárkózást, és miután ez csak hosszabb idő alatt tud lezajlani, a munkaerőhiány is megmarad. A két tényező együttesen viszont már begyújthatja az inflációt, nem is kis mértékben.

Áremelési mechanizmus

De hogy is működik az infláció? Sokan úgy gondolnak rá, mint valami betegségre, ami egyszer csak jön, és nehéz belőle kigyógyulni, pedig nagyon is konkrét emberi tényezők folyamata. Hogy mennyibe kerül ugyanis valami, azt valakinek el kell döntenie, és ez nem úgy megy, mint a tőzsdén, ahol a millió akarat alakítja az árat, hanem a kiskereskedőnek, vagy nagyobb áruházak ezzel foglalkozó munkatársának kell döntenie az árról.

Amíg a nulla inflációs pszichológia érvényesült, addig eszébe sem jutott senkinek emelni. Igen ám, de most mit látnak az üzletek? Egyre több a vevő, növekszik a forgalom, ráadásul ki sem tudják szolgálni sokszor a vevőket, mert a munkaerőhiány miatt nincs pénztárosuk. Sorban állnak a vevők, hát miért ne próbálkozzanak egy kis áremeléssel? Korábban féltek, hogy a vevő rögtön a másik üzletbe megy, de most már nem feltétlenül: a vevő lassan aszerint dönt, hol nem kell sorban állni, az ár másodlagos szempont, persze egy bizonyos határon belül.

Van mégy egy tényező, ami főleg Budapestet érinti. Hihetetlenül gyorsan nő az idegenforgalom (hála a diszkont légitársaságoknak), rengeteg turista van, akik kevésbé árérzékenyek, pláne, hogy a forint alulértékeltsége miatt viszonylag alacsony az árszínvonalunk. Nos, ahol sok a külföldi vevő, nem kell gondolkozni az áremelésen, és a mértékével sem kell szégyellősnek lenni. Visznek mindent, drágábban is.

Gyorsul

A folyamat tehát megindult, az infláció gyorsul, és rövidesen el is éri a jegybanki célt, ami 3 százalék. Igen ám, de miért állna meg ott? A béremelkedés továbbra is 10 százalék fölött marad a kényszerű felzárkózási folyamat miatt, a vásárlóerő meredeken növekszik, a munkaerőhiány viszont még jó darabig nem csökken. Az áremelés feltételei adottak, és miután a kereskedők ás szolgáltatók költségei is meredeken nőnek a munkaerő drágulása miatt, próbálják ezt érvényesíteni az árakban, és most már tudják is.

 Így az infláció nem feltétlenül áll meg a 3 százalékos szintnél, hanem könnyedén túlléphet rajta. Éves 10 százalék fölötti béremelkedésnél simán felszaladhat 5 százalék fölé is, még akkor is, ha fegyelmezett az ország költségvetése. Ekkor a folyamat már tulajdonképpen egy kvázi-forintfelértékelődéssé alakul: mind az árszint, mind a bérszint közeledik fejlett európai országok szintjéhez, a bérszínvonal szerencsére sokkal gyorsabban.

Zavart okozhat?

Kérdés, hogy baj-e, ha ez történik, zavarja-e a kormányt, de legfőképpen a jegybankot. Ha igen, és a 3 százalékos inflációs célt felülről ugyanolyan komolyan veszik, mit alulról, akkor ebben az esetben nem marad más választás, mint a monetáris szigorítás, mégpedig nem kis mértékben. Jelenleg 0,9 százalék az alapkamat, ami 2,8 százalék infláció mellett erősen negatív reálkamat, igaz, hogy a lakosság jóval magasabb kamat mellett vehet állampapírt.

A jegybank tervei szerint csak soká kezdődik a kamatemelési ciklus és lassú lesz, de mi van, ha az infláció közbeszól? Akkor muszáj gyorsabban emelni, ebben az esetben viszont megnövekednek a lakossági hitelkamatok is, nem véletlen, hogy a kormány és a jegybank szorgalmazza a fix kamatozású hitelek terjedését, épp a várható kamatemelkedés okán.

Mi fáj jobban?

Úgy gondoljuk, 3 százalékos kamatszintig nincs is gond, ez lesz hosszabb távon is a normális, a gazdasági folyamatok által indokolt szint, a 10 éves állampapír hozama is ezt árazza. A kérdés az, hogy ha az infláció érdemben a jegybanki cél fölé szalad, felemelhetik-e magasabbra is az alapkamatot, vagy inkább tűrik egy darabig a magasabb inflációt. A román példa az utóbbira utal: a kamatemelés mértékletes, igaz, ott az inflációnak más oka is van: az ország fizetési mérleghiánnyal küzd, míg nálunk a mérleg erősen pozitív.

Fellegi Tamás