„Futásaim az én megvalósult mesterműveim” – interjú Szőnyi Ferenc világbajnok ultratriatlonistával, ultramaratonistával

hirdetés

Idén nyáron másodszor nyerte meg a világ legnehezebb futóversenyének tartott, 480 kilométeres indiai The Hell Race-t Szőnyi Ferenc. Mindez nem csak azért figyelemreméltó teljesítmény, mert tavalyi idejét 4 óra 20 perccel megjavítva egyedüliként ért be a célba, hanem azért is, mert a most 54 éves sportoló 43 éves korában állt neki sportolni. Teljesítményét idén tavasszal a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

Mondhatjuk, hogy Önnél valahogy fordítva forog az élet kereke? Először letudta a munkás éveket, és utána lett élsportoló. Ez ilyen egyszerű lenne?

2001-ben kicsit el voltam tunyulva a falusi életemben, a vállalkozásomban, kis pocakot is eresztettem, némi gerincproblémám is volt, meg hát a negyediken lakó kedvesemhez is levegőt kapkodva értem fel az emeletre. Ekkor úgy éreztem, egészségesebben kéne élnem.

Rendben, de hogy fogott bele ekkora életmódváltásba?

Apró lépésekkel kezdtem, máshogy ez nem is menne. Először egy példaképemet, Zakariás Géza többszörös IronMant sikerült kerékpárral leelőznöm, ami óriási lökést, sőt, önbizalmat is adott nekem. Ezek után kezdtem el futni, akkor még 15 kilogramm súlyfelesleggel. Első, 12 órás futóversenyemen egyből magyar bajnoki ezüstérmet nyertem, pedig az akkori szintidőm borzalmas volt. Ezeket a kezdeti sikereket azóta sem értem, hiszen autodidakta módon, edző nélkül készültem fel a versenyekre, és azóta is a saját tapasztalataimból építkezem. Egyfajta őserőt viszont már akkor is éreztem magamban.

Az úszás pedig ott lapult a tarsolyában? Hiszen Ön nem csak maratoni futó, hanem triatlonista is.

Mikor 2008-ban az első magyar ultratriatlon versenyemre készültem, még nem tudtam úszni. A komáromi vizilabdások edzőjét kértem meg, hogy segítsen, hiszen 1 hónap múlva 7,6 km-t kell úsznom. Ő azt mondta nekem, hogy minden a jó levegővételen múlik, az oxigént vegyem mindig a vállgödrömből.

Úgy ráéreztem a technikára, hogy éjszakába nyúlóan 50 hosszt egyhuzamban leúsztam, szóval egyetlen éjjel alatt megtanultam úszni! 

Ha nem is versenyszinten, de mindenesetre egy hónap múlva ott úsztam a versenyen, azóta persze sokat fejlődtem.

Olyannyira, hogy a The Hell Race szervezői keresték meg, hogy szívesen látnák az indulók között.

Igen, és nagy büszkeséggel töltött el, hogy gondoltak rám.  A 480 km-es távot 5 nap alatt és 10 ezer méter szintkülönbséggel kell megcsinálni. Egy éven keresztül mást sem tettem, csak erre a versenyre készültem. Ehhez olyan maratonokat futottam, mint a 180 km-es horvát és görög terepversenyek, amik csak apró lépcsők voltak a legnagyobb előtt. Az elmúlt évben csupán a versenyeken 840 km-t futottam. Jól is tettem, hiszen már az is rendkívüli volt, hogy este 10 órakor startolt el a mezőny.

Két indiai és egy francia társammal indultunk útnak, de a többiek mind feladták, mert fizikailag nem bírták, vagy halálközeli élményeik voltak.

Mik okoztak nehézséget ilyen extrém helyszínen, mint a Himalája?

Míg a felkészülési versenyeken jól érzékelhetően van idő és tér, addig a Himalájában minden ki van sarkítva, kevés a megadott szintidő és nem lehet hibázni még kicsit sem. Mikor elhagytam a civilizációt, és rám szakadt a sötét éjszaka, a távolság idővé vált.

Amikor 20 óra futás, 2 óra alvás és némi evés után újra nekiindulsz az úton, azt az érzést nem lehet kilométerekben mérni. 

Meg kellett küzdeni a porral, a széllel és a nappal, és az oxigénhiánnyal is. A végén egyenesen a Selyemúton dőltem le aludni 1 órára, és a csapatom körém állva védte a testemet az autóktól.

Mennyire fontos alappillér ilyenkor a táplálkozás?

Kiemelt szerepe van, és most már tökéletesen ismerem a testem reakcióit, ezért a táplálkozásomban meghatározó szerepet töltöttek be a BioTech USA táplálkozáskiegészítői, hiszen Indiában alig van fehérjeforrás, a mindennapos fehérjeszükségletemet a kivitt termékekből fedeztem. De oly sok mindennek kell összhangba kerülnie egy ilyen eredményhez! Az útviszonyok, az időjárás, a hidratálás, a cipő, a cipőfűző, a zokni, a jó segítő csapat, a támogatók.

Mentálisan hogy lehet bírni ilyen speciálisan nehéz versenyt? Szellemi felkészülésénél igénybe vesz-e bármilyen módszert?

Valóban, minél hosszabb egy verseny, annál fontosabb a szellemi vezérlés, a motiváció. Felkészülésemhez nem használok sem meditációt, sem agykontrollt vagy más módszert. Ez maga a tréning számomra, hogy állandóan kontroll alatt tartom magam. Talán ezért sincsenek sűrűn vízióim, most is talán kétszer fordult elő velem. Őszintén szólva a verseny alatti „jelenben levés” metódusát nehéz elmagyarázni, ezek megismételhetetlen pillanatok a hétköznapokban. Érdekes, hogy utólag például mindenre emlékszem, hol ettem egy kis falatot, vagy hol láttam a naplementét. Számomra a versenyek az én performance-aim, melyek apró részletekből összeálló mesterművek.

Mit érzett célba éréskor a Himalájában?

Bár egyedül értem be, nem mondanám, hogy legyőztem bárkit is, mert itt magát a távolságot győzzük le. Még keressük a választ, hogy tudtam megcsinálni a szinte teljesíthetetlen kihívást. Napi 30-60 kilométert futottam és mentem, s időről-időre deklaráltuk a segítőimmel, hogy ez lehetetlen vállalkozás. És mégis meglett.

Mióta élsportoló, hogy érzi, változott a személyisége?

Még mindig lelkes amatőrnek vallom magam, s azt, hogy az ultrák is olyanok, mint mindenki más, csak olyasmire is képesek, amire kevesen. Büszke vagyok, hogy legjobb tudok lenni valamiben, és jó ilyenkor a magyar zászlót is a magasba emelni. És igen, sokat változtam belül. Rájöttem, hogy milyen boldog életet élhetek ebben pénzközpontú világban.

Ma a sikert pénzben mérik, pedig a képességek alapján elért siker sokkal jobb. 

Az önmegvalósítás egyedi formáját választottam, ami nem megvehető. És jó hozzám az élet is. Nem volt nagy sérülésem, a genetikám képessé tesz ezekre a teljesítményekre. Folyamatosan keresem a helyszíneket, ahol mindig a legjobb lehetek. Az életem is kicsit megváltozott, hiszen motivációs előadásokat tartok, és nincs kizárva, hogy a gondolataim írásban is mondatokká fognak válni.

Lesz-e mesterhármas The Hell Race, indul-e jövőre is?

Hallom, hogy hív a hegy, de nem tudok most egyértelmű igent mondani, még meglátom. Jelenleg a svájci 5xIronMan Világkupára készülök, ahol szinten a legjobb szeretnék lenni.

K