Hatalmas dobásra készül az Aldi

Az Aldi a történelme egyik legnagyobb bővítésére készül: a német kiskereskedelmi lánc Kína felé terjeszkedik. Német lapértesülések szerint három éven belül akár 50 Aldi boltot nyitnának.

Megszületett a döntés, az Aldi belép a kínai piacra, terveik szerint 50 egységet nyitnának. A német Lebensmittel Zeitung lap értesülései szerint az esetet az Aldi-Dél hajthatja végre, cserében a következő ország, ahol legközelebb terjeszkednek, az Aldi-Észak fenségterülete lesz.

A két vállalatcsoport, az Aldi-Dél és az Aldi-Észak szinte minden tekintetben, jogilag, pénzügyileg és szervezetileg is független egymástól, kapcsolatuk pedig a baráti együttműködéstől függ.

Az Aldi-Dél, amely egyike a vezető kis költségvetésű élelmiszer-láncoknak Németországban, máris felállított egy csapatot a kínai terjeszkedés lebonyolításához. Olyan vezetőket kerestek, akik már dolgoztak együtt európai partnerekkel. A jelentés szerint, ha sikerül nyélbe ütni a műveletet, az a vállalat történelmének egyik legnagyobb bővítése lesz.

A boltok várhatóan a sanghaji régióban lesznek, ahol új elosztó központokat is létesítenek annak érdekében, hogy a későbbiekben el tudják látni a helyi boltokat.

Az Aldi-Dél ugyan már egy éve megnyitotta első online webshopját Kínában a Tmall felületén, ahol korlátozott számban állnak a vásárlók rendelkezésére a sajátmárkás termékeik, a vezetőség a további boltok megnyitása mellett döntött.

A diszkont ausztrál szállítókon keresztül kínálja többek között a különféle borokat, édességeket, reggeliző termékeket és az egyre népszerűbb organikus élelmiszereket.

Az Aldi Magyarországon 2008 óta van jelen a piacon, jelenleg 132 üzlettel, és a vállalat folyamatosan tovább terjeszkedik.