Hiába a reformok, nem hárult el a háború- és csődveszély a szomszédunkban

A donyecki és luhanszki – szakadár köztársaságokban tartott elnök- és parlamenti választás ismét a figyelembe középpontjában helyezte Ukrajnát. Az ukrán vezetés, a NATO és az EU sem ismeri el a választások eredményét. A háború kialakítja az eddig nem létező ukrán identitástudatot, ám összeroppanthatja a gazdaságot.

Az orosz-ukrán konfliktus 2014 februárjában eszkalálódott, amikor egy oroszbarát kommandó megszállta a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, majd a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz történő csatlakozásról. A konfliktusnak azóta mintegy tízezer halottja van. 

Ukrajna elmúlt négy évét, illetve a jövő évi elnöki és parlamenti választások esélyeit latolgatta a Trend FM rádióban Bendarzsevszkij Anton, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány igazgatója és Ackermann Sándor, a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője.

Az elemzők szerint a Kelet-Ukrajnában zajló háború egyrészt összekovácsolta az ukránokat – kialakult a korábban nem létező ukrán identitástudat –, másrészt azonban az összecsapások jelentősen visszavetették az amúgy is gyengélkedő gazdaságot. Az eufóriának mostanra vége, a komoly nehézségekkel küszködő gazdaság okozta gondokat a hétköznapi ember is érzi a bőrén, ezért egyre népszerűtlenebb a kormány.

Pedig az elmúlt négy évben jelentős és elodázhatatlan reformokat vezettek be. Ezek hatása azonban egyelőre még nem mutatkozik, hosszú távon azonban hasznot hajt az országnak.

Összesen 13 területen hajtottak végre jelentős változtatásokat. Így sor került a decentralizációra, az energetika, a hadsereg és a rendőrség reformjára, majd ezt követte az igazságügyi-, nyugdíj-, egészségügyi-, oktatási-, bank- és privatizációs reform, illetve az egészséges vállalati környezet megteremtése.

Legalább ennyire fontos az európai integráció elindítása, amelynek keretében Ukrajna aláírta a Társulási Egyezményt az Európai Unióval, amely a közeledés ütemtervét fogalmazta meg a következő tíz évre; de szó van benne az Európai Unió és Ukrajna közötti vízummentesség tető alá hozásáról is.

A legfontosabb az igazságügyi rendszer teljes átalakítása volt, amelyet a legfelsőbb szinten kezdtek meg. Többek között részletesen szabályozták, hogy a legfelsőbb bíróság tagjainak milyen politikai és üzleti kötődései lehetnek. Ezen túlmenően létrehoztak egy antikorrupciós bizottságot is, amelynek feladata az egész társadalmat behálózó korrupció visszaszorítása. Ez volt egyébként az országnak segítséget nyújtó szervezetek egyik legfontosabb kikötése, mert enélkül elképzelhetetlennek tartották az ukrán gazdaság talpra állítását.

Szorosan kapcsolódik ehhez, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgette az állami vállalatok szabályozott körülmények között történő privatizációját, mert a magánkézben lévő vállalkozások esetében jelentősen kisebb a korrupció kockázata.

Hasonlóan fontos volt a rendőrség újjászervezése, amelynek során az állomány jelentős része kicserélődött. Ennek eredményességét jól mutatja, hogy igen nagymértékben emelkedett a rendőrség renoméja a választók körében. Az állam, illetve a gazdaság fejlődése szempontjából fontos volt a decentralizáció is, amelynek részként például jelentősen nőtt az önkormányzatok szerepe és döntésköre.

Szükséges, de nagyon népszerűtlen lépés volt az energetika piaci alapokra helyezése, amely az energiadíjak 4-6-szorosára emelésével járt, viszont biztosította az Oroszországtól való függetlenséget.

Hasonlóan népszerűségvesztést jelentett a nyugdíjreform, amely egyre hosszabb munkaviszonyhoz köti a nyugellátást, és sor kerül a nyugdíjkorhatár emelésére is. Ez utóbbi azért is kényes terület, mert az európai átlagnál jelentősen alacsonyabb Ukrajnában a várható élettartam.

Vagyis a szükséges reformok jórészt már megtörténtek, de azok jellegéből adódóan jelentős népszerűségvesztést jelentettek a jelenlegi kormányzat számára. A jelenlegi elnök, Petro Porosenko népszerűsége jócskán visszaesett, és valahol 8-9 százalék környékén tanyázik. Legnagyobb kihívója Julija Timosenko korábbi miniszterelnök, akinek népszerűsége 16 százalék körül alakul.

Jól mutatja a bizonytalan helyzetet, hogy több elnökjelölt népszerűsége is 8-10 százalék körül található. Az egyelőre nem tudni, lesz-e a köztük olyan populista, aki az elégedetlen tömegeket kihasználva hatalomra jut, s visszafordítja az eddigi reformokat. Ha ez megtörténik, az beláthatatlan következményekkel járhat az Európai Unió felé igyekvő ország számára.

Hajdú Péter