Egy túlélőt kimentett a Baptista Szeretetszolgálat csapata

Hírek2023. feb. 7.MTI, Növekedés.hu

Sikerült egy fiút kimentenie a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapatának a törökországi Antakyában. A törökországi és szíriai földrengés áldozatainak száma a délutáni adatok szerint meghaladta a 7200 főt.

A szeretetszolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében azt írta: a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző 19 tagú egészségügyi csoport 7 mentőkutyával Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyába, ahol felállították bázisukat, és megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján.

Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt. A keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen.

Voltak életjelek, majd magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól. Megkezdték az ellátását.

A kutatás a földrengés túlélői után folytatódik

- írták.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat Törökországba induló speciális mentőcsapatának elnöke és Pavelcze László, a mentőcsapat parancsnoka, veszélyhelyzet-kezelési igazgató (b-j) a Liszt Ferenc-repülőtéren. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat Törökországba induló speciális mentőcsapatának elnöke és Pavelcze László, a mentőcsapat parancsnoka, veszélyhelyzet-kezelési igazgató (b-j) a Liszt Ferenc-repülőtéren. MTI/Lakatos Péter

A 7.8-as erejű földrengés halálos áldozatainak száma időközben 7200-ra emelkedett, több mint 6000 lakóépület elpusztult, és sokan a hideg időjárás miatt a romok alatt fagynak meg - számol be a Reuters. Törökországban 1999 óta nem volt ilyen súlyos földrengés, akkor 20 ezren vesztették életüket.

Törökországban 1999 óta nem volt ilyen súlyos földrengés, akkor 20 ezren vesztették életüket.

Tízezrek maradtak fedél nélkül, sokan semmiféle ellátásban nem részesülnek, a török és a szíriai mentőegységek sok helyre késéssel érkeznek.

Minden perc, minden óra számít

- írja a lap a WHO helyszínen tartózkodó illetékeseire hivatkozva.

Eddig 70 országból érkezett mentőcsapat, hogy segítsen a túlélők felkutatásában.