Így változnak a sztárhitelek a járvány hatására

Hírek2020. márc. 27.Növekedés.hu

A járványhelyzet átírja az eddigi forgatókönyveket, a múlt évben 24 százalékos növekedést elérő személyi kölcsönöknél már el is indult a változás. Március közepétől maximum 5,9 százalékos thm mellett adhatnak személyi kölcsönt a bankok, ez kevesebb mint fele az eddiginek. Egy másfél millió forintos 5 évre felvett személyi kölcsönnél ez a thm 29 ezer forintos havi törlesztésnek felel meg az idén. Az új szabályok szerint ugyanakkor az 5,9 százalékos thm-plafon csak az év végéig lesz érvényben. Az a bankoktól függ, hogy jövő januártól mekkora kamatot vagy thm-et számolnak ezekre a hitelekre. A bankok tehát most a hitelfelvételhez kötött feltételekkel tudnak egymással versenyezni, később pedig azzal, hogy 2021 januárjától mekkora kamattal és thm-mel adják majd a személyi kölcsönöket.

A személyi kölcsönök komoly karriert futottak be az elmúlt években, miután az alacsony kamatkörnyezet miatt a 10-15 évvel korábbi helyzethez képest jóval olcsóbbak lettek. A múlt évben 558 milliárd forint értékben kötöttek új személyi kölcsönökre szerződéseket a bankok, ami 24 százalékos éves növekedést jelentett, a 2015-ös szintnek pedig a négyszerese. A rendkívül népszerű személyi kölcsönök idei forgatókönyvét a koronavírus-járvány miatti intézkedések átírják - derül ki a money.hu legfrissebb összefoglalójából.

Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője elmondta:

Az első adósvédelmi intézkedések egyike, hogy a fogyasztási hitelekre, így a személyi kölcsönökre maximális teljes hiteldíjmutató - thm - vonatkozik. Ez a mostani alapkamat alapján 5,9 százalék. Ez nagyon alacsony szint, januárban a piaci átlag ugyanis 12 százalék felett volt. Vagyis sokkal olcsóbban lehet mostantól személyi kölcsönhöz jutni, legalábbis kezdetben, mert a thm-re vonatkozó plafon a mostani szabályok szerint csak az év végéig lesznek érvényben. Utána a bankok megemelhetik, ez pedig a törlesztőrészletet is növelheti.


A money.hu számításai szerint egy most 5 évre felvett 1,5 millió forintos személyi kölcsön esetében, amennyiben a törlesztést megkezdik áprilisban, akkor havonta 29 ezer forintot kell fizetni ebben decemberig. Ha ez követően mondjuk az adott bank kamatot emel, ennek eredményeként 10 vagy 12 százalékra emelkedik a thm, akkor az érintett adósnak előbbi thm esetében közel 32 ezer forintra, utóbbiéban pedig 33 ezer forint fölé emelkedik a törlesztőrészlete, tehát durván 10-14 százalékkal, 3-4 ezer forinttal növekszik a kiadás. Trencsán Erika azt mondta, ezek hipotetikus számok, egyelőre kérdés, hogy hány bank jelenik meg most a kezdetben 5,9 százalékos személyi kölcsönével, ahogy még arra sincs válasz, mennyiért lesz a kamat és a thm jövő januártól.

A bankok a mostani helyzetben az alacsonyabb kamattal és thm-mel nem tudnak nagyon versenyezni a thm-plafon miatt, ennél a szintén olcsóbb személyi kölcsönökre pedig kevés az esély a bankok kiadásai, többek között az úgynevezett kockázati költségek miatt. Most a bankok közötti verseny inkább a személyi kölcsönök felvételéhez kötődő különböző feltételeknél alakul majd ki.

Tehát elsősorban a különböző kedvezmények, jövedelmi elvárások terén tudnak rivalizálni. Később, a thm-plafonra vonatkozó szabály lejárta után újból jöhet a kamat és thm-verseny.