Navracsics: Jól teljesítünk az európai uniós források hasznosításában

Hírek2023. jún. 5.Növekedés.hu

Magyarország kiemelkedően jól teljesít az európai uniós források lehívásában és hasznosításában, a most záruló 2014-2020-as időszakban is a források 86 százalékát tudtuk lehívni és hasznosítani - mondta a területfejlesztési miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Fehérgyarmaton, ahol egy új ipari csarnokot adott át.

Hozzátette: ez nemcsak azt mutatja, hogy az Európai Unió élvonalába tartozunk, amikor a források hasznosításáról van szó, és kimagaslóan jó, megalapozott terveket tudunk elfogadtatni az unió döntéshozóival, hanem azt is, hogy az itt élők remek tervekkel rendelkeznek a jövőre vonatkozóan.

A térségben nemcsak európai uniós forrásokból megvalósuló beruházások folynak, hanem a nemzeti költségvetés is támogatja az itteni fejlesztési terveket - hangsúlyozta a miniszter.