Itt a fordulat a lakáspiacon

Idén további tíz százalékkal nőttek az ingatlanárak a városokban, emellett az adásvételek száma is emelkedést mutatott. Fontos változás az előző évekhez képest, hogy egyre több lakást hitelre vesznek, és az idei élénkülés alapját a fővárosi adásvételek helyett a vidéki városi tranzakciók adták.

Országosan az ingatlanárak jövőre átlagosan 5-10 százalékkal emelkedhetnek, de óriásiak a területi különbségek – derül ki az incatlan.com legfrissebb előrejelzéséből.

 

Budapesten lassul az áremelkedés

Idén is felfelé mentek az árak a magyarországi lakáspiacon: Budapesten és a vidéki nagyvárosokban több mint 10 százalékos volt a drágulás mértéke, 2018 azonban megnyugvást hozhat az áremelkedés tekintetében – derül ki az ingatlan.com országos elemzéséből, amely több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján vizsgálta az idei év forgalmát.

Továbbra is erős a kereslet az új és a használt lakások iránt, de két fontos változás történt az idei évben. „A kereslet egyre nagyobb részét hitelből finanszírozzák a vevők annak köszönhetően, hogy 2017-ben minden eddiginél alacsonyabb kamattal lehetett lakáshitelt felvenni.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője. A Corvinus Egyetem tanára szerint másik komoly változás, hogy a fővárosban már nem növekszik az adásvételek száma, ez pedig jövőre véget vethet a dinamikus áremelkedésnek is. A lakáspiaci növekedés motorja folyamatosan átkerül a vidéki városokba, ahol továbbra is élénkül a forgalom, emelkednek az árak és új lakások is épülnek. 

 

Panellakások aranyáron

Budapesten a lakások átlagos kínálati négyzetméterára december végén 543 ezer forint volt, ez 16 százalékos emelkedést jelent 2016 decemberéhez képest. A fővárosi panellakásoknál ezt meghaladó drágulás következett be: az átlagos négyzetméterár ugyanis 19 százalékkal 405 ezer forintra nőtt. Az ingatlan.com elemzése kiemeli, hogy a panelek iránti kereslet emelkedése azzal magyarázható, hogy a téglalakásokhoz képest átlagosan 20-40 százalékkal olcsóbbak, és viszonylag kis alapterületen több helyiséget nyújtanak.

Városonként óriási különbségek

A vidéki városok közül Győrben a téglalakások ára 9,1 százalékkal 357 ezer forintra emelkedett, a paneleknél pedig 9,6 százalékkal 287 ezer forintra ugrott az átlagos négyzetméterár. Debrecenben a téglalakásoknál 10 százalékkal 330 ezer forintra, a paneleknél 12 százalékkal 270 ezer forintra nőtt az átlagár. Szegeden a téglalakásoknál 9,6 százalékos, a paneleknél viszont 20 százalék feletti áremelkedés történt, így az előbbiek négyzetmétere 274 ezer forint volt december végén, utóbbiaké pedig 233 ezer forintra rúgott.

Meddig tart még a drágulás?

Az ingatlan.com elemzése rámutat arra, hogy idén – az új lakások vásárlására vonatkozó előszerződéseket is figyelembe véve – akár 160 ezer tranzakcióra is sor kerülhet. 2017-ben már megkezdődött az új lakások tömeges átadása, 2018-ban pedig akár 15-20 ezer eladási céllal épült új lakás készülhet el. Az árak várhatóan nem csökkennek jövőre sem a használt sem pedig az új lakások esetében, de a drágulás várhatóan 5-10 százalék közé mérséklődik település- és ingatlantípustól függően. 

Az új lakások tömeges átadása, az olcsó lakáshitelek és a Családi Otthonteremtési Kedvezmények is lendületben tarthatják a lakáspiacot. Az új lakások piacának élénkülése 2019 végéig biztosan kitart, addig ugyanis 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni ezeket az ingatlanokat. Az árkülönbségek miatt a CSOK a fővárosban leginkább a használt lakások vásárlóinak, a vidéki városokban pedig az új lakások vevőinek vagy a családi házak építőinek nyújthat leginkább segítséget 2018-ban.