Jobb lesz a kínai turistáknak Magyarországon

Az UniCredit Bank Hungary és az Alipay megállapodást kötött: az elsőt az országban, amelynek értelmében Kína legelterjedtebb mobilfizetési megoldása Magyarországon is elérhetővé válik a kínai látogatók számára 2019-től.

Az UniCredit Bank Hungary és az Alipay Europe által aláírt megállapodás egy új partnerség kezdete, amely lehetővé teszi, hogy az egyre nagyobb számban külföldre látogató kínai állampolgárok egyszerűen, a hazájukban már megszokott alkalmazással vásároljanak és vegyenek igénybe szolgáltatásokat Magyarországon.

Ennek a megállapodásnak köszönhetően az UniCredit bankkártya-elfogadó partnerei Alipay fizetési megoldást is biztosíthatnak kínai vevőik számára.

Az Alipay szolgáltatásainak magyarországi bevezetése kiváló esély az országba látogató kínai turisták rohamosan növekvő számában rejlő lehetőségek kiaknázására.

A kormányzati adatok alapján a Magyarországra látogató kínai turisták száma tavaly több mint 34 százalékkal nőtt, azaz 2017-ben elérte a 227 000-et, 2018 első félévében pedig 140 000 kínai állampolgár érkezett az országba, ami további 11 százalékos növekedést jelent. A Magyarországot felkereső turisták átlagosan 1400 dollárt (390 000 forintot) költenek, ami 50 százalékkal meghaladja a kínai turisták átlagos külföldi költését.

Kína legnagyobb online utazási irodája, a Ctrip szerint. Magyarország további egyedi sajátossága és kapcsolódása Kínához, hogy a közép-európai régióban itt található a legnagyobb kínai népesség: mintegy húszezer kínai állampolgár él az országban.

„Örömmel jelentjük be, hogy az Alipay az UniCredit Bankot választotta partneréül fizetési és életmód-szolgáltatásai bevezetéséhez. Megtiszteltetés számunkra, hogy mi nyújthatjuk a pénzügyi infrastruktúrát az Alipay szolgáltatásaihoz, hogy készpénzmentes, időtálló fizetési megoldásokat és egyedi ajánlatokat biztosítsunk az Alipay-felhasználóknak és azoknak az UniCredit bankkártya-elfogadó partnereknek, akik a szolgáltatást használják. Mivel Magyarország ilyen sok kínai turistát vonzó célország Közép- és Kelet-Európában, meggyőződésünk, hogy ez a partnerség a kínai vásárlók és a magyar kereskedők számára egyaránt előnyös lesz” – mondta Marco Iannaccone, az UniCredit Bank Hungary általános vezérigazgató-helyettese.

„Sikeres partnerségünk az UniCredittel két éve kezdődött, és a magyar piac megnyitása újabb mérföldkő az Alipay számára Európában. Európa a második legkedveltebb turisztikai célpont Ázsia után, Magyarország pedig az egyik olyan ország, ahol az ide érkezők száma a leggyorsabban növekszik történelmének és szépségének köszönhetően. A célunk, hogy a kínai utazók külföldi utazási élményeit a lehető legteljesebbé tegyük azáltal, hogy versenyképes árfolyamokon innovatív szolgáltatásokat, valamint a kereskedő partnerekkel kialakított egyedi ajánlatokat kínálunk számukra” – tette hozzá Roland Palmer, az Alipay EMEA-országokbeli vezérigazgatója.

Az UniCredit nem Magyarországon vezeti be először a platformot: Olaszországban tavaly óta az UniCredit kereskedő ügyfelei számára már országszerte elérhető az Alipay szolgáltatása.

„Mindez csupán az első lépés, hiszen a szolgáltatást további UniCredit-országokban is be szeretnénk vezetni Közép- és Kelet-Európában – mondta Carlo Vivaldi, az UniCredit CEE Division vezetője. – Ez lehetővé teszi, hogy a kereskedők az Alipay-alkalmazáson keresztül fogadjanak fizetéseket kínai vásárlóktól, és ezáltal bővítsék üzleti lehetőségeiket. Stratégiánk, hogy a fontos technológiai újításokat és digitális fizetési rendszereket beépítsük az ügyfeleinknek kínált szolgáltatásokba és megoldásokba, hogy erősítsük kereskedelmi teljesítményünket és értéket teremtsünk az UniCredit-ügyfelek számára.”

Több mint 700 millió aktív felhasználóval az Alipay az egyik legelterjedtebb és leggyakrabban használt mobilfizetési megoldás Kínában.

Az Alipay a bolti fizetést is lehetővé teszi a kínai turisták körében népszerű országok piacain világszerte, több mint 40 országban és régióban fogadják el.