Jóval gyorsabb lett az ügyintézés

Aki mostanában útlevelet csináltatott, vagy bármilyen más állampolgári ügyet intézett a kormányhivatalokban, észrevehette, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen hamarabb elintéződnek ügyei. Ez komoly változást jelent a korábbi gyakorlathoz képest – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Kovács Zoltán, államtitkár.

Fontos lépés volt a kormányablakok kialakítása, amely kész sikertörténet. A kezdeti harminchoz képest ma már több mint hatszáz ügytípust lehet intézni a kormányablakokban. A kormányablakok száma pedig már 270  – mondta a Növekedés.hu-nak Kovács Zoltán, a területi közigazgatásért felelős államtitkár.

Fontos lépés volt a járási hivatalok létrejötte. Ma összesen 197 kerületi és járási hivatal működik az országban. Az ügysegédek segítik állampolgárokat. Ma közel ezer ügysegéd járja a falvakat, akik az állammal kapcsolatos elsődleges ügyintézésben segíthetnek nekik.

A közigazgatás egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lett – állítja az államtitkár. Összesen 110 törvényt módosított a kormány, amelyek négy területet érintenek: az általános eljárási szabályok egyszerűsítését, az engedélyhez kötött tevékenységek körét, az ügyintézési határidők csökkentését, illetve az anyagi jogszabályok egyszerűsítését. A függő hatályú döntés bevezetésének köszönhetően a hatósági eljárások jelentős részét két hónapon belül be kell fejezni. Ez egy objektív határidő, néhány speciális eljárást kivéve hatvan napon belül, ahol pedig minden adat rendelkezésre áll, ott nyolc napon belül le kell zárni az ügyeket. Ha a hatóság túllépi a két hónapos határidőt, az eljárási díj visszajár. A hatósági eljárásokat kizárólag indokolt esetben függeszthetik fel. Csökkentek az ügyintézési határidők is, például nem lehet meghosszabbítani a hatósági eljárás esetén. Legalább ilyen fontos változás, hogy másodfokú hatóság nem utasíthatja új eljárásra az elsőfokú hatóságot. Korábban az ügyek negyven százalékában ez történt, ami nagyon megviselte az ügyfeleket, ezért most már érdemben döntenie kell a másodfoknak. Huszonöt, korábban engedélyhez között tevékenységet a jövőben már a bejelentést követően is lehet folytatni. A hatóság nyolc napon belül ellenőrzi a jogszabályokban előírt feltételek meglétét; abban az esetben, ha ezek nem felelnek meg, eltiltja az ügyfelet a tevékenységtől, és indokolt esetben szankcióval sújtja. Az anyagi jogszabályok egyszerűsítéséhez tartozik például a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása, amelynek köszönhetően az ügyfelek számára elektronikus formában ingyenesen lekérhető lesz egy adott jármű műszaki állapota, előélete.

Ingyenes lett az erkölcsi bizonyítvány igénylése (évente négyszer), a személyi igazolvány és a lakcímkártya kiállítása, az ellopott okmányok pótlása, a jogosítvány kiadása első alkalommal, a névváltoztatás családi állapot változása miatt, a diákigazolvány és a pedagógusigazolvány kiállítása, a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának pótlása, a felsőoktatási felvételi eljárás díja. A vállalkozók, vállalkozások számára fontos, hogy ingyenes az adóhatósági igazolás, a cégiratok kiállítása és a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratok megküldése, a cégek éves számviteli beszámolójának közzététele, az üzlet működési engedélye iránti eljárás, a vállalkozói igazolvány kiállítása, pótlása. Ami pedig az építésügyet érintő mentességeket illeti, ilyen a 160 négyzetméternél kisebb ház építési, használatbavételi vagy bontási engedélye.

Összességében mintegy 120 eljárásban csökkent az ügyintézési határidő.  A nagyobb időigényű ügytípusok esetén irányadó hosszabb (60, 90 napos) ügyintézési határidők átlagosan 25 százalékkal csökkentek.

Állami rezsicsökkentés eredményei 2016. év

 

Sorszám

HATÓSÁGI ELJÁRÁS MEGNEVEZÉSE HATÓSÁGI ELJÁRÁSONKÉNT FIZETENDŐ DÍJ (FT) 2016. ELŐTT HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK SZÁMA (DB) 2016. TÁRGYIDŐSZAKBAN MEGTAKARÍTÁS AZ ÁLLAMPOLGÁROK VONATKOZÁSÁBAN
 

1

Adóhatósági igazolás 3 000 351 757 1 055 271 000
2 Cégiratok kiállítása: (cégkivonat, cégmásolat, cégbizonyítvány) és cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratok megküldése a cég tagjának, vagy képvislőjének kérelmére 1 500-5 000 3868 11 202 950
3 Közzétételi díj (cégek éves számviteli beszámolójának közzététele) 3 000 446 900 1 340 700 000
4 Üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás 3 000-10 000 9760 41 691 000
5 Egyéni vállalkozói igazolványok kiadásával kapcsolatos eljárás 3 000-10 000 7 753 77 530 000
6 Népi iparművészeti igazolvány kiállításával kapcsolatos eljárás 1 200-2 000 26 52 000
7 Mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány 2 000 5 168 10 336 000
      825 232 2 536 782 950

Állami rezsicsökkentés eredményei 2017. év

Sorszám HATÓSÁGI ELJÁRÁS MEGNEVEZÉSE HATÓSÁGI ELJÁRÁSONKÉNT FIZETENDŐ DÍJ (FT) 2017. ELŐTT ÉRINTETT ÜGYFELEK/ ELJÁRÁSOK BECSÜLT SZÁMA A 2015. ÉVRE VONATKOZÓ ADAT-SZOLGÁLTATÁS ALAPJÁN BEVÉTEL BECSÜLT MÉRTÉKE A 2015. ÉVRE VONATKOZÓ ADAT-SZOLGÁLTATÁS ALAPJÁN
1 Igazságügyi szakértői névjegyzékbe vétel 7 400 237 1 750 800
2 Cégbejegyzés és közzétételi költségtérítés (egyéni cég, Bt., Kkt., Kft.) 35 000 – 105 000 1 228 119 610 000
3 Egyszerűsített eljárással történő cégbejegyzés (egyéni cég, Bt., Kkt., Kft.) 15 000 – 50 000 23 207 1 103 675 000
4 Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági eljárások – Öntözési berendezések engedélyezése 20 000 300 6 000 000
5 Egyéni vállalkozók nyilvántartásából történő hatósági bizonyítvány kiállítása 3 000 1 613 4 839 000
      26 585 1 235 874 800

Az állami rezsicsökkentés két ütemével a vállakozásoknál jelentkező megtakarítás éves szinten közel 3,8 milliárd forint