Londoni légi háború

hirdetés

Az International Airlines Group (IAG) a világ egyik legnagyobb légitársasága. Tavaly éppen 100 millió utasa volt, övé a British Airways, a legnagyobb brit társaság, de a spanyol Iberia és Vueling, illetve az ír Air Lingus is ebbe a kötelékbe tartozik, ahogy az IAG-nek van egy tisztán fapados cége is, a Level.

Az IAG november végén egy fontos és elhúzódó versenyt nyert meg, leszállási jogokat szerzett a versenytársai elől a londoni Gatewick repülőtérre. A lehetőséget az nyitotta ki, hogy éppen az 50-ik születésnapjához érkezve csődbe ment a legendás Monarch Airlines, amely ötven éven keresztül az egzotikus utazások egyik jelképe volt a szigetországban, mert charterjáratokkal kötötte össze Nagy-Britanniát és Indiát, Afrikát, illetve a Kanári-szigeteket.

A leszállási lehetőségekre a többi nagy brit cég is pályázott, így az EasyJet, mely forgalomban ugyan le van maradva, de utasszámban már veri a Britisht, illetve a  Thomas Cook, amely szintén egy charter-légitársaság, nagyon hasonló desztinációkkal, mint amelyeket korábban a Monarch működtetett.

Az IAG hosszas jogi perpatvar után vásárolhatott (az ár titok), és vélhetően a gatewicki leszállási lehetőségeket a Level nevű cégében hasznosítja. A magyar hátterű Wizzair végül nem indult, ez a cég ugyanis a sok londoni reptér közül elsősorban Lutonra koncentrál, Budapestről is erre a reptérre repül.