Már több, mint tízmillóan dolgoznak a tiszta energia szektorban

Tavaly 500 ezer fővel gyarapodott a megújuló energia iparban foglalkoztatottak száma, amely így már meghaladja a 10 milliót – a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) friss jelentése szerint. Meg fog lepődni, hol dolgoznak legtöbben az ágazatban. Közben egyre nő a világturizmus által okozott légszennyezés.

Szerte a világban már 10.3 millióan dolgoznak a tiszta energia szektorban, ami 5,3 százalékos növekedés az előző évihez képest.

Adnan Z. Amin, az IRENA vezérigazgatója a tanulmány ismertetésekor elégedetten jegyezte meg: úgy látja, a megújuló energia hasznosítása, a széndioxid kibocsátás mérséklése, ma már minden kormány számára alapvető célkitűzés. Fontos, mondta, hogy a világgazdaságban növekedjék a megújuló energia felhasználás (decarbonizáció). Elemzésük szerint az ágazatban foglalkoztatottak száma 2050-re eléri a 28 milliió főt.

Kína, Brazília, USA, India, Németország és Japán alkalmazza az iparágban foglalkoztottak 70 százalékát – tartalmazza a jelentés.

A munkahelyek száma 47 százalékkal nőtt 2012 óta, a növekedés Ázsiában, ezen belül is Kínában volt a legnagyobb.

Ott a múlt év végén 3,88 millióan dolgoztak a megújuló energia szektorban, ahol ez 12,1 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest, ami globálisan az ágazatban foglalkoztatottak számának 38 százaléka.

A megújuló energia szektor bővűlése és a tiszta energia felhasználás részarányának növelése fontos feltétele annak, hogy elérhetőek legyenek a párizsi klíma egyezmény (2015) céljai. E szerint a felmelegedés mértékét 2 C fok alatt szükséges tartani, de ehhez a megújuló energia felhasználás részesedését 2030-ig meg kellene duplázni. 2015-ben a világgazdaságban 305 milliárd dollárnyi beruházás valósult meg a szektorban, a célok teljesüléséhez  azonban 2030-ig évente átlagosan 900 milliárd dollár befektetés lenne szükséges. Jó hír: a megújuló energia, hála a technológiai fejlődésnek , egyre olcsóbb lesz – az IRENA prognózisa szerint.

Egyébként egy friss jelentés szerint a világturizmus bővülése már az egyik legnagyobb okozója az üvegháztartás hatásnak: a széndioxid kibocsájtás mintegy 8 százalékát az utazásokkal kapcsolatos légszennyezés – autózás, hajózás, de leginkább a repülőjáratok – tehető felelőssé. Ezzel kapcsolatban szkeptikusan jegyezte meg egy brit környezetvédő szakember: “Jobb lenne, ha az emberek a földön járnának.”