Meghalt a hidegháborút befejező amerikai elnök

94 éves korában meghalt idősebb George Bush, az Egyesült Államok 41. elnöke, akinek Roosevelt óta a leginkább történelmi elnöki időszak jutott: a világ felének felszabadulását békésen érte el. Egyúttal ő volt az utolsó amerikai elnök, aki még harcolt a második világháborúban.

Történelmi szerep

Teljes nevén George Herbert Walker Bush 94 évesen a valaha legtovább élő amerikai elnök lett (Jimmy Carter mindössze négy hónap múlva megelőzheti). Bush számára talán a 20. század legkedvezőbb amerikai elnöki feladata jutott: miután elődje, Ronald Reagan már megrengette a hidegháborús ellenséget, a Szovjetuniót, ő egyezhetett meg Gorbacsovval Kelet-Európa felszabadításáról, Németország újraegyesítéséről, majd tanúja lehetett, amint megszűnik a világ utolsó gyarmatbirodalma, és vele a kommunista rendszer.

Pilótaként

Bush 1924 júniusában született Massachusetts államban. Apja, Prescott Bush a szenátus tagja volt 1952-től, így a politikai pálya lehetősége adott volt. George Bush sorsát azonban először a második világháború határozta meg: fél évvel Pearl Harbor után, 18. születésnapján besorozták a haditengerészethez, ahol a legfiatalabb pilóta lett. 1944-ben gépe találatot kapott a Csendes-óceán fölött, az óceánból egy amerikai tengeralattjáró mentette ki.

A politikai pálya

Ekkor hazatérhetett, és heteken belül, mindössze 20 évesen feleségül vette Barbara Pierce-t, akivel aztán 73 évet éltek házasságban, ez megint csak rekord az amerikai elnökök történetében. Miután leszerelt a haditengerészettől, Bush beiratkozott a Yale-re, majd annak elvégzése után Texasba költözött és az olajiparban kezdett dolgozni. Ekkor már bekapcsolódott a politikába, és 1966-ban kongresszusi képviselővé választották.

George és Barbara Bush esküvője, 1945

1971-ben Nixon elnök kinevezte ENSZ-nagykövetté, majd 1973-ban a republikánus párt politikai vezető testületének elnöke lett. Ebben a pozícióban volt, mikor a Nixon belebukott a Watergate-botrányba, az új elnök, Gerald Ford 1974-ben kínai nagykövetté nevezte ki, ezt követően a CIA igazgatója lett. 1980-ban már az elnökjelöltségért indult a republikánus pártban, de Ronald Reagan lett a győztes, aki felajánlotta Bushnak az alelnökséget.

Út az elnökségig

Reagan két elnöki periódusa alatt Bush végig alelnök volt, és miután Reagan elnöksége végén is igen népszerű volt, logikusnak tűnt, hogy alelnöke legyen az új elnökjelölt, és Bush meg is nyerte az 1988-as elnökválasztást. Elnökségének elő évét döntően meghatározta a külpolitika: a Szovjetunió eddigre már Gorbacsov vezetésével békülékennyé vált, komoly fegyverzetkorlátozási szerződéseket kötött a két nagyhatalom.

Mozgalmas első év

Bush beiktatása után 5 hónappal aztán váratlan esemény történt: Kínában kezdett a szabadságért lázadni az ifjúság, de a Tienanmen téri forradalmat leverték. Egy pillanatra meg is ijedt a világ, hogy nem akad-e el ezzel a kommunista országokban megindult demokratizálódási folyamat, de aztán az év nyarán épp nálunk és Lengyelországban gyorsult fel a rendszerváltás felé vezető folyamat, ekkor járt Budapesten az amerikai elnök.

Innen már nem volt megállás: Gorbacsov eldöntötte, hogy elengedi Kelet-Európát, így aztán az év őszén bársonyos forradalmak söpörtek végig Csehszlovákián, Bulgárián és az NDK-n: leomlott a berlini fal. Az év végére végül Romániában is megdőlt a kommunista rendszer, igaz, ezúttal brutális és véres forradalomban. Bush elnökségének első évében a kettéosztott Európa keleti fele felszabadult.

Bush és Gorbacsov

Német egyesítés

Következett egy hálás feladat: tető alá hozni a német egyesítést, ami azt is jelentette, hogy 45 év késéssel az egykori győztes hatalmak, köztük az Egyesült Államok, aláírták Németországgal a békeszerződést. A folyamat simán és könnyen ment, 1990 novemberében egyesült Németország, így egyúttal Európa egysége is helyreállt. Amerikai elnököt, kinek országa 45 éven át garantálta nyugat-Európa biztonságát és szabadságát, ennél nagyobb öröm és megtiszteltetés nem is érhetett volna.

Harc az ördöggel

Közben azonban máris új kihívás érte a világhatalom vezetőjét: Irak régóta uralkodó, véreskezű diktátora, Szaddam Husszein lerohanta Kuvaitot. Ezt Bush nem nézhette tétlenül: azonnal megkezdte a katonai felkészülést, a haditengerészetet a Perzsa-öbölbe, katonáit Szaúd-Arábiába küldte, majd rövid is igen sikeres katonai műveletben felszabadította Kuvaitot. Az iraki határon azonban megállította seregeit, Szaddamot meghagyta a hatalomban, abban bízva, hogy ezek után visszahúzódik a diktátor. Nem így lett: Szaddam még 12 évig kínozta népét és manipulálta a világ vezetőit.

A kommunizmus vége

Az 1991-es év viszonylagos nyugalomban telt, de augusztusban, amikor a Szovjetunióban puccsot szerveztek Gorbacsov ellen, nehéz napokat kellett átélni az elnöknek. Vajon ha keményvonalas vezetés jut hatalomra a Szovjetunióban, nem fordíthatók-e még vissza a folyamatok? A szovjet csapatok ugyan már kivonulóban voltak Kelet-Európából, de nem hagyták még el teljesen. Szerencsére a puccs hamar összeomlott, ezzel a kommunista rendszer is véget ért, és a győzedelmeskedő orosz elnök, Borisz Jelcin felszámolta a Szovjetuniót.

Családi folytatás

Bush számára így teljes lett a siker, ennek ellenére 1992-ben már nem választották újra. Nem mintha nem lett volna népszerű az elnök, de három republikánus elnöki periódus után, immár hidegháború nélküli világban, változásra vágyott Amerika, pláne, hogy a demokraták fiatal, energikus, vidám elnökjelöltet kínáltak alternatívaként Bill Clinton személyében. Bush szerepe azonban ezzel nem ért véget: Clinton két elnöki periódusa után az amerikai történelemben egyedülálló módon fia, George W. Bush lett az elnök, 8 évre. 

Fellegi Tamás