Miért érezzük jól magunkat a mellébeszéléstől?

Az ember szereti magát racionális lénynek mutatni, és ez még akkor is így van, ha tudatában van annak, hogy nem az.

Egy mára már klasszikussá vált 1977-es kísérletben Richard E Nisbett és Timothy Wilson a kísérleti alanyok elé tettek néhány tárgyat, például zoknikat, és megkérték őket, hogy válasszanak közülük. A résztvevők túlnyomó részben a jobb kezükre eső tárgyakat választották. (Mert jobbkezesek voltak.) Aztán megkérték őket, hogy magyarázzák meg választásukat, ám ekkor senki nem mondta azt, hogy egyszerűen a kézre esőt választotta. E helyett a színekről, az adott tárgy anyagáról, textúrájáról kezdtek el beszélni, még akkor is, amikor a kirakott tárgyak szinte egyformák voltak.

Az emberek mellébeszéltek- írja egy cikkében Lisa Bortolotti, a University of Birmingham filozófia professzora -, olyan magyarázatokat alkottak, amelyek alapján az általuk választott tárgyat jobbnak, vonzóbbnak ítélték meg, teljesen függetlenül attól, hogy mi volt a valódi oka a választásnak.

Ez a jelenség gyakran előfordul a mindennapi életben. Biztos Önnel is előfordult már, hogy komolyan, akár vehemensen érvelt valami mellett, még akkor is, ha nem volt tisztában a kérdés szempontjából döntő fontosságú tényekkel. Amikor magyarázatot kínálunk valamire, elfogadható érveket keresünk, hogy igazoljuk választásunkat. Mellébeszélünk, csevegünk, kamuzunk, lódítunk.

De nézzünk egy példát az üzleti életből! Amerikában járunk, a ‘70-es években. Egy állásra két jelölt maradt a kiválasztási folyamat során, amelyben gondosan kiértékelték önéletrajzukat és az interjúkon nyújtott teljesítményüket. Az állásról döntő testület tagjai közül a legtöbben Johnt választanák – aki fehér férfi -, szemben Aryaval, aki színesbőrű nő. Amikor a miértekről kérdezik őket, a tagok azt válaszolják, hogy Johnnak nagyobb a tapasztalata, mint Aryanak és jobban teljesített az interjúk során. Valójában azonban mindkét jelöltnek ugyanannyi munkatapasztalata van és ugyanolyan szinten teljesítettek a meghallgatások során.

A bizottság tagjait feltehetően faji előítéletek vezérelték.

Ezzel azonban nem voltak tisztában, vagyis hiányzott egy nagyon fontos információ, amikor döntést hoztak. Úgy magyarázták meg álláspontjukat, hogy érveik illeszkedjenek a munkaerőfelvétel kontextusába. A bizottság tagjai kamuztak.

A konfabuláció, (csevegés, mellébeszélés, lódítás, kamuzás, sztorizás) szó a latin “fabula”-ból ered, ami történetet jelent. A fabula lehet megtörtént eset, de kitalált, kiszínezett sztori is.

Tehát amikor csevegünk, elmesélhetünk egy olyan történetet, amelynek nem feltétlenül van igazságalapja. Még az is elképzelhető, hogy el is hisszük ezt a történetet.

Ha nem törődünk azzal, hogy történetünk fikció, akkor az máris nagyban különbözik a hazugságtól – nincs szándékunkban átverni senkit. A mellébeszélésben ellentmondás rejlik a között, ami a célunk (elmesélni egy igaz történetet), és a között, amit valójában teszünk (elmesélünk egy fikciót). A konfabulációra akkor vagyunk hajlamosak, amikor meg kell magyaráznunk valamit, viszont nem vagyunk tisztában azokkal a tényezőkkel, amelyek alapján döntünk. Így amikor magyarázatot várnak tőlünk, akkor kénytelenek vagyunk kreálni egyet. A magyarázatnak hihetőnek kell tűnnie, még akkor is, ha nem a tényekben, a valóságban gyökerezik.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a konfabuláció valami olyasmi, amit el kéne kerülnünk, ha tehetjük.

Már csak azért is, mert félrevezető információkat közlünk magunkról (például, hogy a zoknikat a színük alapján választjuk), és a világról is (például, hogy Arya kevésbé volt alkalmas a munkára, mint John).

Ugyanakkor a mellébeszélésnek a hátrányok mellett megvannak a maga előnyei is. Amikor inkább kamuzunk, mintsem elismerjük, hogy híján vagyunk a szükséges ismereteknek, arra törekszünk, hogy jobb képet alakítsunk ki magunkról a többiekben. A magunkról kialakított képet egy koherens történetbe integráljuk, s ezt osztjuk meg másokkal.

Amikor kamuzunk, a helyett, hogy beismernénk tudatlanságunkat, olyannak állítjuk be magunkat, akiben megvan a szükséges önbizalom, aki tudja, hogy mit miért csinál. Ha a cikk elejében említett kísérlet alanyai nem találtak volna ki valamilyen magyarázatot, úgy tűntek volna fel, mintha találomra választották volna ki a zoknit. Az ember szereti magát racionális lénynek mutatni, és ez még akkor is így van, ha tudatában van annak, hogy nem az. Ha a felvételi bizottság tagjai nem találtak volna ki valamilyen magyarázatot arra, hogy miért Johnt választják a két egyformán felkészült jelölt közül, egyszerűen inkompetensnek gondolták volna őket, elveszítették volna az autoritásukat.

A mellébeszélés egy másik hasznos funkciója, hogy ezen keresztül olyan preferenciákat, értékeket tudunk szélesebb körben megosztani, a szélesebb nyilvánosság részévé tenni, amely identitásunkat építi. Kitalálunk egy történetet, hogy olyanná legyünk, mint a főhős. Mint a mesében. Ha megváltoztatjuk a múltunkat, megváltozhat a jövőnk is – ígéri ez a viselkedés.

Végül talán a legfontosabb: amikor konfabulálunk, akkor információt osztunk meg magunkról, ami beszélgetés tárgya lehet.

Külső visszaigazolást, visszacsatolást kapunk ezáltal olyan kérdésekről, amelyek választásaink szempontjából fontosak. Ezeken keresztül viszont módosíthatunk viselkedésünkön és módosulhatnak viselkedésünk következményei.

Ha a munkaerőfelvételi bizottság azt mondja, hogy John alkalmasabb az állásra, mint Arya, az egy olyan tény, amelyet meg lehet kérdőjelezni. Meg lehet  nézni újra John önéletrajzát, ellenőrizni lehet munkerőpiaci tapasztalatait.

Döntéseinket gyakran befolyásolják külső tényezők és nem tudatos mozgatórugók. Hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat kompetens, racionális és koherens lénynek gondoljuk el, aki jó ok nélkül nem hisz el semmit és alapos indok nélkül nem cselekszik. Ez persze nagyrészt illúzió, viszont arra kiválóan alkalmas, hogy fenntartsa motivációnkat arra, hogy kritikus helyzetekben is küzdjünk céljaink eléréséért.

Túlbecsüljük a képességeinket azért, hogy rugalmasabbak, produktívabbak legyünk, hatékonyabban oldjuk meg a problémákat.

A mellébeszélés kompromisszumot jelent a valóság megértése és saját magunk között. Közvetítő közeg, amelyen keresztül jobban képesek vagyunk megérteni és elfogadni a körülöttünk lévő világot.