Miért nyúlt hosszabbra a válság Európában? Ebben még mindig nem értük el a 2008-as szintet

Miközben az USA gazdasága viszonylag hamar kilábalt a 2008-as válságból, Európában még mindig nem sikerült elérni a válság előtti szintet a munkanélküliség területén. Az amerikai ráta mindössze 3,9 százalék, eközben az uniós 7,1, melynek fő oka,  hogy a déli államok a mai napig nem tudtak talpra állni a rossz szerkezetű megszorítások miatt. Írország a válság idején a bajba jutottak ötös csoportjában volt, de hamar túllendült a holtponton. Vajon miért?

 

A munkanélküliség alakulása az EU-ban (2008-2018), forrás: Eurostat, Statista

 

2010-ben még egy kategóriában, az euróövezet perifériájára sodródott úgynevezett PIIGS-országok körében együtt szerepelt Portugália, Írország, Olaszország, Görögország és Spanyolország, az írek azonban gyorsan kiléptek ebből a körből, miközben a négy déli állam a mai napig a rossz szerkezetű válságkezelés következményeivel küzd. Hogy a válság milyen, máig ható katasztrófát okozott a déli tagországokban, azt legjobban talán a munkanélküliségi adatokból láthatjuk. Miközben

az uniós államok zömében már munkaerő-hiánnyal küzdenek,  Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban még mindig 12-20 százalék körül alakul a munkanélküliség ráta, a fiatalok esetében pedig 35-43 százalékos a mutató.

Görögországban a munkaképes korú lakosság több mint ötöde nem talál munkát, a 25 év alattiak körében pedig ez az arány meghaladja a 40 százalékot. A spanyol fiatalok helyzete sem sokkal jobb: csaknem 40 százalékuk állástalan, a teljes munkanélküliség ráta pedig 15 százalék felett alakul. Ebből a szempontból még Portugáliában a legkedvezőbb a helyzet, ahol 7-8 százalékos az állástalanok aránya.

De uniós szinten is látszik, hogy – az USA-val ellentétben – nálunk

nem egy, hanem három válsághullámmal kellett megküzdeni, és a válság előtti 6,8 százalékos munkanélküliségi szintet a mai napig nem sikerült elérni.

Ez egyébként a munkanélküliségi adatokon is látszik: az Egyesült Államokban 3,9 százalékos a ráta, és a második negyedévben beérett az adócsökkentés is: négy százalékos GDP-növekedést mutatott a gazdaság.

Lehúz az adósságszolgálat

Közös jellemzője még a mediterrán országoknak az eladósodottság. Az olasz államadósság mértéke a bruttó hazai termék (GDP) 132 százaléka körül jár (2008-ban, a válság évében 102,4 százalékon állt a mutató), nominálisan pedig mintegy 2300 milliárd euróra rúg. Ez annyira magas, hogyha valamiért bajba kerülne az olasz állam, és nem tudna bevonni forrásokat az adósságfinanszírozásra, akkor

az eurózóna állandó válságkezelési eszközének mintegy 400 milliárd eurónyi szabad forrása sem lenne elegendő a vészhelyzet kezelésére.

A bankok mérlegét nem tisztították ki

Különlegesen rossz helyzetben vannak az olasz bankok, náluk ugyanis feltűnően magas a nemteljesítő és a rossz hitelek aránya, (2016-ban 200 milliárd euróra rúgott a rossz hitelállomány) ami rányomja a bélyegét az ottani bankszektor működésére. A kormányválságról kormányválságra bukdácsoló ország eddig nem tudta megoldani a gazdaság strukturális problémáit, így az elmúlt három évben ugyan volt némi növekedés, de ez az előrelépés lényegesen gyengébb, mint az euróövezeté, és nagyon gyenge a közép-európai régióval összehasonlítva. Idén is 1-1,5 százalék közötti GDP-növekedést várnak az elemzők. Jónéhány bank helyzete a mai napig instabil,

a világ legrégebbi bankjának számító Monte Paschi di Siena-nak eddig több állami mentőövet kellett dobni,

de több más olasz bank is bajba jutott: a Veneto Banca és a Banca Popolare di Vicenza is kapott már állami forrást, legutóbb pedig a genovai Carige Bank ellen indított vizsgálatot az Európai Központi Bank, mert nem teljesítik a tőkekövetelményeket.

A görögök 275 milliárd eurót kaptak, mégis rosszul állnak 

Az EU vitán felül legeladósodottabb tagja Görögország, ahol a kedvezőtlen világgazdasági folyamatokra adott túlzó megszorítások elhúzódó válságot eredményeztek, így minden más országnál mélyebb recesszióval volt kénytelen szembenézni. Tavaly is még 180,8 százalékra rúgott a GDP-arányos államadósság, ugyanakkor biztató jel, hogy már képes volt egy százalék feletti növekedést felmutatni a görög gazdaság. Az idei évre 2,5 százalékos gyarapodást jósol az Európai Bizottság, ami azt jelenti, hogy tartós növekedési pályára állhat a gazdaság. Az elmúlt esztendőket azonban csak úgy tudta átvészelni Athén, hogy

a szigorú megszorításokért cserébe nyolc év alatt 275 milliárd euró pénzügyi támogatást kapott a Nemzetközi Valutalaptól és európai hitelezőitől.

A magas munkanélküliséget nem tudják leszorítani

Ami Spanyolországot illeti, a magas munkanélküliséget leszámítva ma már jobb a helyzet: a turizmusnak is köszönhetően a 2017-es évet 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel zárta, míg 2018-ra 2,7 százalékos GDP-arányos bővüléssel számol a spanyol kormány és a jegybank is. Ugyanakkor a pénzügyi szektoron kívüli

spanyol magánvállalati szféra GDP-arányos adósságrátája még mindig magas, 159,9 százalék volt a tavalyi év vége felé,

igaz, ez már 25 százalékponttal alacsonyabb, mint két évvel korábban. A spanyol államadósság több mint 1140 milliárd euró volt az elmúlt évben, és meghaladta a GDP 98 százalékát.

A munkanélküliség a bajba jutott négy mediterrán országban 2013-14-ben érte el a csúcspontját: ekkor

a görögöknél és a spanyoloknál 26-27 százalékos munkanélküliségi arányt mértek a felnőttek körében, míg a fiataloknál 55-57 százalékra ment fel az állástalanok aránya.

Azóta történt javulás, de még mindig ezekben az országokban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta az EU-n belül.

A megszorítások hosszú évekre befagyasztották a növekedést

Portugália ugyancsak az EU gyenge pontjai közé tartozott, és az IMF segítségére szorult. Mostanra sikerült beindítani a növekedést, melynek mértéke átlagosan 2 százalék körüli. Az IMF-féle megszorító csomagok lejárta óta ezt már nem bérbefagyasztással, vagy az állami beruházások visszafogásával érik el, hanem gazdaságösztönző lépésekkel. Ám az államadósság leszorítása terén még bőven van tennivaló, ez ugyanis még mindig 125 százalék körüli szinten áll. A megszorítások nem csak itt lassították le a növekedést.

Az EU-n belül a legalacsonyabb növekedési arány még a recesszió után is Olaszországban és Görögországban mérhető,

utóbbinál még egy évtized is szükséges lehet, hogy a válság előtti szintet elérjék.

Mit tudtak az írek?

Noha Írország szenvedte el az egyik legnagyobb veszteséget a 2008-as válság alatt, sokkal hamarabb sikerült talpra állnia, mint a mediterrán országoknak. A sikeres válságkezelésben nagy szerepet játszott

a költségvetés határozott rendbetétele, a bankszektor reorganizációja és a gazdaságszerkezet rugalmasságának növelése, ami együttesen a nemzetközi tőkepiac bizalmának visszaszerzésével járt.

Azért elég keserű pirulát kellett lenyelnie a lakosságnak: az ír válság kezdetén 6 százalékos bércsökkentést hajtottak végre – miközben az EU többi országában még növekedtek a bérek – és átalakították a nyugdíjrendszert, ami például a közalkalmazottak járandóságának csökkenésével és a korhatár emelésével járt. A kezdeti szigor azonban jelentős politikai-társadalmi konszenzussal párosult, így a reformok után elég gyorsan magukra találtak. Ennek egyik jele, hogy a munkanélküliségi ráta ma már csak 5 százalék körüli, a fiatalok körében pedig mintegy 11 százalékos az állástalanok aránya. Az ír gazdaság kiváló teljesítménye megmutatkozik abban is, hogy

az államadósság mértékét a csaknem 120 százalékos maximális szintről 72 százalékra sikerült letornázni, alig 3-4 év leforgása alatt.

Az alacsony társasági adókulcs vitt mindent

Igaz, ebben szerepet játszott, hogy az alacsony társasági adókulcs miatt a vállalati székhely-áthelyezéssel történő adóoptimalizálás kedvelt célpontjává vált a kelta ország az elmúlt években. Az ír gazdasági növekedés mutatóit tehát torzítják azoknak a multinacionális cégeknek az eredményei, amelyek a kedvező adózás miatt telepedtek meg. De még ha figyelmen kívül is hagyjuk ezeket az adatokat, a mérések azt mutatják, a növekedés az európai átlag fölött alakult.

2006 és 2016 között például évente átlagosan 3,4 százalékkal gyarapodott az ír gazdaság, miközben az EU-ban ez a ráta csak 0,7 százalék volt.

A Hitelintézeti Szemle legújabb kiadványában a négy bajba jutott mediterrán állam elhibázott válságkezelését és a magyar kilábalási forgatókönyvet hasonlítja össze Matolcsy György jegybankelnök és Palotai Dániel ügyvezető igazgató tanulmánya, melyet itt  olvashat.

Az önálló monetáris politika hiánya

Az euróövezet kettészakadásának egyik alapja, hogy

a közös valuta a versenyképes gazdaságú és a magas exporthányaddal együttesen rendelkező államoknak kedvezett.

Mindez Írországról – elsősorban az alacsony adókulcsok miatt – elmondható, ám a négy déli országról nem. A görögök külkereskedelmi mérlege már a válság előtt negatív volt, az olaszok pedig ugyan sokat exportálnak, ám a versenyképesség terén -a magas adóterhek miatt – rosszul állnak. Az exportot az olasz kormányok hagyományosan a líra leértékelésével segítették, erre azonban az euróövezetben nincs mód.

A görög, olasz, spanyol és portugál állampapírok vásárlásával az Európai Központi Bank ugyanakkor mesterségesen alacsonyan tartja az adósság után fizetendő kamatszintet,

ennek a “mennyiségi könnyítésnek” azonban év végével búcsút mondhatnak, kérdés, mennyire ugranak majd meg a kamatok az EKB kiszállása után.

A hirtelen kamatesés csapdája

Az euróövezetbe lépéssel a korábban magas kamatkörnyezetben lévő déli államokban hirtelen csökkent a kamatszint, ami egyrészt pozitívan hatott a beruházásokra, másrészt azonban a felelőtlen hitelfelvételre is teret adott, összességében pedig óriási ingatlanlufit fújt.

A bedőlt hitelek aránya ezekben a déli országokban volt a legmagasabb, ami a recesszió három hulláma idején bankpánikhoz és tőkekimenekítéshez vezetett.

Ne felejtsük, hogy a bankmentéskor Cipruson a bankbetétesek pénzének egy részét is be kellett fagyasztani, a bankok iránti bizalom a mai napig nem állt helyre, és a kimentett tőkének csak egy része került vissza. Ezért bizonyult kulcsfontosságúnak, hogy az írek legelső lépése a bankok gyors rendbehozatala volt, amivel visszanyerhették a nemzetközi befektetők bizalmát, és elkerülték a tőkekimentést.

Hajdú Péter – Szabó Anna