Milyen áron működik az IMF programja a szomszédunkban?

Újabb hitelrészletet hívhat le Ukrajna a 2015-ben megkötött, 17,5 milliárd dolláros IMF hitelkeretéből. De vajon sikerült talpra állítani az ukrán gazdaságot? Tanult az IMF a korábbi hibáiból, és életképes gazdasági reformokat kért a csőd szélére került, háborúban álló  országtól? 

Nehéz négy évén van túl Ukrajna: a 2014 elején lezajlott úgy nevezett „méltóság forradalma” után teljesen új politikai viszonyok alakultak ki egyik napról a másikra, miközben Oroszország – kihasználva a szomszédja instabil belpolitikai helyzetét – annektálta a Krím félszigetet 2014. februárjában. Ezután háborús helyzet alakult ki Ukrajna keleti részén, ahol a Moszkva által támogatott szeparatisták a központi hatalom ellen indított harcot. A háborús helyzet azóta is tart, amely 2014 tavasza óta több, mint 10.000 áldozatot követelt, és hatalmas költségekkel terhelte meg az ukrán államot. A 2019-es elnöki és parlamenti választásokhoz közeledve megvizsgáltuk, milyen reformokat sikerült végrehajtani Ukrajnában a háborús viszonyok között, és mivel járt a gyakorlatban az ország orientáció-váltása.

Ukrajna elmúlt négy évének a megítélése nem egyszerű, hiszen azt kell figyelembe vennünk, hogy egyrészt az Oroszországgal kiéleződött konfliktus miatt teljesen felborultak a korábbi gazdasági kapcsolatok, miközben Oroszország volt Kijev legfontosabb gazdasági partnere. Másrészt az ország területén 2014 óta változó intenzitású háborús konfliktus folyik, amiről sokan megfeledkeznek. Ezzel nagy emberáldozatokkal jár, komoly pénzügyi terhekkel jár, és demoralizálja a lakosságot. Kijev becslése szerint 2014-ben napi 5 millió dollárt emésztett fel a háború az ukrán költségvetésből. Harmadrészt fontos megemlíteni, hogy Ukrajna gazdasága nagyban elmaradt a szomszédjaitól, tehát eleve nehéz helyzetből indult: Oroszország egy főre eső GDP-je 29 ezer USD környékén jár, Lengyelországé 31 ezer amerikai dollár fölött, Belarusz egy főre eső GDP-je 20 ezer USD, miközben Ukrajnáé 2017-ben csupán 8.667 USD-t tett ki.

Ennek ellenére az új hatalom indulását nagy várakozások kísérték: az ukrán lakosság gyakorlatilag azt várta tőle, hogy Ukrajna minden korábbi problémáját megoldhatják majd – a gazdasági problémákat, a technológiai lemaradást, a rendszerszintű korrupciót, és nem utolsósorban beléptetik majd az országot az Európai Unióba, és esetleg a NATO-ba… Mindez már kezdetektől lehetetlen feladatnak tűnt, a szükséges reformok meghozatala pedig egyben politikai öngyilkosságot vetített előre.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az elmúlt négy évben az ukrán hatalom nagy utat járt be, és legalább egy tucat kulcsfontosságú reformot sikerült elindítani, amelyek hosszútávon az ország fejlődését szolgálhatják. Nehéz egyelőre megítélni az egyes reformok sikerességét, hiszen ezek hatása csak hosszútávon jelentkezhet majd.

A legelső átalakítások között említhetjük a decentralizációs reformot, az energetikai reformot, a hadsereg megreformálását, és a rendőrségi reformot. Ezeket követték az igazságügyi-, a nyugdíj-, egészségügyi-, oktatási-, bank- és privatizációs reformok, illetve az egészséges vállalati környezet megteremtése. Végül ugyanebbe a körbe tartozik az európai integráció elindítása, melynek keretében Ukrajnának sikerült aláírnia a Társulási Egyezményt az Európai Unióval, – amely lényegében egy ütemtervet fogalmazott meg az ország számára a következő tíz évre. Fontos előrelépésnek tekinthető az Európai Unió és Ukrajna közötti vízummentesség tető alá hozása is.

Azenergetikai reformlényegét tekintve arról szólt, hogy az ukrán energiapiacot piaci alapon alakították át, és megszüntették az állami vállalatok mértéktelen dotációját. Ennek következtében a lakossági árak akár öt- vagy hatszorosával emelkedtek. Másrészt az orosz gáztól való függés megszüntetése volt a cél, és néhány év alatt sikerült elérni azt, hogy Oroszországtól már gyakorlatilag alig vásárolnak gázt, a gáz európai partnerektől, európai hubokból érkezik (ami ettől függetlenül ugyanúgy Oroszországból származik, csak nem direkt módon). E mellett a kormány ösztönözte a belső gázkitermelés növelését és az energiahatékonyság javítását.

Fontos következményekkel járt a decentralizációs reform: a központi hatalom bizonyos jogköröket átadott regionális központoknak, önkormányzatoknak. A bevételek egy része a régióban maradhatott, amiből közvetlenül gazdálkodhattak. Az elmúlt időszakban végzett felmérések szerint általánosságban megnőtt a lakosság bizalma a helyi hatalmi szervek irányában, és a reform hozzájárult a helyi infrastruktúra, a közlekedés, és a lakhatási és kommunális szolgáltatások javulásához.

Arendőrségi és igazságügyi reformsorán a korrupció megszüntetése volt a fő cél. A rendőrséget gyakorlatilag teljesen újjáalakították az alsó szinteken: szigorú szűrőket alkalmaztak a rendőrök és a bírók felvételénél, és igyekezték transzparensebbé tenni a rendszert a lakosság felé. E mellett létrehozták az Antikorrupciós Bíróságot.

A 2017-ben bevezetett nyugdíjreformnem az életkorhoz, hanem a biztosítás hosszához kötötte a megreformált nyugdíjrendszert. 2017-től 60 éves kortól való nyugdíjazáshoz egy minimum 25 éves biztosított viszony kell igazolni. 25-15 év közötti jogviszony esetén a nyugdíjazást 63 éves korban állapították meg, 15 évnél rövidebb biztosítás esetén pedig 65 éves korban. Ez a korhatár 2028-ig tovább növekszik, egészen addig, amíg a 60 éves kortól történő nyugdíjazáshoz már legalább 35 éves biztosítási viszony lesz szükséges.

Azegészségügyi reformsorán a beteg személye lett a mérvadó: a kórházak és az orvosok is a törvények értelmében aszerint kapnak támogatást – illetve az orvosok fizetést – hogy hány beteget sikerül fogadniuk és ellátniuk. Az orvosi ellátás földrajzi kijelölését megszüntették, innentől bárki szabadon megválaszthatja az orvosát és az őt ellátó kórházát. Azonban az ingyenes egészségügyi szolgáltatások körét korlátozták, bizonyos egészségügyi ellátás fizetőssé vált. A törvény értelmében ugyanakkor a kórház az egészségügyi szolgáltatásai legfeljebb 20 százalékát teheti fizetőssé. Így a döntéshozók reményei szerint egy olyan verseny alakulhat ki az orvosok és a kórházak között, amely a minőség jelentős növekedésével járhat.

bankreformsorán az állam az ukrán pénzintézetek helyzetét próbálta stabilizálni és jobban kontrollálhatóvá tenni. A bankokat tőkésítették, a bankfelügyeletet pedig erősítették. A vállalati működéstigyekeztek egyszerűsíteni és átláthatóbbá tenni. Ezen a téren már tapasztalhatóak eredmények is: 2018-ban a Doing Business ranglistán Ukrajna már a 76. helyen végzett, miközben 2012-ben még a 152. helyen állt.

A 2018 elején életbe léptetett privatizációs törvényazt a célt szolgálja, hogy az állam megszabaduljon a nagyra duzzasztott, több ezerre tehető vállalati hálójától, amelyek az országban tapasztalható korrupciót segítik elő. A tervek szerint az állami vállalatok eladása megfelelő versenykörülményeket teremt majd, és transzparens lesz.

Fontos megjegyezni, hogy a reformok egy jó része a nemzetközi partnerek javaslataira épült (Európai Unió, IMF, Világbank) – és például az Európai Unióval kötött Társulási Egyezmény feltételei között szerepel, illetve már évek vagy akár évtizedek óta szükségessé vált, azonban a potenciális politikai következményei miatt korábban egyik politikai erő sem merte meglépni.

A hatalmon lévő politikai erők számára az elmúlt négy év teljes kudarccal érhet véget: a jelenlegi államfő, Petro Porosenko támogatottsága a szeptemberi közvélemény-kutatások szerint 6-12 százalékos támogatottsággal bír, amivel csak harmadik-negyedik helyen áll az elnöki versenyben. Összehasonlításképp a 2014-es elnökválasztást Porosenko 54,7 százalékkal nyerte. A jelenleg vezető Julija Timosenko támogatottságát 15-18 százalékon mérik, ami még szintén nem jelent semmilyen garanciát a márciusi választásokig. Timosenko igen magas negatív indexekkel bír – a korábbi ukrán miniszterelnöknő 2010-ben és 2014-ben is sikertelenül indult az elnökválasztáson, a legutóbbin pedig csupán 12,8 százalékot ért el. A változást most az okozhatja, hogy a lakosság általánosan csalódott a jelenlegi hatalmi erőkben: a várva várt gazdasági javulás és életszínvonal növekedés még mindig nem következett be, a reformok pedig igen fájóak voltak a lakosság legszélesebb rétegei számára. A rezsi költségek többszörösére emelkedtek, az infláció miatt drasztikusan nőttek az árak, az egészségügyi szolgáltatások egy része ingyenessége megszűnt, a nyugdíjkorhatár emelkedett. Timosenko viszont el tudta határolni magát a jelenlegi hatalomtól és a reformoktól: miközben ő is az európai integrációt és a NATO csatlakozást támogatja, el tudta hitetni azt is, hogy amennyiben hatalmon lenne, az embereket negatívan érintő döntéseket el lehetett volna kerülni. Amennyiben a politikai küzdelemből ő kerülne ki győztesen, javára fordíthatja az eddig megtett lépéseket, és bevárhatja azok eredményét anélkül, hogy népszerűtlen intézkedéseket kellene tennie.

Az elmúlt négy év nemcsak a vezető ukrán politikusokra, hanem a legnagyobb politikai erőkre is rányomta a bélyegét: a 2014 végi parlamenti választások győztese, az Alexander Turcsinov és Arszenyij Jacenyuk által vezetett Népi Front párt, amely 2014-ben még 22,14 százalékot szerzett a választásokon, fokozatosan elveszítette a szavazói bázisát, és a 2015-ös helyi választásokon már nem is vett részt, mert támogatottságát 1 százalék alatt mérték. Az ukrán államfő pártja, a Porosenko Blokkja (Szolidaritás) 2014-ben 21,82 százalékos eredménnyel jutott be a parlamentbe, jelenleg viszont 8 százalék környékén mérik. A két legerősebb politikai erő jelenleg a Batykivscsina – Julia Timosenko pártja (18-20 százalékon mérik) és az Ellenzéki Blokk (14-15 százalék), amely Viktor Janukovics korábbi pártja, amely a Régiók Pártjának a maradványaira épül, és Oroszországhoz közeledő politikát követ.

A felsorolt reformok ellenére Ukrajnában a gazdasági helyzet egyelőre továbbra sem javult sokat, és az életszínvonal inkább csak romlott. Még mindig számos olyan probléma adódik, amelyeket ez idáig nem sikerült megoldani, és egyre sürgetőbbé válhatnak a következő években az aktuális hatalom számára. Ilyen a nemzeti valuta törékenysége, és az ország magas államadóssága (2017-ben GDP-hez viszonyítva 81% volt). A belpolitikai helyzet továbbra is igen instabil marad – ezt jól jelzi, hogy egyik politikai erő sem tud 18-20 százaléknál magasabb népszerűségi adatokat mutatni. Nem sikerült megfékezni az Ukrajnában minden szervezet által évtizedek óta kiemelt rendszerszintű problémát, a korrupciót sem: a Transparency International idei rangsora szerint az ország a 130. helyen végzett a listában (egy évvel azelőtt pedig 131. volt). Az ígéretek ellenére nem sikerült leszorítani az oligarchák hatalmát sem: Rinat Ahmetov, Viktor Pincsuk, Igor Kolomojszkij vagy Dmitrij Firtas továbbra is nagy befolyással rendelkeznek az ország életében az általuk irányított energetikai-, ipari- vagy média vállalatokon keresztül.

Anton Bendarzsevszkij, a PAIGEO Kutatóintézet vezetője