Önsorsrontó ámokfutássá vált a Brexit – a brit kormányválság krónikája

hirdetés

Pont két évvel ezelőtt döntöttek kis többséggel az EU elhagyásáról a britek: a népszavazás eddigi mérlege katasztrofális. Lehetetlen küldetéssé vált Nagy-Britannia kiválásának letárgyalása, mert a népszavazás az úgynevezett kemény kilépésről döntött, a gazdasági racionalitás azonban mást diktál, ez vezetett a brit kormányválsághoz. Két év ámokfutásának mérlege.

A politikai motiváció gazdasági ésszerűség feletti győzelmeként értékelhető a britek kiválásáról szóló referendum, melynek legutóbbi eredménye a brit kormányválság. Mivel a népszavazás a kemény kilépés mellett döntött,

a Brexit politikai érvei (a kemény kilépés) és a gazdasági érdekek (puha kilépés) összeegyeztethetetlensége feloldhatatlan maradt az elmúlt két évben, miközben az idő a britek ellen dolgozik.

Ez a patthelyzet vezetett a brit kormányválsághoz: először David Davis, a kilépési tárgyalásokért felelős miniszter távozott, majd Boris Johnson külügyminiszter dobta be a törölközőt.

A feloldhatatlannak tűnő helyzet hátteréről jelent meg nemrég kiváló elemző kötet Losoncz Miklós, a Budapesti Gazdasági Egyetem kutatóprofesszorától. 

A kilépés egyrészt nem oldja meg a Brexit-döntés mögött húzódó belső gondokat, másrészt lassú, fokozatos és tartós lemaradást hoz Nagy-Britanniának,

amelynek világgazdasági pozícióit és nemzetközi befolyását zsugorítja, az ország közép- és hosszú távú gazdasági lehetőségeit pedig beszűkíti – olvasható Losoncz Miklós Az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból és az európai integráció című nemrég bemutatott kötetében.

Az egyetemi tanára úgy véli, az Egyesült Királyság nagyon keveset nyer és nagyon sokat veszít az Európai Unió elhagyásával. Az idő megmutatta, hogy

önsorsrontó politikai hazardírozás volt már a népszavazás kiírása is, amely rövid távú politikai érdekek mentén született döntésnek bizonyult, és sokkok hatását hozhatja a briteknek.

A referendum olyan ámokfutásnak tekinthető, amely csak zsákutcába vezethet: egyrészt a politikai megfontolások (a Brexit-döntés végrehajtása) és a gazdasági ésszerűség (a brit áruk piacainak biztosítása) között ellentét feszül, másrészt

minél nagyobb szuverenitást ad a kilépés a briteknek, annál kisebb súlyúak lesznek a nemzetközi porondon.

A Magyar Közgazdasági Társaság korábbi elnökségi tagja szerint

a referendum kiírása mögül hiányzott a tárgyszerű kockázatelemzés,

amelyből ki kellett volna tűnnie: még az EU-ban maradás is csak rendkívül csekély rövid távú belpolitikai haszonnal kecsegtet, ami eltörpül a nem várt negatív kimenetel nagyon is előre látható költségei és hátrányai mellett. Maga a referendum kiírásáról szóló döntést nem a racionális mérlegelésre támaszkodva hozták meg, hanem

szűk látókörű, rövid távú és nem kismértékben pártérdekeket szolgáló belpolitikai szempontok alapján.

A népszavazás ígérete rövid távon ugyan sikeres volt, mert a 2015. májusi parlamenti választásokat megnyerte a Konzervatív Párt, ám a referendum dátumának (2016. június 23.) közeledtével egyre inkább kétélű fegyvernek bizonyult.

A döntés maga pedig

egy "negatív összegű játék, amelyben a közvetve és közvetlenül érintett gazdasági szereplők többsége veszít".

Ezt a csapdahelyzetet kellene megoldania egy olyan kormánynak, amelyen belül is viták húzódnak a kilépés mikéntjéről.

Losoncz Miklós könyvében átfogó elemzést nyújt a kilépési döntéshez vezető folyamatokról, amelyhez hozzájárult “a brit identitás hosszabb időre visszanyúló válsága is, melynek gyökereit a gyarmatbirodalom felbomlásában kell keresni”. A Brexit-nek a szigetországot és az EU-t érintő hatásairól írt összefoglalójában kiemeli, hogy a döntés bizonytalanságot hozott az EU számára is, ezért nagyon fontos megtalálni azt a vékony ösvényt, amiről még elmondható: az Unió nem bünteti a briteket a kilépés miatt, de nem is teszi könnyebbé a helyzetüket. A kötet részletesen taglalja a lehetséges kétoldalú kereskedelempolitikai együttműködési modelleket, melyek közül

az úgynevezett norvég modell áll a legközelebb a puha kilépéshez, mert lehetővé teszi, hogy a brit áruk szabadon áramolhassanak az EU-ba.

A kilépés az EU-t elsősorban politikai szempontból, Londont pedig gazdasági területen érinti kedvezőtlenül:

az eddig megjelent hatástanulmányok szerint a britek jelenleg a rossz és a még rosszabb forgatókönyvek közül választhatnak.

Az összes kilépési modell közül a leghátrányosabb a megegyezés nélküli, úgynevezett rendezetlen kilépés, amely jövő tavasszal automatikusan bekövetkezik, ha nem kapnak hosszabbítást a britek az EU-tól, ehhez azonban minden egyes tagállam belegyezése szükséges. Ez lenne az úgynevezett WTO-modell, vagyis az, amikor csak a Világkereskedelmi Szervezet szabályai adnák az uniós-brit gazdasági kapcsolatok alapját. Ebben az esetben a brit áruk és szolgáltatások bejutása az EU-ba nagy mértékben akadályozva lenne, de szuverenitást kapnának a munkaerő beáramlásának szabályozásáról.

Mivel a brit export nagy része az EU felé irányul, így ez a modell hátrányos lenne az országnak, a legnagyobb veszteség a brit szolgáltató szektort (azon belül is a pénzügyi szektort) érné, határt hozna létre az ír szigeten (Észak-Írország és az uniós tag Írország között), összességében tehát

az idő tehát egyértelműen a britek ellen dolgozik.

A kilépés összességében csak súlyosbítja az Egyesült Királyság gazdasági, pénzügyi, egyensúlyi és egyéb szerkezeti problémáit, a regionális és társadalmi feszültségeket – olvasható a kötetben. “Az embernek az az érzése, hogy a briteknek olyan az EU-ból való kilépés, mint a gyarmati országoknak a függetlenség elnyerése. Megkapták, de kérdés, mit kezdenek vele” – írja Losoncz Miklós.

Szabó Anna