Óriási kis- és középvállalkozói hiteligényt tapasztal a Budapest Bank

A Budapest Bank (BB) már tavaly teljesítette azt a jegybanki célt, hogy a hazai hitelintézetek a kis- és középvállalkozóknak (kkv) évente a jelenlegi 5-10 százalékkal szemben 12-13 százalékkal több hitelt nyújtsanak – tájékoztatta a növekedés.hu-t Toldi Balázs, a BB vállalati üzletágvezetője.  

Lendületbe jöttek a magyarországi beruházások. Azok a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei első negyedévben 17 százalékkal nőttek. Bár ez elsősorban nem az üzleti szektor, hanem a költségvetési szervek nagyobb aktivitásának köszönhető, minden jel megvan arra, hogy már az év hátralévő részében a vállalatok, azon belül is elsősorban a kkv-k is hozzájáruljanak a pozitív trend fenntartásához, sőt fokozásához.

Ezt a BB-nél többek között a vállalkozókkal való rendszeres találkozóikra, az itt gyűjtött információikra alapozzák – közölte Toldi Balázs.

Ügyfélkörükben többek között az agrárvállalkozások keresnek finanszírozási lehetőséget – például új állattartó telepek, vagy feldolgozó üzemek létesítéséhez –, de jelentős az aktivitás az építőiparban és a logisztikai cégeknél is. 

Ez nem meglepő, hiszen az adatok is azt mutatják, hogy az exportra termelő ágazatok, a mezőgazdaság és az építőipar jó teljesítménye húzza a magyar gazdaságot. A kkv-k nagyvállalatok beszállítóiként is egyre több lehetőséget kapnak, de a belföldi kereslet bővülése is élénkíti a forgalmukat.  

Mivel e jelentős fejlesztéseket önerőből nem lehet megvalósítani, kézenfekvő finanszírozási megoldást jelentenek a bankhitelek, különösen, hogy az alacsony kamatkörnyezet miatt azokat most rendkívül kedvező feltételekkel lehet felvenni. Így minden remény megvan arra, hogy teljesüljön a kkv-hitelezés bővülésére vonatkozó elképzelés, amit a Portfolio.hu áprilisi konferenciáján Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke jelentett be.

Eszerint a vállalati hitelbővülést a jelenlegi évi 5-10 százalékról évi 12-13 százalékra tervezik növelni 2030-ig. Emellett a vállalati hitelállomány GDP-hez mért aránya 2030-ra a mostani 17 százalékról 30 százalékra emelkedhet.

E célkitűzést a kkv-kat hagyományosan, több mint 30 évvel ezelőtti megalakulása óta elsődleges célcsoportjának tekintő Budapest Banknál reálisnak tartják – hangsúlyozta Toldi Balázs. Már csak azért is, mert a BB vállalati üzletága már tavaly is 13 százalékkal több hitelt és lízinget helyezett ki, mint egy évvel korábban. A bank nemcsak saját konstrukciókat kínál a hazai cégeknek, de a fiókhálózatukban is elérhető MFB Pontokon keresztül az uniós forrásokat is elérhetik náluk a vállalkozások. Toldi Balázs kiemelte: a kkv-k számára már 200 millió forintos árbevételtől testre szabott megoldásokat kínálnak, azaz náluk nemcsak a sztenderdizált, úgynevezett „dobozos” finanszírozási struktúrák közül válogathatnak a cégvezetők.

Eredményességüket mutatja, hogy az Opten céginformációs adatbázis szerint 2017-ben a hazai hitelintézetek közül a BB nyitotta a második legtöbb vállalkozói folyószámlát a 200 millió és 10 milliárd forint közötti éves árbevételű cégek körében, 30 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az is figyelemre méltó, hogy a Budapest Banknál lévő látra szóló folyószámla-állomány az elmúlt egy év alatt 32 százalékkal gyarapodott, a számlák forgalma pedig 17 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.         

Ám a kedvező finanszírozási környezet ellenére több kihívással kell szembenézniük a hazai vállalkozásoknak.

Kérdés például, hogy meddig tart a konjunktúra, mikor gyűrűzik be és milyen hatást vált ki az amerikai védővámok hatása, többek között az európai autóipari szektoron keresztül – sorolta Toldi Balázs. 

Hozzátette: bár a kamatkörnyezet nagyon alacsony, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már az idén is emelt, s még valószínűleg még legalább kétszer vagy háromszor szigorítani fog, s így tesz az Európai Központi Bank, miután a napokban bejelentette, felhagy a kötvényvásárlási programjával. Márpedig ez nyomást helyezhet a Magyar Nemzeti Bankra is, hogy emelje a kamatokat.

Ezért is javasolják ügyfeleiknek, hogy az éven túli kölcsönök esetén éljenek a kamatfixálás lehetőségével – mondja a BB vállalati üzletágvezetője.

A szakértő szerint bár jelenleg a konjunktúra és a forrásbőség kedvez a hazai vállalkozásoknak, hosszú távon a kapacitásbővülésnek és a növekedésének is alapfeltétele lesz a hatékonyságnövelés. Az automatizációs, digitalizációs beruházások választ jelenthetnek többek között arra a kérdésre, hogy a mostani magas foglalkoztatottság mellett honnan vegyenek fel új szakembereket. Ezekre a fejlesztésekre jelenleg uniós források is rendelkezésre állnak, érdemes tehát ezt az időszakot jól kihasználniuk a vállalatoknak.