Orosz kémek a sasfészekben

Amikor háború zajlik, akkor minden országnak nagy szüksége van információra, így a titkosszolgálatokra is. Baj csak akkor van, ha a logika megfordul, és a szolgálatoknak lesz szüksége háborúra, hogy a létezésüket, a magas költségvetésüket igazolják.

Petro Porosenko ukrán elnök (b2), Jean-Marc Lanthier fõhadnagy, a kanadai hadsereg parancsnoka (j2) és Christopher Cavoli altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó szárazföldi erõinek (USAREUR) parancsnoka (j) az észak-ukrajnai Csernyihivi területen levõ Honcsarivszke támaszponton december 3-án. Porosenko javaslatára november 28-tól hadiállapotot vezettek be 30 napra tíz ukrán megyében a Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt.
MTI/AP/Efrem Lukackij

Erős szolgálatai általában a nagyhatalmaknak, a gyakran háborúba induló államoknak, esetleg a nagyon gyanakvó diktátoroknak szokott lenni.  Az amerikai CIA (Központi Hírszerző Ügynökség), vagy az orosz FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat), vagyis a korábbi KGB az országok globális aktivitása miatt is ilyen erős.

Az izraeli Moszad a kiélezett biztonsági, háborús helyzet miatt. Térségünkben a bolgár, a román és a horvát szolgálatok a leghatásosabbak, ami

  • részben örökölt feladataikból (a KGST-n belül Bulgáriára sok informatikai alapú adatgyűjtés hárult),
  • részben egy paranoiás diktátor, Nicolae Ceaușescu által felduzzasztott szerv, a Securitate hagyatékából,
  • részben a délszláv háború örökségéből vezethető le.

És nyilván nem véletlen az sem, hogy az ausztrál, a svájci, vagy a svéd titkosszolgálatokról ritkábban készülnek Oscar-díjas akciófilmek.

Fordított szerepek

A titkosszolgálatoknak azonban van egy sajátossága. Ha létrejönnek, ha sok embert képeznek ki titkos hadműveletekre, akkor azok dolgozni fognak, megmaradnak a szolgálatoknál, vagy esetleg a politikai, vagy a gazdasági életben törnek babérokra.

Mivel képzettek, össze tudnak fogni, rejtett akciókat követnek el, adott esetben fedett műveletekkel tudnak kiiktatni ellenfeleket. Elsősorban karakter-gyilkossággal, jelképesen, rosszabb sorsú helyeken akár fizikailag is.

Ha pedig az érdekeik azt kívánják,akkor a szolgálatok akár nemzetközi konfliktusokat is kirobbanthatnak.

Sziloviki

A korábban katonai, vagy nemzetbiztonsági feladatokat teljesítő közéleti szereplőknek vélhetően a legnagyobb súlya Oroszországban van. Az angolszász sajtó által csak siloviknak, oroszul inkább szilovikinek ejtett és írt informális hálózat rendkívül fontos a politikában és a gazdaságban is.

Maga Vlagyimir Putyin is ilyen háttérrel bír, de például Igor Szecsinnek, az olajipar elsőszámú vezetőjének is katonai és titkosszolgálati múltja van.

Erre a világra az a jellemző, hogy az orosz nemzeti és katonai érdekek kőkemény védelmezői, Nagy-Oroszország hívei, akik nem lelkesednek a volt Szovjetunió széteséséért és súlyvesztéséért, és bár nem kifejezetten az autoriter rezsimek hívei, de számukra az erős és követhető politikai vezetés fontosabb, mint a demokratikus szabadságjogok.

Ki az erősebb?

Oroszországban bonyolítja a képletet, hogy az ország sok nemzetközi katonai konfliktusa (például Ukrajna, Szíria, Grúzia) miatt Moszkvában nagyon erős a katonai hírszerzés is. A köznyelvben régi nevén a mai napig csak GRU-ként, vagyis Felderítő Főcsoportfőnökségként emlegetett szolgálat is.

Az orosz tényfeltáró sajtó kedvelt, igaz nem teljesen kockázatmentes időtöltése, hogy amikor valami különös eseménysor következik be, például Nagy-Britanniában idegmérgezés ér egy korábbi orosz-brit kettősügynököt, Szergej Szkripalt, akkor a sajtó azt találgatja, hogy ki áll az események mögött.

A világ gyanúja szerint oroszok, a moszkvai hivatalos álláspont szerint természetesen nem oroszok.

A pletykák szintjén pedig az is felmerül, hogy a politikai hatalom mozgatja ilyenkor a szolgálatokat, de az is, hogy a szolgálatok szítanak szándékosan konfliktust és a kormányzat csak leköveti az eseményeket. Ennek röviden az lehetne a célja, hogy a szolgálat bizonyítsa, hogy milyen nagy szükség van rájuk, mennyi ellenfele van az országnak.

Egy különös haláleset

Az orosz szolgálatok kicsit megrendült befolyása nemrégiben azért került bele a médiába, mert Vlagyimir Putyin állítólag számon kérő elbeszélgetésre hívta el Igor Korobkovot, a katonai hírszerzés vezetőjét és a moszkvai ellenzéki sajtó arról számolt be, hogy a GRU-vezér a megbeszélésen rosszul lett.

Mindez több szempontból is lehetséges. Elsősorban azért, mert Korobkov valóban beteg lett és az elmúlt napokban meghalt, másodsorban pedig azért, mert a katonai felderítők sorozatosan buktak le az elmúlt hónapokban. Természetesen Moszkva mindig tagad, de a brit Salisburyben (ahol a novicsok ideggázzal elkövetett mérgezés történt) lebukott, vagy legalábbis videofelvételeken, ipari kamerás képeken bemutatott orosz tisztekről azért valószínűleg kevesen hiszik el, hogy csak turisták voltak, de Hollandiában is megbukott nemrég egy orosz kém.

Kercsi-szoros

Ilyen előzmények után, háttérben a rettentően rossz orosz-ukrán viszonnyal, az említett orosz szolgálat, vagyis az FSZB speciális határőrsége megtámadott három ukrán hajót, a Fekete-tengeren, a Kercsi-szorosnál.

Természetesen ilyen súlyú lépést, amikor Oroszország hivatalosan is „lőtt” Ukrajnára, aligha lehet legfelsőbb szintű engedély nélkül meghozni. Paradox módon (bár sohasem érdemes játszani a tűzzel), az akcióval szinte mindenki nyert. Az FSZB azzal, hogy megmutatta hatékony akcióját és embereit, demonstrálta, hogy szükség van rá, létezik, bevethető.

A 10 keleti megyében hadiállapotot megszavaztató Petro Porosenko vezette Ukrajnában pedig a hatalom stabilizálta támogatottságát, ahogy Vlagyimir Putyin is mindig csak népszerűbbé válik, amikor kiékezett nemzetközi konfliktusban vezeti a népét.

Így nyerj szavazást!

Ez utóbbi a nagypolitika egyik legfontosabb tanulsága.

Ha belföldi szavazást szeretnél nyerni, találj egy külső ellenséget, és mindenki mögéd fog állni. Ki hitte volna, hogy George W. Busht újra fogják választani, nagyon rosszul állt a 2004-es választás előtt egy évvel, de aztán megkezdte Irak ellen a hadműveleteit, vagyis folytatta a harcát a „sátán” ellen és nyert.

Egy futballhasonlattal élve, ameddig Marco Rossi csak a Honvéd edzője volt, a Fradi, vagy az Újpest szurkolói aligha rajongtak érte. Ám, miután a nemzeti válogatott szövetsége kapitánya lett, amikor a magyar csapat idegen erők ellen indul hadba, akkor minden magyar szurkoló neki drukkol, legyen amúgy Honvéd-, Fradi-, vagy Újpest-szurkoló.

Kicsit ilyen a politika is. Petro Porosenko lehet, hogy elveszíti majd a közelgő, 2019. márciusi ukrán választást, például Julija Timosenkoval szemben, ám a nemzetközi konfliktus mindig az éppen hatalmon levő vezetőt segíti, most nőttek Porosenko esélyei.

Természetesen az, hogy a most kirobbant konfliktus az orosz szolgálatok erődemonstrációjaként értékelhető és a regnáló ukrán és orosz politikai vezetők népszerűség-javító hatásával jár, nem jelenti azt, hogy csak színjáték lenne, ahogyan az is vészjósló ahogy a térség biztonsági kockázata nagyon megnőtt az elmúlt napokban.