Őskori elődeink korántsem voltak annyira otthonülők, mint ahogy a szakértők gondolták

hirdetés

A legújabb genetikai elemzések fényében biztos, hogy földrészünk mai lakói zömében nem azoktól származnak, akik hajdan ugyanazon a területen éltek. Egyre inkább világos, hogy az emberi populációk az idők során mindenütt folyamatosan vándoroltak és keveredtek.

Régebben még úgy tartották, a migráció az emberi evolúció során ritka jelenség volt, mára a legkorszerűbb genetikai elemzések hatására kiderült, ez nagyon is téves.

A régészek az emberiség múltját az ősi települések maradványaiból, az ott talált csontokból és használati tárgyakból igyekeznek rekonstruálni. Ma az írott történelem előtti korba való betekintéshez egy teljesen új eszköz áll rendelkezésre:

őseink genetikai kódjának leolvasása.

Az utóbbi években a génszekvenáló automaták (ezekkel óriási mennyiségben és gyorsasággal lehet meghatározni a géneket tartalmazó DNS-szakaszok nukleotidjainak, építőköveinek bázissorrendjét, struktúráját) árcsökkenése és egy új amerikai módszer révén hihetetlenül felgyorsult a korábban, vagy újonnan talált ősi csontvázak genetikai elemzése. E módszer azokra a pontmutációkra keres rá a DNS-ben, melyek generációkon át változatlanok maradnak és így nemcsak az egyénre, de annak tágabb csoportjára is jellemzőek. Ilyen, populációkutatásra is használható pontmutációból egy DNS-molekulán (egypontos nukleotid polimorfizmus, SNP) legalább 1,2 millió található. Mindehhez társult a dublini egyetem egy új felfedezése, mely szerint a belső fülben lévő apró csontokból százszor több DNS-t lehet kinyerni, mint más ősi emberi maradványokból.

Mindeddig több mint 1300 4-5 ezer éves kőkori, rézkori és bronzkori „szaki” csontjainak DNS-ét sikerült szekvenálni és ebből igen érdekes megállapítások születtek,

 melyek részben megváltoztatják, részben finomítják az Európa hajdani népességének eredetéről vallott nézeteket.

Az új elemzések sok újdonságot hoztak felszínre. Az eredetileg közép-ázsiai, valamint a Kaszpi és Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppékről váratlan népvándorlások indultak és mintegy 5300 évvel ezelőtt a Kelet-Közép és Délkelet-Európában élő vadászó-gyűjtögető népeket teljesen leváltották a lovaik és az új találmányként használt kocsijaik révén gyorsan terjedő nomád hordák, amelyeket a régészek az általuk használt temetkezési formáról gödörsíros népességnek neveznek. Korábban is tudták, hogy e kultúra tárgyai széles körben elterjedtek Európában,

most azonban kiderült, hogy maguk az emberek is eljutottak egészen az Atlanti partokig, kelet felé pedig egészen Mongóliáig, délre pedig Indiáig.

Ez az óriási vándorlás segíthet megérteni az indoeurópai nyelvek kialakulását és terjedését, valamint azt is, hogyan és miért cserélődtek ki az európai populációban az eredeti vadászó-gyűjtögető népekre jellemző gének a vándorló törzsek génjeivel egészen a brit szigetekig.

A régészek korábban nem gondolták, hogy a sztyeppi népek génjei ilyen magas koncentrációban jelenhetnek meg a hajdani észak-nyugat európai lakosság körében. Ez az ősi genetikai kapcsolat magyarázza azokat a sokáig kevéssé értett genetikai nyomokat, amelyeket korábban az európaiak és az észak-amerikai indiánok csontjaiban találtak. Ugyanezeket a DNS-jellegzetességeket találták meg a 24 ezer éve élt szibériai népességben, majd a gödörsíros kultúra embereinek csontjaiban, illetve ezek európai leszármazottjaiban. Természetesen ezek a gének az egykor a Bering-szoroson átvándorolt emberek révén kerültek Észak-Amerikába.

A Howard Medical School kutatói a február végi egyik Nature közleményben többszáz emberi csont DNS-ének elemzése nyomán arról a genetikai keveredésről is beszámoltak, mely Közép-Európa felől a földrész nyugati irányában zajlott le. Először 4700 évvel ezelőtt az Ibériai félszigeten olyan cserépedények jelentek meg, melyek a formájuk után Harangedényes kultúrának nevezett népességre voltak jellemzőek Közép-Európában. Kiderült, hogy egy ideig ilyen géneket tartalmazó csontokat nem találtak, vagyis eleinte csak a tárgyak kerültek át vélhetően kereskedelem révén.

Később azonban a helyzet megváltozott,

különösen akkor, amikor 4500 évvel ezelőtt a „harangedényesek” átjutottak a Brit szigetekre és néhány száz éven belül teljesen eltüntették a korábban ott lakó népességet, amely amúgy a híres Stonehenge nevű kőegyüttest is létrehozta.

Egy második, az előzőhöz hasonlóan magyar kutatók részvételével íródott Nature közlemény 255, 14 ezer évtől 2500 évvel ezelőttig élt ember csontmaradványai kapcsán annak a délkelet-európai genetikai mozgásnak irányát mutatja be, mely nemcsak a gazdálkodás északnyugat felé való terjedését szemlélteti, hanem rávilágít arra a tényre, miszerint a populációk keveredése szakaszosan történt, ráadásul Európa északibb régióiban a gazdálkodók délkelet felől való benyomulása után a vadászó-gyűjtögető gének zömmel a férfiakban maradtak fenn.

A kutatók szerint a folyamat úgy történhetett, hogy az első farmerek mindig megálltak az új területeken, ahol terményeik nem fejlődtek rendesen. Ez akár több ezer éves tartós együttélést jelentett a vadászó-gyűjtögető népekkel és ebben az időben tág tere nyílt a kapcsolatoknak. A kutatók elképzelése szerint a gyűjtögetők asszonyai a társadalmi, vagy akár hatalmi hatásokra könnyebben intergrálódtak a gazdálkodók csoportjaiba.

Az ősi DNS elemzése végül arra is lehetőséget nyújt, hogy távoli őseink mozgásain túl a hajdani betegségek jellemzőit és az akkori embercsoportok ezekre való fogékonyságát is modellezhessük. A Koppenhágai Egyetem kutatói egy mintában bizonyítékot találtak a sztyeppi csoport pestiséről. Ha a 4500 évvel ezelőtt a Brit szigetekre bevándorlók magukkal hozták e járványt, ez magyarázatot adhat a korábbi őslakók viszonylag gyors eltűnésének titkára is.     

 Palugyai István

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*