Pogátsa Zoltán: A béremelkedés ki fogja kényszeríteni a versenyképesség növekedését


hirdetés


Csak addig lehet a béreket emelni, ameddig a bérszínvonal messze elmarad a termelékenységi szinttől, nálunk azonban már kezdi megközelíteni ezt a szintet – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Pogátsa Zoltán. A közgazdász szerint az eurót a valutaövezet egységes kamatlába miatt nem érdemes bevezetni, a forint árfolyamának euróhoz kötésén azonban érdemes elgondolkozni.

Az utóbbi napok fejleményeit áttekintve úgy tűnik, most az olasz politikusok okozhatnak pénzügyi felfordulást az euróövezetben. Mi lehet ennek a következménye az unióra, illetve hazánkra nézve?

Érthető az olaszok ellenérzése az euróval szemben, hiszen a historikus adatok azt mutatják, az olasz bruttó hazai termék (GDP) mindig az uniós átlag körül alakult úgy, hogy Észak-Olaszországban a svájci szintet közelítették, Dél-Olaszországban pedig valahol a görög alatt voltak. Az euró bevezetését követően azonban az egy főre jutó olasz GDP leszakadt az uniós átlagtól, és ma alacsonyabb, mint a bevezetés előtt.

Az olasz fejekben az euró bevezetését követő megszorítások a közös pénz bevezetéséhez kötődnek.

Ezért is mutatják azt a felmérések, hogy ma a társadalom hetven százaléka úgy véli, nem tett jót az országnak az uniós tagság, illetve az eurózónába való belépés. Hogy pontosan mit hoz a jövő, azt nehéz megmondani, de az biztos, hogy

kicsi az esély az eurózóna elhagyására. Jól mutatja ezt, hogy amikor a görögöknél felvetődött a kilépés gondolata, akkor olyan becslések láttak napvilágot, amely szerint 50-75 százalékos leértékelődés képzelhető el.

Azt pedig egyetlen politikus sem vállalja be, hogy a lakosság megtakarításai felét, háromnegyedét elveszíti. Persze az a tény, hogy Olaszország jó eséllyel továbbra is az eurózóna tagja marad, nem változtat azon, hogy a kis- és közepes vállalkozások a megszorítások miatt kialakult gazdasági nehézségeknek köszönhetően továbbra sem tudják fizetni hiteleiket, a nem teljesítő hitelek aránya az olasz bankrendszerben megközelíti a drámai 20 százalékot.

Ha már az euró szóba került: érdemes Magyarországnak most bevezetni a közös valutát?

Az euró esetleges bevezetésével az a gond, hogy az eurozónában egyetlen kamatszint lehetséges csak, ami semmiképpen nem lehet ideális a fejlett és a kevésbé fejlett tagországok számára. Mert vagy a lassabban növekvő központi gazdaságokhoz igazítják, azaz alacsonyan tartják a kamatszintet, aminek eredményeként a gyorsabban növekvő periférián negatív reálkamattal lehet hitelhez jutni, amit nagyon sokan kihasználnak, s ingatlanba fektetik, amelynek értéke gyorsan növekszik, azaz eszköz-árbuborékot fúj a központi bank.

Ekkor mindenki azt hiszi, nagyon jól jár, de akkor jön a feketeleves, amikor a lufi kipukkad.

Ha viszont ezt megakadályozandó magasabbra engedik a kamatszintet, akkor a központi országok gazdaságát fojtják meg. Ebből következik, hogy az eurózóna nem optimális valutaövezet, mert csak akkor lehetne az, ha a tagországok növekedési kilátásai és ciklusaik erősen hasonlítanának egymásra.

A másik ok, amiért nem érdemes bevezetni a közös valutát, hogy ha bajba kerül valamely tagország gazdasága, akkor az eurózóna szabályrendszere megszorításokat kényszerít rá. Nincs önálló valuta, melyet leértékelhetne az önálló jegybank, amennyiben szükségét látja. Nyilván egy ország gazdasága hosszabb távon ne a leértékelésektől, hanem a magas termelékenységtől legyen versenyképes. A leértékelés, leértékelődés azonban szükséges eszköze nagy ritkán a stabilizációnak. A sikeres felzárkózás egyetlen példáját sem ismerjük, ahol időnként ne éltek volna vele.

A megoldás az lehet, amit például a dánok csinálnak, hogy az euróhoz kellene kötni a forintot, valahol 310 forint körüli szinten. Ez a magyar gazdaság stabilitását erősítené. Előnye lenne ennek a rendszernek, hogy baj esetén el lehetne szakadni az eurótól. Ez pedig egy gyorsan növekvő gazdaságban nagyon ritkán – tíz- vagy húszévente egyszer – , de alkalmazható eszköz lehet. Vagyis élvezhetjük az előnyöket, a stabilitást, hogy képesek vagyunk az eurózóna tagság feltételeit teljesíteni, s ezért gond nélkül köthetjük a valutánkat a közös pénzhez, baj esetén viszont leszakadhat a magyar jegybank.

Még akár azt is elképzelhetőnek tartom, hogy párhuzamos valutaként az euró is működhetne a forint mellett.

Közel negyedével csökkenhet a hazánknak juttatott kohéziós forrás 2021-től. Akadályozhatja-e a GDP növekedését, vagy éppen a versenyképesség javítására kényszerítheti a hazai cégeket?

Én ebben a nagy arányú csökkentésben nem hiszek. Már a kilencvenes évek óta figyelem az ezzel kapcsolatos vitákat, de

az érintett tagállamoknak mindig sikerült kiharcolni, hogy ne nagyon essenek vissza a támogatások.

De miért is tiltakoznának például a németek, amikor mondjuk a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) egy százalékát fizetik be a közös kasszába, de ennek sokszorosát rakhatják zsebre a német cégek a kelet-európai régióban az alacsonyabb béreknek, az állami támogatásoknak, az alacsony adóknak és a gyenge szakszervezeteknek köszönhetően?

Egyre több fórumon ismerik el itthon, hogy komoly gondok vannak a magyar termelékenységgel, versenyképességgel. Valóban így van ez? Miként lehet ezen a helyzeten javítani?

Valóban komoly gondok vannak a magyar termelékenységgel. Gyakorlatilag a belépésünk óta alig nő. Az viszont örömteli, hogy a miniszterelnök mostani, harmadik programbeszédében már nem a munkaalapú társadalomról beszélt, meg az iparosításról,

hanem a magas hozzáadott értékű termelés meghonosítását tartja elsőrendű feladatnak. Szintén ebbe az irányba mutat, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyez a kormány az innovációra.

S hogy mit kellene tenni? A magas hozzáadott értékű termeléshez képzett emberekre van szükség a gazdaság minden területén és szintjén. Ezen a területen iszonyúan nagy a lemaradásunk, hiszen az oktatásra GDP-arányosan költött összeg az unióban átlagosan 6,5 százalék, nálunk viszont évente csak 4-4,5 százalék, tehát évről-évre nő a különbség. Az egészségügy területén még nagyobb a lemaradás, mert arra öt százalékponttal kevesebbet költünk évente, mint az átlagos uniós tagország.

Az is komoly hiányosság, hogy az átképzésre fordított összeget – amely például Belgiumban a GDP 1,5 százalékát teszi ki – nálunk a közmunkára fordították.

A szociálpolitikában hét százalékos lemaradásunk van az uniós átlaghoz képest. Ráadásul az infrastruktúra is leromlóban van, hiszen például az M1 és az M3 autópálya, vagy a pályaudvarok is egyre siralmasabb állapotúak. Vagyis ha sem a humánerőforrásra, sem az infrastruktúrára nem költünk, akkor mitől nőne a termelékenység?

Vannak, akik abban látják a rossz magyar versenyképesség okát, hogy a rendszerváltás óta magukra hagyták a kkv-kat, s így néhány kivételtől eltekintve nem tudott felnőni egy valóban versenyképes vállalkozói réteg. Mivel lehetne a kisebb magyar cégek versenyképességét támogatni?

Az biztos, hogy nem jó a magyar kisvállalkozások termelékenysége. Azt azonban nem tudni, hogy mennyire, mert ma Magyarországon minden kis vállalkozás adót csal. A statisztika ugyanis úgy méri a termelékenységet, hogy az eladási árat összeveti a teljes anyagköltséggel. Vagyis egy kis vállalkozásnál a könyvelő feladata a nulla közeli, kicsit pluszos mérleg elkészítése. Ha viszont összevetjük az adóbevallásokat a tulajdonosok vagyonosodásával, világosan látható, hogy költségoldalon veszik ki a hasznot és nem profitoldalon.

A megoldás pedig egyértelműen a minimálbér emelése lehet, hiszen ez alól nem tud kibújni a munkaadó.

A rendszerváltás után elinfláltuk a minimálbért, ezért a vállalkozó nem kényszerült technológiába fektetni. S amint a bérköltség így eléri  azt a szintet,

amikor már megéri technológiára költeni a bér helyett, automatikusan emelkedni fog a termelékenység.

Az pedig nem igaz, amit sokan mondanak, hogy a minimálbér emelése tönkre teszi a kisebb vállalkozásokat, hiszen már a 2001-2002-es emelésnél is alig szűntek meg munkahelyek. A legutóbbi alkalommal pedig, amikor 15 százalékkal nőtt a minimálbér, a foglalkoztatottak száma is emelkedett. A magasabb bér növeli a belső keresletet, ez jó a kkv-knak, és hajtja a növekedést, új munkahelyeket hoz létre.

Reális elképzelés az évi négy százalékos növekedés az elkövetkező időszakban? Elegendő ez a tempó ahhoz, hogy közelítsünk a fejlett országok gazdasági szintjéhez?

Az unió kohéziós támogatásai évente a GDP 6-7 százalékát tették ki az elmúlt időszakban. A Világbank friss adatai szerint a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai pedig a GDP három százalékát teszik ki. Ebből sikerült átlagosan három százalék körüli növekedést produkálni az elmúlt nyolc évben. Az is gond ennek kapcsán, hogy nem szerkezetátalakításra költöttük ezt a hatalmas összeget, hanem egyszerűen keresletösztönző hatása volt.

Ha ebben a tekintetben nem lesz változás, és az uniós támogatásoknak vége lesz – ami szerencsére mostanában nem várható, de egyszer eljön –, akkor ott állunk egy olyan gazdasággal, amely továbbra sem jó másra, mint a nyugati cégek alacsony hozzáadott értékű munkával való kiszolgálására.

Az elmúlt egy-két évben a munkaerőhiány miatt jelentősen emelkedtek hazánkban a bérek. Meddig folytatható ez a tendencia? Van esély arra, hogy felzárkózzunk az uniós bérekhez?

A bérek növekedésére csak a termelékenységgel összefüggésben szabad tekinteni.

Addig, amíg a bérek messze alatta vannak a termelékenységi szintnek, bátran lehet emelni.

Ez történt az elmúlt években, és történik ma is. Amikor azonban már megközelítik azt – és nálunk szerintem ez már nincs messze – akkor lehetetlen tovább emelni a béreket.

Felelősségteljes feladat annak megállapítása, hogy mekkora béremelést bír el egy vállalat, egy ágazat vagy egy ország. A bértárgyalások nálunk mindig is úgy zajlottak és zajlanak, hogy a szakszervezeti szövetségek mondanak egy számot, a munkaadók egy másikat, aztán a kettő között valahol megállapítja a kormány, mennyi is legyen a tényleges emelés. Ezzel nem is lenne gond, ha nem országos szinten kezdődne az egyezség, és lennének az elképzelések mögött komoly számítások. De nincsenek, egyik résztvevő irányából sincsenek. Ezzel szemben a fejlett országokban több száz oldalas háttér-tanulmányokkal támasztja alá mindegyik oldal saját javaslatát, hogy milyen termelékenységi mutatók vannak az adott vállalatnál, ágazatban, az országban, s az mekkora béremelkedést tesz lehetővé. A bérek dinamikáját nekik, a szakszervezeteknek és a munkaadóknak kéne megállapítaniuk, iparági szinten.

Egyre több országban, legutóbb az olaszoknál kerül szóba a feltétel nélküli alapjövedelem, miközben a finn kísárlet megbukott. Mi erről a véleménye?

Korábban szkeptikus voltam ebben a kérdésben. Az elmúlt néhány év tapasztalatai azonban azt mutatják, a robotizáció, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia fejlődése olyan mértékben alakította át a gazdaságot, hogy

ma már elkerülhetetlennek tartom a feltétel nélküli alapjövedelem (fna) bevezetését. Hiszen egyre több embernek nem lesz jövedelme, mert megszűnik a munkahelye.

Ennek eredményeként pedig jelentősen csökken a vásárlóerő. A másik ok a bevezetésre, hogy a válságból is keresletbővítéssel lehetett a legjobban szabadulni. Amerikában például már nagyon rég óta élnek ezzel az eszközzel, a „food stamp”-pel, vagyis a szegények számára juttatott élelmiszer utalvánnyal. A felmérések szerint ez utóbbi sokkal nagyobb hatással van a gazdaságra a fogyasztás növekedésén keresztül, mintha például a jegybank a kereskedelmi bankrendszeren keresztül ösztönözné a vállalati hitelezést, vagy direktben vállalati kötvényeket vásárolna, ahogy ezt teszi, tette is.  Azt találták a kutatók, hogy

az élelmiszerjegyek pörgetik meg ezek közül a legjobban a gazdaságot, azoknak van a legnagyobb multiplikátor hatása.

További előnye az alapjövedelemnek, hogy alkalmazása javítja a munkavállalói jogokat. Mert nemcsak annak jó, aki kapja a támogatást, hanem az állásban lévőknek is, hiszen nyugodtan követelhet béremelést, mert legrosszabb esetben kilép, és ő is megkaphatja a támogatást. Azaz javul az alkupozíciója.

A finn kísérlet pedig azért bukott meg, mert csak kétezer ember estében és két évre hirdették meg.

Pedig az alapjövedelem alapjaiban változtatja meg a gazdaság logikáját, s ehhez kell igazítani a bevezetését. Csak akkor tudjuk felmérni a gazdaságra gyakorolt hatását, ha nagyobb tömegre és hosszú időre hirdetjük meg, hiszen csak és kizárólag ebben az esetben fognak úgy viselkedni a gazdasági szereplők, ahogy az általános bevezetés esetében viselkednének. Vagyis csak ebben az esetben vonhatók le az elképzeléssel kapcsolatos általános következtetések. Aki ezt a kísérletet bevezette, az vagy tudatosan diszkreditálni akarta az fna-t, vagy alapjaiban nem értette.

Kérdés, hogy az alapjövedelmet mindenki kapná-e. Tehát akik dolgoznak, és azok is, akik nem?

Ebben még nincs konszenzus. Van olyan modell, ahol mindenki kapja, de olyan is, ahol csak a munkanélküliek. Sőt, még abban sem született megegyezés, hogy a gyermekek kapják-e vagy sem.

Az én véleményem szerint az állásban lévőknek nem kellene adni ezt a támogatást. Egyrészt, mert akkor hatalmas összegről lenne szó, ami gyakorlatilag kifizethetetlen.

De még nagyobb problémát jelentene, hogy kvázi a munkaadónak juttatott támogatásként működhetne, hiszen a munkáltató mondhatná, az alapjövedelem figyelembe vételével állapítom meg a bért, azaz az ő általa fizetett bér csökkenne.

Hajdú Péter