Sikeres akar lenni? – Ne így próbálkozzon

Ha a következő karrier-mítoszokban elkezdünk hinni, hamar a sikeresség felé vezető út ellenkező irányában találjuk magunkat, túlterhelten, alulfizetetten és boldogtalanul. De melyek ezek a mítoszok, és miben kellene hinni helyettük?

  1. Ha jól teljesítünk a munkahelyünkön, automatikusan előléptetnek

Ha keményen dolgozunk, megérdemeljük az előléptetést – gondolja mindenki. De a munka világa nem mindig működik eszerint az elv szerint, Lori Scherwin karrier tanácsadó szerint. Azt tanácsolja, hogy mindenki saját magát promótálja, annak érdekében, hogy kitűnjön a többi munkatársa közül. Sokszor azért, mert valaki jó abban, ami a szakmája, még nem jelenti azt automatikusan, hogy a karrierjét is jól tudja irányítani.

  1. Fiatalon kezdjünk, különben elkéstünk 

Ha már hosszú évek óta dolgozunk és még mindig nem értük el a kívánt pozíciót a munkahelyünkön, ne az jusson először eszünkbe, hogy elkéstünk volna valamivel. Shefali Raina vezetői tanácsadó véleménye szerint, ha hiszünk ebben a felfogásban, hamar olyan helyzetben találhatjuk magunkat, hogy ígéretes lehetőségeket utasítunk el, csupán azért, mert úgy érezzük már túl késő a megvalósításukhoz. A siker nincs korhoz kötve, gondoljunk csak Martha Stewartra, az amerikai háziasszonyok „királynőjére” vagy a híres divattervezőre, Vera Wangra. 

  1. Túl kell hajszolnunk magunkat a siker érdekében

A sikeres emberek gyakran hangoztatják, hogy a stressz a mindennapok velejárója, fontos tényezője a sikeresség felé vezető útnak. De az, hogy valakinek a stressz folyton jelen van az életében, még nem egyenlő azzal, hogy sikeres – figyelmeztet Lori Scherwin karrier tanácsadó. Sokszor elviseljük a túlórákat, teljesítjük az utolsó pillanatban beérkező kéréseket, mintha kötelezőek lennének. Csak azért, mert túlhajtjuk magunkat, még nem biztos, hogy az ilyenkor elvégzett munka a haladást fogja szolgálni, sőt. Tanuljunk meg nemet mondani, és mindenképp tartsunk „énidőt” a munkanap végén, így elkerülhetjük a kiégést.

  1. Mindig részt kell vennünk az irodai hatalmi játékokban

Nem kedveljük a politikai játszmákat, főleg nem a munkahelyünkön, mégis csináljuk, mert azt hisszük muszáj. De Shefali Raina vezetői tanácsadó óva int a játszmáktól. Szerinte szinte már teljesen beépült a köztudatba, hogy a siker érdekében bizonyos vetélkedésben részt kell vennünk a munkahelyünkön. De, akik ebbe a hibába esnek, sokszor elfelejtik az önmegvalósítás és a kapcsolatépítés fontosságát, mert félnek, hogy mindez irodai politikának tűnhet. A túléléshez nem muszáj hatalmi játékokkal felépíteni a páncélt, azzal is biztonságban tudhatjuk a munkánkat, ha például erősítjük a személyes márkánkat és networkingelünk, azaz a közösségi hálók használatával személyes kapcsolatokat építünk ki.