Sok tehertől megkíméli a NAV által elkészített szja-bevallás


hirdetés


Március 5-étől böngészhetik át az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallásukat. Aki egyetért a bevallással, annak nem kell tennie semmit, ugyanis a tervezet május 22-én éjfélt követően bevallássá válik. Aki nem, az módosíthatja vagy kiegészítheti azt.

Idén is megkönnyíti az emberek dolgát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azzal, hogy – az egyéni vállalkozókat kivéve – elkészíti helyettük a személyijövedelemadó-bevallásukat. Jobban mondva csak annak tervezetét, ami akkor válik bevallássá, ha azt az adózó elfogadja, akár egy az egyben, akár azt követően, hogy azt módosította, illetve kiegészítette. Ha nem tesz semmit, akkor a NAV tervezete lesz a végleges bevallása.

A NAV által elkészített tervezet a 2017-ben megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltató, kifizető által megadott adatokból állít össze a NAV. Kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és a figyelembe vett kedvezményeket. Az adóbevallási tervezetben szerepel mindezek egyenlege, ami lehet nulla, még fizetendő adó vagy visszajáró összeg.

A törvény szerint március 15-étől lehet megnézni a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet az eSZJA portálon (eszja.nav.gov.hu).

Ám az ügyfélkapura regisztráltak (www.magyarorszag.hu) már március elején értesítést kaptak arról, hogy a tárhelyükre a NAV elküldte az e-szja tervezetet.

Az ott megadott linkre kattintva jut az ember a NAV erre rendszeresített honlapjára, ahol az ügyfélkapus felhasználónév és a jelszó megadását követően máris megtekintheti adóbevallási tervezetét, és egyúttal nyilatkozhat arról, melyik szervezet kapja az adója 1+1 százalékát.

A magánszemély munkáltatója, kifizetője által megadott adatok alapulvételével a NAV által elkészített szja-bevallási tervezet egy sor adatot tartalmaz.

Mindenki érdeke, hogy legkésőbb május 22-én éjfélig megnézze a NAV tervezetét, hiszen akadhatnak olyan tételek, amelyek módosíthatják az adófizetési kötelezettséget.

Ha viszont az adózó egyetért a megkapott tervezettel, akkor ezt az Elfogadás menüpontra kattintva véglegesítheti. De amennyiben ezt elfelejtené, akkor sincs gond, ez esetben ugyanis az adóbevallási tervezet adóbevallássá válik.

Azt, hogy még véletlenül se fusson ki az szja-bevallási tervezet módosításával vagy kiegészítésével az adózó a határidőből, egy visszaszámláló segíti, ami a május 22-én éjfélig hátralévő időt mutatja.