Száz év után vége a 8 órás munkanapnak Németországban?

A megkérdezett német alkalmazottak 34 százaléka azt állította, hogy a szünetekkel együtt napi több, mint kilenc órát dolgozik.

Mint ahogyan hosszú története bizonyítja, a napi nyolc óra munka rendszeressé vált Németországban. A munkaidő valós tartalma azonban megváltozott. Indokolt-e a szabályozás megújítása?

Az 1994-ben elfogadott német Munkaórák törvénye abból indul ki, hogy egy alkalmazott hétköznapi munkaideje nem haladhatja meg a nyolc órát. A nyolc órás munkanapnak azonban, valójában hosszú a története. Nézzük meg, hogyan is alakult!

A vállalkozások és a szakszervezetek száz évvel ezelőtt állapodtak meg először a napi munkaidő felső határáról Németországban. A Stinnes-Legien Megállapodást 1918 novemberében írták alá. Elnevezését a nagyiparos Hugo Stinnes-ről, illetve a Német Szakszervezetek Főbizottságának vezetőjétől, Carl Legien-ről kapta. A megállapodás a dolgozók követelésére, hosszas küzdelem eredményeként jött létre.

A vállalkozók attól tartottak, hogy a Weimari Köztársaság létrehozásához vezető Novemberi Forradalom akár a bányák és az acélművek államosításához is vezethet. Ezért elismerték, hogy a szakszervezetek a dolgozók jogszerű képviselői.

A két fél elfogadta azt az alapelvet, hogy a nyolc órás munkanap bevezetése nem jár a fizetés csökkenésével. A nyolc órás munkanapot tehát törvénybe iktatták a Weimari Köztársaságban, de a munkanap hosszával kapcsolatos vita újra és újra fellángolt.

„A nyolc órás munkanap elvét az elfogadást követő években egyre több kivétel lazította” – írta Heinrich August Winkler történész. Az állam már 1923-ban, kivételes esetekben, engedélyezte a napi 10 óra munkavégzést.

A második világháború után a szövetségesek újra bevezették a nyolc órás munkanapot. Az 1950-es években, alapvető szabályként a 48 órás munkahét volt érvényben, 6 napra elosztva.

A szakszervezetek azonban a „vasárnaponként a papa az enyém” üzenettel kampányolni kezdtek az 5 napos, 40 órás munkahétért, amelyet egyre több ágazatban be is vezettek.

Napjainkban a 40 órás munkahét újra a viták kereszttüzében áll. „A merev, nyolc órás munkanap a múlt évszázad szabályainak megcsontosodott kövülete” állítja a Német Szövetségi Munkáltatók Szakmai Szervezete, és hozzáteszi: ezzel a szabályozással nem lehet válaszolni a modern világ kihívásaira.

A munkáltatók úgy érzik, a két munkanap közötti 11, egymást követő órányi pihenési idő követelménye – amelyet a Munkaórák törvénye tartalmaz – szálka a köröm alatt. Ez az előírás „teljeséggel idejétmúlt” állítja a Szakmai Szervezet.

A munkáltatóknak és az alkalmazottaknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a heti munkaidőt a munkanapok között elosszák. Ez „nem a több munkáról, hanem a nagyobb rugalmasságról szól”. A rugalmas munkaórák célja, hogy elősegítsék a vállalkozás versenyképességét és módot adjanak a családi élet és a karrier jobb összehangolására.

A Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) is lehetőséget lát arra, hogy a digitalizáció mértékének növekedésével „megteremtsék az önállóbb munkavégzés esélyeit, több időt biztosítsanak a családnak és csökkentsék az alkalmazottakra háruló nyomást”.

A munkaidő rugalmasabbá tétele összehangolható a nyolc órás munkanappal, véli a DGB igazgatója, Annelie Buntenbach.

Ez a „rendkívül fontos határkő” sok alkalmazott számára már ma is csak papíron létezik, hiszen jelentősen hosszabb ideig kell dolgozniuk és gyakran szabad idejükben is rendelkezésre kell állniuk.

A Foglalkozásbiztonsági és Egészségügyi Szövetségi Intézet (Baua) adatai szerint egyáltalán nem ritka a nyolc óránál hosszabb munkanap.

Egy 2015-ből származó felmérés szerint a megkérdezett német alkalmazottak 34 százaléka azt állította, hogy a szünetekkel együtt napi több, mint kilenc órát dolgozik. A nyolc órás munkanap eseti túllépését a törvény megengedi, ha egy hat hónapos időszak egészére számítva az átlagos napi munka nem haladja meg a nyolc órát.

Akkor hát a nyolc órás munkanap egy túlhaladott megoldás? Egyáltalán nem, véli a Duisburg-Essen Egyetem munkaerőpiaci kérdésekkel foglalkozó kutatója, Gerhard Bosch professzor. “A nyolc órás munkanap egy kicsit részünkké vált; ez társadalmunk alap-intézménye. Nemzetközi normaként működik, ma egyértelműen uralkodó gyakorlat” – mondja a professzor. „Még a rugalmas munkaidőt is a nyolc órás munkanap köré szervezik.”

A munkaidő rugalmasabbá tétele előrelépés, véli a Baua. Jelzi, hogy a gyakorlat egyre változatosabb.

Egy, a tavalyi évben készített munkaidő felmérés azt mutatja, hogy 2015-höz képest az alkalmazottak „egyre nagyobb befolyást gyakorolnak munkaidejük különböző összefüggései felett”. Ez például kiterjed a munkanap kezdetének és befejezésének meghatározására.

A változás a munkaerő világának egészét érinti. Ez év kezdetén a német fémmunkások szakszervezete, az IG Metall megállapodást kötött arról, hogy az alkalmazottak csökkenthetik munkaidejüket vagy szabadságot vehetnek ki, ha gyermekeikről vagy idős szüleikről kell gondoskodniuk.

Az IG Metall által képviselt dolgozók 2019 januárjától nemcsak 4,3 százalékos fizetésemelésre számíthatnak, hanem joguk nyílik arra is, hogy legfeljebb két évig munkahetüket 28 órára csökkentsék, ezt követően pedig újra teljes munkaidőben foglalkoztassák őket.

A Munkaórák törvénye egyidejűleg szerepel a politikai élet időszerű témái között. A koalíciós megállapodás szerint a CDU-CSU és az SPD egy „kísérleti zónát” hoz majd létre a vállalkozások számára. A bérmegállapodások talaján a legfeljebb nyolc órás munkaidő a vállalaton belül kötött megegyezéseknek megfelelően rugalmasabbá válhat.

A szövetségi munkaügyi miniszter, az SPD által delegált Hubertus Heil azonban kinevezését követően egy napilapnak adott interjúban leszögezte: „a nyolc órás munkanap továbbra is törvényi kötelezettség kell, hogy maradjon”.