Trump belecsapott a lecsóba


hirdetés


Egyelőre sikeresnek tűnik az amerikai elnök vámháborúja. Dél-Koreával már megszületett az autóipari megállapodás. A német autógyárak egyre jobban hajlanak a különutas, vagyis az EU nélküli megegyezésre, ami nyomás alá helyezi Berlint. A fő cél: Kína fulladjon bele a saját tömegtermelésébe.

A G7 csúcs után egyértelműen látszik, hogy a világ vezető hatalmai egyaránt egyre hangosabban nyilvánítják ki nemtetszésüket azzal kapcsolatban, hogy Trump felrúgta a korábbi status quót és határozottan kiáll az amerikai kereskedelem mellett. Sokan azzal vádolják az elnököt, hogy az import drágábbá tételével éppen az amerikai ipari termelői és ezen keresztül a fogyasztói árakat emeli meg, vagyis kiárazza a piacról az importvonzattal rendelkező helyi termékeket. Ez részben igaz, viszont akik ezt állítják, pusztán az elnöki intézkedések kereskedelmi részét számolják ki.

Trump módszere azonban más

Az elnök íróasztala nyilván tele van olyan számításokkal, amelyek a leendő intézkedések gazdaságra gyakorolt hatásait elemzik. A csavar a történetben ott van, hogy

Trump a büntetővámokat és a kereskedelem korlátozására irányuló intézkedéseket tárgyalási alapnak használja, hogy jobb pozíciót csikarjon ki az amerikai termékeknek és szolgáltatásoknak.

Rugalmas pozíció ez, amelynek keretein belül bármikor lehet enyhíteni a vámokat, ha ez az amerikai gyártók érdekét szolgálja.

A közgazdászok szeretnek azzal riogatni, hogy egy globális kereskedelmi háborúban mindenki veszít. Trump azonban eddig nyerésre áll.

Az elnök külgazdasági politikájában nem nehéz észrevenni azokat a módszereket, amellyel annak idején ingatlanpiaci csatáit megnyerte. 

Az acél- és alumínium büntetővámokat azért vetette be, hogy engedményeket csikarjon ki. Aztán, ha megkapta ezeket, akkor lehet csökkenteni a büntetővámokat. Hagyja a szövetségeseket, hogy pár hétig könyörögjenek neki a vámok alóli felmentésért, majd átmeneti könnyítéseket léptet életbe – mint mondjuk az EU esetében nemrég. Egyfajta macska-egér játék ez, amelynek tétje az amerikai külkereskedelmi hiány csökkentése.

Emmanuel Macron francia elnök ugyan harcosan kiáll a mellett, hogy az EU-nak egységesen kell fellépnie Trump kereskedelempolitikájával szemben. Viszont az is tény, hogy nem Peugeokat és Citroeneket vesznek az amerikai gazdagok, hanem Mercedeseket és BMW-ket. 

Nem véletlen, hogy Angela Merkel német kancellár már hajlik a Washingtonnal való különalkulra. Az EU kereskedelmi többlette 115 milliárd euró évente az Egyesült Államokkal szemben. Ennek többsége német szuficit.

Trump elsősorban politikai játékot játszik, nem pedig gazdaságit. Tisztában van azzal, hogy ha megnyeri a politikai játszmát, akkor hosszú távon megnyerheti a gazdaságit is. 

Büntessük meg Kínát!

A Trump – stratégia működőképesnek látszik. Brüsszel hosszú évekig extra-óvatossággal tárgyalt Pekinggel, gyakorlatilag elfogadta a jüan mesterséges leértékelésén alapuló kínai exportpolitikát. Trump ultimátuma nyomán azonban végül mégiscsak jelezte Washington felé, hogy megfontol egy határozottabb fellépést Kínával és a többi nagy acélimportőrrel szemben.

Brüsszelben vizsgálat indult annak kapcsán, hogy az uniós piacot – főleg a német acélgyárakat –

miként lehetne védeni attól a beáramló acéltól, amely a megdráguló amerikai piacra lépés nyomán ömlik Európára. Japán, kínai, török és orosz relációról van szó. 

Végre rájöttek arra, hogy az EU már régóta nem csak nyersanyagot importál, egyre nagyobb a félkész- és a késztermékek, vagyis a nagyobb hozzáadott értéket képviselő árucikkek részaránya a behozatalban. 2013. és 2016. között az ilyen termékek súlya az importban 65 százalékkal emelkedett – főleg kínai és török gyártók révén.

Ha az EU is beszáll a “büntessük meg Kínát” játékba, azzal Washingtonban nagy piros pontokat szerezhet.

Trump arra játszik, hogy a kínai gyártók fulladjanak bele a saját túltermelésükbe.

Trump terve: a dominó hatás

Az amerikai elnök a dominó-hatásra is számít. Ha büntetővámot vetnek ki mondjuk a dél-koreai acélimportra, akkor ott emelkedik a helyi felhasználás részaránya. Így onnan is kiszorulna a kínai import.

Szöul a közelmúltban jelentette be, hogy “elviekben”megállapodott Washingtonnal. Ennek értelmében a koreai acélgyárak vámmentes kvótákat kapnak, a határ a korábbi éves Amerikába irányuló kivitel 70 százaléka. Cserébe viszont az ostromolt amerikai autóipar új piacokat nyer. Dél-Korea ugyanis belement abba, hogy megduplázza éves amerikai gépjármű importját: az eddigi 25 ezer helyett 50 ezer autót lehet ott eladni. Ráadásul azt is elfogadták, hogy ezeket az autókat az amerikai biztonsági előírásoknak megfelelően veszik át, lényegesen megkönnyítve ezzel a tengerentúli autógyárak dolgát. S ha még ez nem lenne elég: Szöul abba is belement, hogy Washington 2041-ig (!), fenntartsa a 25 százalékos védővámot a kisteherautókra.

Megvan tehát az egyik legnagyobb ázsiai gyártóval a deal, aggódhatnak a japánok és a  németek.

Trump nem is csinál különösebb titkot ebbéli szándékából.

Pár hete egy gyűlésen a következőket mondta választóinak:

“nézzék, ezek az országok most sorra hívnak engem telefonon. Azt mondják, hogy nem akarják a büntetővámot, mit csináljanak? Mire én: szüntessék meg a kereskedelmi akadályokat, ha nem csinálják, akkor megadóztatjuk a Mercedes Benzeket és a BMW-ket”.

Az EU különösen a begyében van Trumpnak mert 10 százalék vámot vet ki a behozott autókra, miközben az Egyesült Államokban a behozatali vám csak 2,5 százalék.

Ebből is világosan látszik, hogy amikor az amerikai büntetővámok  által érintett országok, országcsoportok politikusai a szabadkereskedelem érdekében szónokolnak, a globális piacok összeomlásával fenyegetőznek, nem tesznek mást, mint saját piaci pozícióikat, saját védővámjaikat védik. Trump sem tesz mást: kedvezőbb elbírálást akar kicsikarni az amerikai exportnak.

A németek egyezkednének, a franciák bekeményítenének

Említettük már, hogy a franciák az egységes uniós fellépést sürgetik, a nagy autóexportőr Németország viszont hajlik a megegyezésre – bármennyire is szívja a fogát Merkel asszony a csúcstalálkozókon, bármennyire is hangoztatja, hogy az Egyesült Államok magára hagyta Európát. 

Bernhard Mattes, a német autóipar lobbiszervezete, a VDA elnöke még nyíltan kiállt a kétoldalú megállapodás mellett: “ez (a büntetővámok felfüggesztése) a fair és szabad kereskedelem szellemében történik, annak érdekében, hogy kölcsönösen (vagyis kétoldalúan – a szerk.) csökkentsük a kereskedelmi korlátokat és megállapodjunk a transzatlanti kereskedelem új feltételrendszerében” – idézi az elnököt a Politico hírportál.

Cecilia Malmström, az EU kereskedelmi biztosa nemrég arról informálta a tagországok diplomáciai testületeit, hogy Wilbur Ross, amerikai kereskedelmi miniszter Washingtonban közölte vele: a Trump-adminisztráció az autók, a mezőgazdaság és az energia terén szeretné felszámolni a kereskedelmi akadályokat. Malmström azonban azt is nyilvánvalóvá tette, hogy

az EU nem akar engedni Trump “zsarolásának”. “Nem tárgyalunk fenyegetés alatt” - mondta az Európai Parlamentben. 

Malmström utalt arra is, hogy 2002-ben George W. Bush elnök egy nagyon hasonló amerikai piacvédelmi intézkedése több ezer amerikai munkahelybe került. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy Trump – vagy tanácsadói – ne  lennének tisztában az akkor eset tanulságaival.

A WTO egyszer már elmeszelte az amerikai büntetővámokat

Az akkori büntetővámmal sújtott országok bepanaszolták az Egyesült Államokat a WTO-nál, a Világkereskedelmi Szervezetnél. A testület igazat adott nekik, mire George W. Bush mindössze 18 hónap után megszüntette őket, ahelyett, hogy az eredetileg tervezett három évig érvényben hagyta volna azokat. A mostani helyzetben azonban két nagy különbség van.

Egyrészt Trump nem fog engedni, akármit is mond a WTO. 

Másrészt az elnök most a húzd meg, ereszd meg politikáját alkalmazza és egyelőre úgy tűnik, sikeresen ugrasztja egymásnak kereskedelmi vetélytársait.