Új lehetőségek a digitális gazdaságban


hirdetés


A digitális piac nem ismer határokat – a terület magyar résztvevőinek sem szabad megtorpanniuk és a hazai vállalkozásoknak is fejleszteniük kell infokommunikációs oldalukat. A Magyar Fejlesztési Banknak mindkét esetre van egy programja.

Digitális versenyszereplők

A digitális gazdaság jelentős értéket képvisel Magyarországon: a GDP több, mint 21-22 %-át, a foglalkoztatás több mint 15,5%-át, az export 8,3%-át a digitális gazdaság adja.

Épp ezért rendkívül fontos, hogy az ezen a piacon működő vállalkozások megfelelő módon fejlődhessenek – erre kínál megoldást a Magyar Fejlesztési Bank kombinált hitelprogramja (GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása kombinált hitel).

A program felhívása két területre fókuszál: az infokommunikációs területen tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosítására, valamint az ilyen cégek nemzetközi piacra lépésére.

Az MFB programjának résztvevői vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén léphetnek előrébb – Termékké és szolgáltatássá fejleszthetik újszerű infokommunikációs ötleteiket, bevezethetik és hasznosíthatják azt itthon és külföldön.

A fentiekbe beletartozik a piaci információk beszerzése elemzések és kutatások által, a termékek és szolgáltatások ágazati specifikálása, a fejlesztői és tesztkörnyezet kialakítása, tanácsadások, szabadalmi dokumentációk, marketing tevékenységek és még számtalan más lehetőség, melyeknek részletei itt találhatók.

Versenyszereplők digitalizálása

A magyar gazdaság motorjai a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, ezek a cégek biztosítják a hazai hozzáadott érték 55 és a munkahelyek 70%-át.

A legfontosabb törekvések közé tartozik, hogy ezek a cégek felszereltségükben, technológiai hátterük és üzleti folyamataik modernizálása tekintetében ne legyenek lemaradva a fejlettebb országok vállalkozásaihoz képest. Versenyképességük, piacon maradásuk, munkahelyteremtő-és megtartó képességük egyik feltétele, ha lépést tudnak tartani a kor technikai elvárásaival, kihasználják az infokommunikációban rejlő lehetőségeket.

Ebben segít a Magyar Fejlesztési Bank kombinált hitelprogramja (GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhő-alapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása kombinált hitel), mely vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén, az infokommunikáció fejlesztésével, a vállalkozások hatékonyságát és jövedelemtermelő képességének erősítését támogatja.

Az igénylők az elnyert támogatást többek között a belső vállalati folyamatok hatékonyságának növelésére, a vállalatok közötti üzleti kapcsolatok fenntartására és folytatására, a hálózatbiztonság és a szolgáltatások minőségének javítására, felhőalapú és egyéb online elérhető üzleti szolgáltatások bevezetésére és használatára fordíthatják.

Mindkét program esetében kedvező feltételekkel várja az igénylőket az MFB: a kezelési költség nulla forint, az éves kamat pedig mindössze 1%. A hitelekről és azok konstrukciójáról a www.mfb.hu oldalon, illetve a 642 MFB Pont bármelyikén bővebb információhoz juthatnak az érdeklődők.