Valaha vagyonokat lehetett keresni velük – mi lett a vállalati kötvényekkel?

hirdetés

Az újkori magyar értékpapírpiac a vállalati és önkormányzati (kezdetben tanácsi) kötvényekkel született, melyek szinte aranybányának minősültek az ügyesebb befektetők számára. De vajon mi a helyzet most, 30 évvel később ebben a szegmensben?

Így kezdődött

Jóval a rendszerváltás előtt, még úgy 1982 környékén, egyszer csak lehetővé tették az akkor tanácsoknak nevezett önkormányzatoknak és egyes állami vállalatoknak, hogy kötvényt bocsássanak ki. Érdekes módon mindegyiket 11 százalékos kamattal hozták forgalomba, noha az akkori egyetlen lakossági bank, az OTP maximum 5 százalékos kamatot kínált hosszabb lekötésre. A kötvényeket először csak gazdálkodó szervezetek vehették meg, aztán a lakosság is jogot nyert erre.

Érthetetlen volt a 11 százalék, de hát még bőven az a társadalmi rendszer honolt, ahol a piaci logikának még nem sok alapja volt, de még az is lehet, hogy eleve nagyot akart keresni egy döntéshozó ezen. Mindegy, miért, de a 11 százalékos kamat mesés lett az 5 százalékhoz képest, jókora, könnyű reálhozam, a kötvények ára fel is ment, hozama lecsökkent egy reálisabb szintre. Igen ám, de piac még nem volt, azt néhány élelmes úriember hozta létre, mégpedig azon a patinás helyen, ahol a kötvényeket kezdetben meg lehetett vásárolni, a Vörösmarty téren, a későbbi tőzsdeépületben.

Első aranykor

Közben megalakult a kétszintű bankrendszer, az újonnan létrejövő kereskedelmi bankok viszont még nem tudták, hogyan forgalmazzák, hogyan árazzák a kötvényeket, így piaci anomáliák jöttek létre:

volt, hogy egy kötvényt az egyik banknál 102 százalékos árfolyamon meg lehetett venni, és egy másiknál eladni 104-ért!

Ezen persze jól lehetett keresni, a kötvénypiac fellendült, aztán eszébe jutott a későbbi tőzsdelapítóknak, hogy kellene egy méltó piac a kötvényeknek, de tőzsdéről először még nem volt szó, csak úgynevezett tőzsdenapokról, ahol szabályozatlanul, de mégiscsak piaci módon zajlott a kereskedés, mégpedig a Vörösmarty téren a teremben.

Elsodorta az infláció

A rendszerváltáskor a magasba szökött az infláció, a kötvények ára esett, 20 százalék fölötti inflációnál már mit sem ért a korábbi kamat, olyan magas kamatot kellett volna ajánlani, ami már nem érte meg a közben egyre inkább piaci gazdálkodásra átálló szervezeteknek, így ez a kezdeti kötvénypiac, bár még jó ideig élénk volt, végül elsorvadt. Az infláció sokáig magas volt, csak a múlt évtizedben tért vissza az egyszámjegyű tartományba, így addig alig volt kötvénykibocsátó.

Hírnévrontók

Időközben aztán megjelentek kibocsátók, köztük volt egy, amelyik gyanúsan magas kamatot fizetett, éveken át. Ez volt a Quaestor kötvény: rengetegen vettek belőle, pedig nem volt már állami garancia, mint a 80-as években kibocsátott kötvényeken. A pilótajáték végül összeomlott, a Quaestor csődbe ment, ráadásul kiderült, hogy még engedély nélküli kötvényeket is kibocsátott. Az ügy megrendítette a kötvény, mint befektetési forma iránti bizalmat, ráadásul volt két, kezdetben jónak tűnő a kötvény a tőzsdén, ami teljes bukássá alakult: a BTel és az E-Star, későbbi Enefi.

Második aranykor

A kötvények esetében persze vannak kockázatok, ahogy a részvénynél is, de ezek az esetek meghaladták a szokásos szintet, mivel csalás, illetve könnyelműség is szerepet játszott kibocsátásuknál. Normális esetben komolyabb, átláthatóbb cégek bocsátanak ki kötvényeket, melyek iránt így a bizalom is erősebb. Voltak ugyanakkor olyan, megkérdőjelezhetetlen cégek által kibocsátott kötvények, mint a Mol és az OTP: előbbié a Magnolia, utóbbié az Opus és a Perpetual,

érdekes módon ezek árfolyama a válság utáni években igen mélyre esett, óriási lehetőséget kínálva.

Ekkor a külföldi alapok adták el őket tömegesen, és a magyar befektetők vették, igen bölcsen, mert aztán árfolyamok vissza is tért a névérték közelébe. A Magnolia már ki is futott, az OTP két kötvénysorozatát érdekes módon nem hívták vissza, pedig erre lehetőség van folyamatosan. A két, eurós papír így ma is megvásárolható, igaz, nincsenek tőzsdén, így csak a brókercégeknél érdeklődve lehet hozzájuk jutni.

Jelen helyzet

Utolsó információnk szerint a két kötvénysorozat árfolyama 90-95 százalék között van. Kamatozásuk háromhavi Euribor plusz 3 százalékpont, ez euróban nem rossz hozam, és ha véletlenül valamelyik évben úgy dönt a bank közgyűlése, hogy visszahívják a kötvényt, értelemszerűen névértéken történik ez, így a jelenlegi árhoz képest legalább 5 százalékos árfolyamnyereség is képződik.

Nézzük ezek után, milyen kötvények forognak a tőzsdén. Van három, nem banki vállalati kötvény, és több banki, de az hogy forognak, túlzás, hiszen idén csak egy vállalati és négy banki kötvényre volt kötés, vagyis azt mondhatjuk, hogy piacuk teljesen kiszáradt. Vélhetően azért, mert a tulajdonosok a többségüket megtartják lejáratig, új vevők pedig esetleg pont a forgalomképtelenség miatt nem vesznek, legfeljebb olyan alacsony áron tennék ezt, ahol nem ad el senki.

Tőzsdei, nem banki kötvények

A három nem banki kötvény közül az egyik az Alteo, amely 2020-ban jár le, fix, 4,49 százalékos kamatot fizet. Utoljára 104,56 százalékos áron kötöttek rá idén májusban, most 100,31-en vennének, 105-ön adnának komolyabb tételt, meglehetősen széles a marzs. A Wingholding kötvény ezer eurós névértékű, 4 százalékos kamatot fizet, viszont jövőre lejár. Vételi ajánlat 101,03 százalékon, eladási ajánlat 102,94 százalékon van szép mennyiségre, egyaránt 75 ezer darabra. Aki vesz az eladási ajánlatból, a hátralévő közel egy évre egy százalékkal kellene beérnie: ez még euróban sem túl vonzó hozam.

A harmadik papír, a Tündérszikla egy meglehetősen érdekes kötvény: mindössze 10 darab van belőle, azok névértéke viszont 35 millió forint. A kamatozása meglehetősen nehezen követhető: a cég utolsó lezárt üzleti éve adózott eredményének 1 százaléka illetve a saját tőke könyv szerinti értékére vetített 1 százaléka közül a nagyobbik érték. A papír 2030-ban jár le, kötés összesen kétszer volt rá, a bevezetést követő napokban két évvel ezelőtt.

Máshogy jutnak pénzhez

Az, hogy ilyen kevés kötvény van a piacon, annak is a következménye, hogy a vállalatoknak az elmúlt időszakban sokkal kedvezőbb forrásbevonási lehetőségeik voltak, mint a kötvénykibocsátás. Ilyen volt az MNB növekedési hitelprogramja, de az uniós források bevonása is vonzóbb lehetőség,

az utóbbi időben pedig a bankok is egyre inkább törekszenek arra, hogy hitelezzék a vállalkozásokat.