Versenyképességi fordulatra van szükség!

hirdetés

Oktatás, modern infrastruktúra, magas tőkeintenzitás – e három legfontosabb tényezőn kell, hogy alapuljon Magyarország versenyképességi fordulata – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója.

 

A jegybank és a gazdaságpolitika kapcsolata 2013 óta szorosabbá vált. Milyen eszközökkel és mennyire eredményesen segíti az Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gazdasági növekedést és a kormány gazdasági céljait?

A jegybank teljes eszköztárával segítette a gazdaság stabilizálását és a növekedést. Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése. 2012 óta a hazai infláció stabilan alacsony szinten alakult, így a jegybanktörvénnyel összhangban az MNB a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett folyamatosan a kormány gazdaságpolitikáját is támogatta. Az elmúlt évek monetáris politikája átfogó, komplex lépéssorozatot alkotott, amely hagyományos lépések mellett számos újszerű, nem-hagyományos elemet is tartalmazott. 2013 óta a magyar gazdaság átlagosan mintegy 3 százalékos növekedésre volt képes. Jól mutatja a hazai monetáris politika hatékonyságát, hogy számításaink szerint ennek közel a felét a monetáris politikai lépések adták.

A költségvetés mennyit spórolt a kamatkiadásokon a jegybanki alapkamat csökkentés következtében?

A 2017-es adatok alapján 2012-höz képest a költségvetés GDP-arányos kamatkiadásai 1,5 százalékponttal csökkentek, így 2013 óta összességében közel 1600 milliárd forintos kamatmegtakarítás keletkezett. Ráadásul az alacsony kamatkörnyezet a következő évek kamategyenlegét is tartósan javítja, növelve a költségvetésben az egyéb célokra rendelkezésre álló mozgásteret. De nem csak a költségvetés kamatterhei lettek lényeges alacsonyabbak.

A Növekedési Hitelprogramon keresztül kritikus – a vállalati hitelpiac lefagyásával is fenyegető – időszakban 40 ezer hazai kis- és középvállalkozás jutott olcsó és kiszámítható finanszírozáshoz. A programmal sikerült fordulatot elindítani a vállalati hitelpiacon.

Emellett a 2014-ben elindított önfinanszírozási program általánosan csökkentette Magyarország sérülékenységét, aminek eredményei a javuló hitelminősítői besorolásokban is megjelentek.

Az egyes programokon túl legalább ilyen fontos az általános pszichológiai hatás, az az attitűd, amit a jegybank lépéseivel üzent a magyar gazdaság szereplőinek: az MNB elkötelezett az ár- és pénzügyi stabilitás megvalósítása mellett, ugyanakkor minden támogatást megad a gazdasági növekedés élénkítéséhez.

Ezt a jegybanki politikát részben a kedvező külső környezet is lehetővé tette. A világ nagy jegybankjai történelmi mélypontokon tartják a kamatszintet. Ön szerint ez meddig tartható fent?

Magyarország nyitott gazdaság, így a külső környezet alakulását valóban minden döntésnél mélyrehatóan elemezni szükséges. Ugyanakkor fontos látni, hogy az MNB sokkal többet ért el annál, mint amit a külső környezet lehetővé tett vagy éppen a piaci elemzők vártak volna. A magyar hozamgörbe (amely, a különböző lejáratú magyar állampapírok hozamát mutatja – a szerk.) jelenleg az átlagosan 5 hitelminősítői besorolással kedvezőbb helyzetben lévő cseh hozamokkal mozog közel azonos szinten, miközben a szuperbiztonságosnak tekintett német állampapírok hozamához képest számított feláraink historikusan alacsony szintre süllyedtek.

Az elmúlt év valóban hozott újdonságokat is: a világ egyes régióban lassú és óvatos monetáris irányváltás körvonalazódik. Az amerikai Federal Reserve (Fed) 2015 végétől fokozatosan emeli az alapkamatot és az elmúlt év őszén megkezdte eszközvásárlási programjának kivezetését. A piaci elemzések ugyanakkor azt mutatják, hogy Európában ez a folyamat még várat magára és lényegesen fokozatosabb lehet. Az Európai Központi Bank (EKB) az idei év szeptemberéig egész biztosan fenntartja eszközvásárlási programját és az első európai kamatemelés csak valamikor lényegesen ezt követően következhet. Az EKB továbbra is tartósan laza monetáris politikát követ majd, ami a magyar jegybank számára is lehetővé teszi az alacsony kamatkörnyezet tartós fenntartását. A hazai döntések szempontjából a legfontosabb iránytűt az infláció alakulása jelenti. A helyzet ebből a szempontból is megnyugtató. Tavaly 2,4 százalék volt az átlagos inflációs ráta, előretekintve pedig arra számítunk, hogy lassú és fokozatos emelkedést követően csak valamikor 2019. közepén éri el fenntarthatóan a 3 százalékos inflációs célértéket.

Az EKB – ha az előrejelzéseket is figyelembe vesszük – immár 8 éves időtávon nem tudja elérni a 2 százalékos inflációs célt. Frankfurtban elkezdődött az ötletelés, hogy csökkentik, vagy esetleg akár el is törölhetnék az inflációs célt. Érintheti ez valamilyen formában a magyar monetáris politikát?

Az EKB esetében látható inflációs problémára esetünkben nem kell számítani. A globális pénzügyi válságot követően a legtöbb országban megfigyelhető volt, hogy nagyon alacsony szintre esett az infláció. Nem volt ez másként hazánk esetében sem. Az MNB monetáris politikai lépéseinek köszönhetően sikerült elkerülni egy veszélyes deflációs periódus kialakulását. Ráadásul a hazai infláció 2016-tól fokozatosan emelkedett és az elmúlt évben már stabilan a jegybank toleranciasávon belülre került, jelezve, hogy bár még nem értük el, de egyre közelebb kerülünk az inflációs célunk megvalósításához. Ez a folyamat az idei évben is folytatódik és a 3 százalékos cél fenntartható elérésére várhatóan 2019-ben be is következik.   

A válság kitörését követően valóban aktív vita indult el az alacsonyabb vagy magasabb inflációs célok hasznáról és költségeiről. A konszenzus abba az irányba mutatott, hogy egy némileg magasabb és rugalmasabban kezelt inflációs cél szélesebb manőverezési lehetőségeket kínál a monetáris politikai döntéshozók számára. Ennek megfelelően a jegybankban azt gondoljuk, hogy a jelenlegi 3 százalékos cél és a körülötte definiált ±1 százalékos toleranciasáv megfelel a magyar gazdaság adottságainak. Egyrészt a fejlett országok 2 százalékos értékeinél enyhén magasabb inflációs cél összhangban van a magyar gazdaság felzárkózó státuszával, miközben a rendszer kellő rugalmasságot biztosít a magyar monetáris politika számára.

Az MNB nemrég kiadott egy versenyképességgel foglalkozó tanulmányt. Melyek azok a pontok, amelyeket ebből akár rövid távon meg lehetne valósítani? És egyáltalán: hogy értelmezi a jegybank a versenyképesség fogalmát, hisz ahány index, annyiféle módszertan vonatkozik erre.

A versenyképesség rendkívül komplex fogalom. Hibás az a megközelítést, amely egy-egy indikátort kiragadva próbál ítéletet mondani a hazai helyzetről. Jelentésünkben több mint 100 indikátort azonosítottunk, ezek összeségét kell vizsgálni, amikor a magyar gazdaság versenyképességét szeretnénk megítélni.

A jelentésből egyértelműen látszik, hogy az elmúlt évek növekedését több, régóta várt, de nehezen megismételhető hatás is támogatta. Ilyen volt például az alapkamat jelentős – a korábbi 7 százalékról 0,9 százalékra történő – csökkentése, vagy a foglalkoztatás területén elért átütő sikerek (2010 óta több mint 700 ezer fővel dolgoznak többen). A következő években ezen területeken még egyszer hasonló javulás nehezen elképzelhető. Új növekedési forrásokat kell találnunk, ami a versenyképesség átfogó javítása lehet.

Szükséges a tőke-intenzitás javítása, különösen a hazai kkv szegmensben. Jelenleg nagyon sok a kevés tőkével működő hazai kis- és mikrovállalkozás, amelyek a mérethatékonyságból adódó előnyöket sem tudják kiaknázni. Ráadásul a világban technológiai forradalom zajlik, ahol az új technológiák gyors átvételére csakis a tőkeerős, megfelelő innovációs kapacitásokkal rendelkező vállalkozások lesznek képesek. A technológiai forradalmak a múltban is összekapcsolódtak az infrastruktúra teljes modernizálásával. A 18. században ilyen volt a vasút fejlesztése, vagy a 19-20. században az elektromos hálózatok és az autóutak kiépítése. Korunk ipari forradalmának is megvannak a meghatározó infrastruktúrái. Ilyenek lesznek a digitális rendszerek, a légiközlekedés, az elektromos töltőhálózatok vagy épp a modern vasúti pályák. Ezen területek gyors fejlesztése elengedhetetlen.

Fontos elemnek kell lennie versenyképességünkben a bérek felzárkózásának. A világban egyre élesebb verseny zajlik a képzett munkaerőért. Ha szeretnénk megtartani és fejleszteni a hazai munkaerőt, ahhoz a bérek fokozatos felzárkóztatása szükséges. Ez az elmúlt években elkezdődött és előrejelzéseink szerint a következő időszakban is folytatódik. Fontos az oktatás is. Csakis megfelelően képzett munkavállalókkal alapozható meg az új technológiák gyors alkalmazása és a termelékenység hosszú távú stabil növekedése. Ha megnézzük azokat az országokat, amelyek az elmúlt évtizedekben tartósan dinamikusan fejlődtek ezt a három tényezőt látjuk sikereik mögött: oktatás, modern infrastruktúra és magas tőkeintenzitás.

Említette, hogy Magyarországon elkezdődött a bérek felzárkózása. Elérhet ez olyan mértéket, hogy hatásai az inflációban is komolyabban megjelenjenek?

A legutóbbi válság óta a bérek és az infláció kapcsolata megváltozott. Közép-Kelet Európában a dinamikus bérnövekedés már évek óta zajlik, az infláció mégis alacsony maradt, azaz a bérnövekedés és az infláció közötti kapcsolat jelenleg gyengébb. E mögött több tényező is meghúzódik. Kis, nyitott országok vagyunk, miközben egy globalizált világban élünk. Az általunk elfogyasztott áruk és szolgáltatások jelentős része globális termelési láncokból származik. Ezekben a láncokban nem a hazai bérek határozzák meg a termelés költségeit, hanem sokkal inkább az alacsonyabb ázsiai vagy dél-amerikai bérek. Ez a tényező immár évtizedek óta leszorító hatással bír az inflációban. Ráadásul az elmúlt időszakban a vállalkozások jövedelmezőségi helyzete is sokat javult, így van tér arra, hogy a megtermelt jövedelemből a munkavállalók is részesüljenek anélkül, hogy árakat is kellene emelni. Ezt a folyamatot hazánkban a szociális hozzájárulási adó fokozatos mérséklése is támogatja. A harmadik – tipikusan magyar-specifikus – újdonság az inflációs várakozások tartós csökkenése. A válság előtt a hazai infláció süllyedését egy negatív pszichózis hátráltatta: mivel a költségvetés egyenlege tartósan nagy hiányt mutatott, így mindenki tisztában volt vele, hogy a nagy hiány kiigazítása időről-időre az infláció kormányzati felpörgetésével történik meg, amire a gazdaság szereplői nagyobb béremeléseken keresztül próbáltak meg felkészülni, ami már önmagában is az inflációt emelte. 2010 óta ezt a negatív visszacsatolást sikerült teljesen kiiktatni gazdaságunk működéséből. A költségvetés hiánya stabilan alacsony, miközben a kormányzati döntések az elmúlt években a hatósági árakon keresztül mérsékelték is az inflációt. Ennek megfelelően az általános inflációs várakozások is szelídültek.