Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A 21. század valutája az ötlet. A TED a világ leginformatívabb és egyik legnagyobb tudásmegosztási platformja, izgalmas előadásokkal és több mint 30 millió feliratkozóval. Konferenciák, könyvek és digitális oktatási anyagok egy platformon.

TED (Technology, Entertainment, Design), vagyis Technológia, Szórakoztatás és Dizájn.

Az ötlet Richard Wurman építész-grafikus fejéből pattant ki 1984-ben.

Ekkor rendezték meg az első TED konferenciát, amelyet egyszeri eseménynek gondoltak. A konferencia lényege az volt, hogy az előadók maximum 18 percben teljesen új stílusban osszák meg a személyes történetüket, gondolataikat, amellyel formálni képesek, illetve jobbá is tudják tenni a világot. David Christian professzor például mozgalmat indított el az iskolai történelem oktatásban, amikor 13 milliárd év történetét mesélte el 18 percbe összesűrítve.

Hat évvel később (1990-ben) a kaliforniai Monterey-ben újra megrendezték a TED-et, ekkor már négynapos eseményként 500 dolláros belépőjegy mellett. A vendégek különböző előadásokat hallgattak a technológia, a szórakoztatás és a dizájn témaköreiben. 2001-ben Chris Anderson nonprofit alapítványán keresztül megvásárolta a TED konferenciák jogait. 2005-ig évente egyszer rendezték meg - immáron a kaliforniai Long Beachen - és 4 nap alatt 50 előadó állhatott a színpadra. Majd megszületett a TED Global eseménysorozat, hogy a 18 perces prezentációk és történetek eljuthassanak a nemzetközi közönséghez is.

2009-től TEDx: Új helyszínek

A következő mérföldkő 2009-ben volt, amikor elindult a TEDx sorozat, ahol a "x" – az esemény helyszínét jelenti. Eddig több mint 1891 városban rendezték meg a világ több mint 168 országban, összesen 10.000 alkalommal, több mint 25 ezer előadással. Olyan helyeken is, mint az Antarktisz, a kínai Nagy Fal, a Mount Everset alaptábora, a Sydney Operaház, vagy a Csendes-óceán közepén fekvő Pitcrain sziget. Mára a TED egy globális platformmá nőtte ki magát, ahol tudósok, felfedezők, művészek, üzletemberek osztják meg gondolataikat a világgal.

A Ted események élménye a tanulásból, a szenvedélyből, az inspirációból fakad, amelyek óriási intellektuális ösztönzést adnak.

TEDx helyszínek a világ közel 2000 városában

Forrás: TED és Wired magazin, 2013.

A TED.com platform megszületése – 2011

A TED.com platform célja, hogy ingyenesen elérhetővé tegye az előadásokat. Az induláskor 6 előadás került ki a honlapra, majd egy évvel később 40 előadást lehetett látni, de a látogatások száma már ekkor meghaladta 3 milliót. A világ ki volt éhezve az érdekes stílusban előadott nagyszerű gondolatokra. 2012 novemberében a TED.com-on közétett előadások nézettsége elérte az 1 milliárdot, a napi oldal-letöltések száma is 2 millió közül mozgott. Azóta több mint 100 nyelvre fordítják le az előadásokat, minden másodperceben 17 prezentáció indul el.

Ma a TED-nek és a TEDx-nek több mint 30 millió követője van.

A legnépszerűbb TED előadás Sir Ken Robinson nevéhez köthető. Előadásának címe: „Hogyan öli meg az iskola a kreativitást”. A TED előadások történetében pedig Parag Khanna volt az első, aki a magyar start-up prezentációs szoftverével, a Prezivel tartott előadást.

Hogy miről is szólnak a Ted előadások?

Ebben a 2012-ben készült videóban több száz előadás legfontosabb mondanivalóját gyűjtötte össze John Bosweel, aki ennek a speciális klipnek a Tudás Szimfóniája címet adta.

TED hálózat – TED Univerzum:

Ha egy képben szeretnénk bemutatni, hogyan is épül fel maga a "TED Univerzuma", akkor ezen az ábrán (térképen) láthatjuk legjobban:

A TED Univerzum: 
előadások, események, könyvek, oktatás és tudásmegosztás

Forrás: Ted.com

Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a TED tudásplatformok?

TED konferenciák, tematikus sorozatok, szalonok, könyvkiadó, egyetemi és vállalati együttműködések, kiemelt tématerületek, mint az egészségiparral foglalkozó TEDMed, valamint az új oktatási platform a TED Ed.

TED konferenciák közül a TED Global az évente megrendezésre kerülő globális konferencia. Évente 3000 TEDx kerül megrendezésre világ számos pontján, a TED szellemében. A TEDxYouth, hasonló a TEDx rendezvényekhez, de kizárólag 26 év alatti fiatalok az előadói. A TEDWomen pedig arról szól, hogy a nők milyen erővel lehetnek alkotók és változtatók. A TEDxUniversitiy az Egyetemek által szervezett TED események (például a szingapuri TEDxNUS, az amerikai TEDxStanford, vagy Budapesten a TEDxMETU).

A TED könyvkiadó a legérdekesebb TED eladók könyveinek sorozatából áll. Valamint speciális események, mint a TED Szalonok, meghitt közönséget fogadnak egy délutánra tervezett TED beszélgetésekre, amelyek olyan kiemelt területekkel foglalkoznak, mint a globális klímaváltozás, a fenntarthatóság, vagy az egészség és a városok fontossága. Az évente megrendezésre kerülő tudásfesztivál, a TEDFest-en alkalom nyílik a világ minden tájáról érkező TEDx-erek megismerésére.

TED ED: a tudás átadása minden generáció számára animációk segítségével

A TED-Ed projekt (a TED oktatási kezdeményezése) olyan rövid, érthető és látványos videókat tesz közzé 4-10 perc közötti időtartományban, amelyeket érdemes megosztani oktatók és diákok számára is. 12 kiemelt témaköre van, többek között a művészetek, közgazdaságtan, matematika, filozófia, társadalomtudományok, tudomány és technológia, nyelv és irodalom. Minden korosztály találhat magának sorozatokat, mint például a "Szuperhős-tudomány, Gondolkodj, mint egy kódfejtő, a Klímaváltozás és fenntarthatóság, Mítoszok a világ minden tájáról vagy a Föld iskolája".

ITT nézhető meg az a rész, amely például a Selyemút történetét mutatja be.

1000 TED előadás hat szóban:

Sebastian Wernicke azt vizsgálta, hogyan lehet 1000 TED előadás mondanivalóját hat szóban összefoglalni, adatelemzés segítségével. Eredmény pedig így szól:

"Minek kell aggódnom? Lennék inkább kíváncsi!"

A szerző a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) kuratóriumi elnöke. A TEDx előadása pedig ITT tekinthető meg.