A karantén idején minden ötödik ember lakásfelújításba vagy átalakításba kezdett

Ingatlan2020. szept. 15.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A kijárási korlátozások miatt sokan átrendezték az otthonukat, jellemzően azért, hogy a pihenés mellett alkalmassá tegyék munkavégzésre, sportolásra, vagy közös tanulásra a gyerekekkel. Egy friss reprezentatív kutatás szerint a válaszadók 40 százalékának fordult meg a fejében a járvány első hullámának idején, hogy felújítja vagy átalakítja lakását, és végül csaknem minden második megkérdezett bele is vágott a munkába. Az otthonok funkciójának megváltozásával, és az ehhez szükséges, sok esetben értékesebb eszközök beszerzésével felértékelődött a rugalmas lakásbiztosítások szerepe.

A tavaszi járványügyi korlátozások felforgatták a hétköznapokat, a mindennapi életet és az otthonok klasszikus funkcióit is. A Groupama Biztosító kutatásában a megkérdezettek csaknem egyharmada válaszolta azt, hogy ezekben a hónapokban helyet kellett szorítania valamilyen új tevékenységnek a lakásában. Ennek a csoportnak a 38 százaléka végül meg is valósította a funkcióbővítéssel kapcsolatos elképzeléseit. A legtöbben a sportolásnak és a munkavégzésnek, de minden tizedik megkérdezett a gyerekekkel való közös tanulásnak és a kikapcsolódásnak, szórakozásnak keresett, alakított ki új helyet az otthonában.

A lakás átrendezésén túl sokan ragadták meg az alkalmat a felújításra is; a válaszadók 40 százaléka elgondolkodott a lehetőségen, közülük pedig minden második válaszadó meg is valósította az elképzeléseit.

„Az otthonunk a legtöbbünknek a legértékesebb vagyontárgya és az elmúlt időszakban a korábbinál is fontosabb szerepet töltött be az életünkben, ezért is érdemes odafigyelni arra, hogy megvédjük. Egy megfelelő lakásbiztosítás ebben nyújthat segítséget. A most bevezetett és az OTP Bank teljes fiókhálózatában elérhető Vesta Lakásbiztosítás 28 féle kiegészítő fedezettel kínál olyan egyedi megoldásokat, amelyekkel egyéni igények alapján, személyre szabottan állíthatók össze a biztosítási csomagok”

– mondta el Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

Inkább a kertészkedésre költöttünk, mint az otthoni irodára

A kutatás azt is felmérte, hogy a megkérdezettek milyen új dolgok beszerzését tartották fontosnak a kényszerű otthonlét ideje alatt. A legtöbben (minden ötödik megkérdezett) kertészkedéshez szükséges eszközöket, növényeket vásároltak a járvány idején, ami tavasszal egyébként is jellemző. Érdekes ugyanakkor a tömeges otthoni munkavégzés ellenére is, hogy munkavégzéshez szükséges bútort 100-ból mindössze 3-an vettek. A nagyobb értékű vásárlásoknál az okostelefonok, a konyhai gépek voltak a meghatározóak. Edzőgépet, otthoni fitnesz eszközt, tabletet a megkérdezettek 10 százaléka tervezett beszerezni, de az esetek többségében a szándékot nem követte vásárlás.

A felmérésből az is kiderül, hogy a családosoknál a legfontosabb a gyerekek jólétének és kényelmének biztosítása volt. A gyerekes háztartásokban minden vizsgált eszköz iránt jóval magasabb igény mutatkozott, többségüknél a tényleges vásárlás aránya is magasabb volt. A vásárlásokon belül összességében – a kertészeti termékek után – a gyermekek részére új játékok, sporteszközök beszerzése volt a legmeghatározóbb.

A járvány második hullámával együtt ismét előtérbe kerül a biztonság, beleértve az otthonok megfelelő védelmét.

„A Vesta Lakásbiztosításunkat úgy alakítottuk ki, hogy rugalmasan alkalmazkodjon a folyamatosan alakuló élethelyzetekhez, vagy éppen az otthonunk és ingóságaink értékének változásaihoz. A járvány második hullámának küszöbén pedig különösen felértékelődik, hogy elektronikus kapcsolattartásra is lehetőséget biztosítunk, így nemcsak környezetbarát, de biztonságos megoldást is kínálunk az ügyintézés során”

– tette hozzá Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője.