Közös K+F alapot hoznak létre a hazai orvostudományi egyetemek és az ITM

Hírek2019. szept. 18.Sz.A.

A budapesti, a szegedi, a debreceni és a pécsi orvostudományi egyetemek, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével megalakul az Egyetemi Klinikák Tanácsa - jelentette be Palkovics László tárcavezető.

Önálló orvosi, egészségtudományi és -ipari kutatás-fejlesztési alapot hoz létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) négy orvostudományi egyetem együttműködésével - jelentette be Palkovics László, az ITM vezetője.

A budapesti Semmelweis Egyetem, a pécsi, a debreceni és a szegedi orvostudományi egyetemek klinikai központjai és kancellárjai, valamint az ITM területért felelős képviselői vesznek részt a tanácsban, amely 2021-től jön létre, amelynek egyik legfontosabb célja a kutatás-fejlesztési célok támogatása az oktatás és a betegellátás mellett. 

Az idegennyelvű orvos és egészségügyi szakemberképzés Magyarország egyik legkelendőbb exportcikke, ennek erősítését célozza a képzések tartalmának és feltételrendszerének korszerűsítését célzó kormányzati munka - mondta Palkovics László. 

Emellett az egyetemek összefogásának legfontosabb célja,

  • a magas színvonalú orvosképzés gyakorlati szempontú fejlesztése,
  • a kutatás-fejlesztési teljesítményük fokozása, 
  • az innovációs tevékenységük segítése.

Bódis József, az ITM államtitkára kifejtette, hogy az Egyetemi Klinikák Tanácsa az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal együttműködésben dolgozik majd a betegellátás fejlesztése érdekében.

Elkészült Magyarország Egészségipari Stratégiája, melynek közigazgatási egyeztetése a napokban indulhat meg - ezt Lengyel Györgyi, az ITM egészséggazdálkodásért felelős miniszteri biztosa jelentette be a tárca mai sajtótájékoztatóján.